Eureka C-17/22 Bejelentkezés

 A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (negyedik tanács)

2024. szeptember 12. ( *1 )

„Előzetes döntéshozatal – A természetes személyek védelme a személyes adatok kezelése tekintetében – (EU) 2016/679 rendelet – A 6. cikk (1) bekezdése első albekezdésének b), c) és f) pontja – Az adatkezelés jogszerűsége – Olyan szerződés teljesítéséhez szükséges adatkezelés, amelyben az érintett az egyik fél – Az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges adatkezelés – Az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges adatkezelés – Nyilvánosan működő betéti társaság formájában létrehozott befektetési alap – Valamely tagnak a vagyonkezelő társaságon keresztül valamely befektetési alapban közvetett részesedéssel rendelkező többi tag elérhetőségi adatainak megszerzésére vonatkozó kérelme”

A C‑17/22. és C‑18/22. sz. egyesített ügyekben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgyában, amelyeket az Amtsgericht München (müncheni helyi bíróság, Németország) a Bírósághoz 2022. január 7‑én érkezett, 2021. december 21‑i határozataival terjesztett elő

a HTB Neunte Immobilien Portfolio geschlossene Investment UG & Co. KG

és

a Müller Rechtsanwaltsgesellschaft mbH (C‑17/22),

valamint

az Ökorenta Neue Energien Ökostabil IV geschlossene Investment GmbH & Co. KG

és

a WealthCap Photovoltaik 1 GmbH Co.KG,

a WealthCap PEIA Komplementär GmbH,

a WealthCap Investorenbetreuung GmbH (C‑18/22)

között folyamatban lévő eljárásokban,

A BÍRÓSÁG (negyedik tanács),

tagjai: C. Lycourgos tanácselnök, O. Spineanu‑Matei, J.‑C. Bonichot, S. Rodin és L. S. Rossi (előadó) bírák,

főtanácsnok: J. Richard de la Tour,

hivatalvezető: Illéssy I. tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2024. február 29‑i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–

a HTB Neunte Immobilien Portfolio geschlossene Investment UG & Co. KG képviseletében M. Handlos és R. Veil Rechtsanwälte,

–

az Ökorenta Neue Energien Ökostabil IV geschlossene Investment GmbH & Co. KG képviseletében U. Brinkmöller Rechtsanwalt,

–

a WealthCap Photovoltaik 1 GmbH Co.KG, a WealthCap PEIA Komplementär GmbH és a WealthCap Investorenbetreuung GmbH képviseletében N. Bartmann, U. Baumgartner és A. Höder Rechtsanwälte,

–

az Európai Bizottság képviseletében A. Bouchagiar, M. Heller és H. Kranenborg, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27‑i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet) (HL 2016. L 119., 1. o.; helyesbítések: HL 2016. L 314., 72. o.; HL 2018. L 127., 2. o.; HL 2021. L 74., 35. o.; a továbbiakban: általános adatvédelmi rendelet) 6. cikke (1) bekezdése első albekezdése b) és f) pontjának értelmezésére vonatkoznak.

2

E kérelmeket egyrészt a HTB Neunte Immobilien Portfolio geschlossene Investment UG & Co. KG (a továbbiakban: HTB) és a Müller Rechtsanwaltsgesellschaft mbH (C‑17/22. sz. ügy), valamint az Ökorenta Neue Energien Ökostabil IV geschlossene Investment GmbH & Co. KG (a továbbiakban: Ökorenta) és a WealthCap Photovoltaik 1 GmbH Co.KG, a WealthCap PEIA Komplementär GmbH és a WealthCap Investorenbetreuung GmbH (C‑18/22. sz. ügy) között folyamatban lévő jogviták keretében terjesztették elő.

Jogi háttér

Az uniós jog

3

Az általános adatvédelmi rendelet (1), (10), (39), (41), (47) és (48) preambulumbekezdésének szövege a következő:

„(1)

A természetes személyek személyes adataik kezelésével összefüggő védelme alapvető jog. Az Európai Unió Alapjogi [C]hartája (Charta) 8. cikkének (1) bekezdése és az [EUMSZ] 16. cikkének (1) bekezdése rögzíti, hogy mindenkinek joga van a rá vonatkozó személyes adatok védelméhez.

[…]

(10)

A természetes személyek következetes és magas szintű védelmének biztosítása és a személyes adatok [Európai] Unión belüli áramlása előtti akadályok elhárítása érdekében a természetes személyeknek az ilyen adatok kezelésével összefüggésben fennálló jogait és szabadságait minden tagállamban azonos szintű védelemben kell részesíteni. A természetes személyeknek a személyes adataik kezeléséhez kapcsolódó alapvető jogai és szabadságai védelmére vonatkozó szabályok következetes és egységes alkalmazását az [Európai] Unió egész területén biztosítani kell. […]

[…]

(39)

A személyes adatok kezelésének jogszerűnek és tisztességesnek kell lennie. A természetes személyek számára átláthatónak kell lennie, hogy a rájuk vonatkozó személyes adataikat hogyan gyűjtik, használják fel, azokba hogy tekintenek bele vagy milyen egyéb módon kezelik, valamint azzal összefüggésben, hogy a személyes adatokat milyen mértékben kezelik vagy fogják kezelni. […]

[…]

(41)

Amikor ez a rendelet jogalapra vagy jogalkotási intézkedésre hivatkozik, ez nem szükségszerűen jelent – az érintett tagállam alkotmányos rendjéből fakadó követelmények sérelme nélkül – valamely parlament által elfogadott jogszabályt. Mindazonáltal az ilyen jogalapnak vagy jogalkotási intézkedésnek világosnak és pontosnak kell lennie, alkalmazásának pedig előreláthatónak kell lennie a hatálya alá tartozó személyek számára, összhangban az Európai Unió Bíróságának […] és az Emberi Jogok Európai Bíróságának az ítélkezési gyakorlatával.

[…]

(47)

Az adatkezelő – ideértve azt az adatkezelőt is, akivel a személyes adatokat közölhetik – vagy valamely harmadik fél jogos érdeke jogalapot teremthet az adatkezelésre, feltéve hogy az érintett érdekei, alapvető jogai és szabadságai nem élveznek elsőbbséget, figyelembe véve az adatkezelővel való kapcsolata alapján az érintett észszerű elvárásait. Az ilyen jogos érdekről lehet szó például olyankor, amikor releváns és megfelelő kapcsolat áll fenn az érintett és az adatkezelő között, például olyan esetekben, amikor az érintett az adatkezelő ügyfele vagy annak alkalmazásában áll. A jogos érdek fennállásának megállapításához mindenképpen körültekintően meg kell vizsgálni többek között azt, hogy az érintett a személyes adatok gyűjtésének időpontjában és azzal összefüggésben számíthat‑e észszerűen arra, hogy adatkezelésre az adott célból kerülhet sor. Az érintett érdekei és alapvető jogai elsőbbséget élvezhetnek az adatkezelő érdekével szemben, ha a személyes adatokat olyan körülmények között kezelik, amelyek közepette az érintettek nem számítanak további adatkezelésre. […] Személyes adatok közvetlen üzletszerzési célú kezelése szintén jogos érdeken alapulónak tekinthető.

(48)

A vállalkozáscsoport vagy központi szervhez kapcsolódó intézmények részét képező adatkezelőknek jogos érdeke fűződhet ahhoz, hogy a vállalkozáscsoporton belül belső adminisztratív célból személyes adatokat továbbítsanak, ideértve az ügyfelek és az alkalmazottak személyes adatainak a kezelését is. A személyes adatok továbbítására vonatkozó általános elvek nem különböznek abban az esetben sem, ha a vállalkozáscsoporton belüli személyes adatok továbbításának címzettje harmadik országban található.”

4

E rendelet „Tárgy” című 1. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ez a rendelet a természetes személyek alapvető jogait és szabadságait és különösen a személyes adatok védelméhez való jogukat védi.”

5

Az említett rendelet 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

„E rendelet alkalmazásában:

1.

»személyes adat«: azonosított vagy azonosítható természetes személyre (»érintett«) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;

2.

»adatkezelés«: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;

[…]

7.

»adatkezelő«: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;

[…]

11.

»az érintett hozzájárulása«: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez;

[…]”

6

Az említett rendeletnek „A személyes adatok kezelésére vonatkozó elvek” című 5. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A személyes adatok:

a)

kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni (»jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság«);

b)

gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történjen, és azokat ne kezeljék ezekkel a célokkal össze nem egyeztethető módon; […]

c)

az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek, és a szükségesre kell korlátozódniuk (»adattakarékosság«);

[…]

(2)   Az adatkezelő felelős az (1) bekezdésnek való megfelelésért, továbbá képesnek kell lennie e megfelelés igazolására (»elszámoltathatóság«).”

7

Az általános adatvédelmi rendeletnek „Az adatkezelés jogszerűsége” című 6. cikkének szövege a következő:

„(1)   A személyes adatok kezelése kizárólag akkor és annyiban jogszerű, amennyiben legalább az alábbiak egyike teljesül:

a)

az érintett hozzájárulását adta személyes adatainak egy vagy több konkrét célból történő kezeléséhez;

b)

az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges;

c)

az adatkezelés az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges;

[…]

f)

az adatkezelés az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha ezen érdekekkel szemben elsőbbséget élveznek az érintett olyan érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai, amelyek személyes adatok védelmét teszik szükségessé, különösen, ha az érintett gyermek.

Az első albekezdés f) pontja nem alkalmazható a közhatalmi szervek által feladataik ellátása során végzett adatkezelésre.

(2)   Az e rendeletben foglalt, adatkezelésre vonatkozó szabályok alkalmazásának kiigazítása érdekében, a tagállamok az (1) bekezdés c) és e) pontjának való megfelelés céljából fenntarthatnak vagy bevezethetnek konkrétabb rendelkezéseket, amelyekben pontosabban meghatározzák az adatkezelésre vonatkozó konkrét követelményeket, és amelyekben további intézkedéseket tesznek az adatkezelés jogszerűségének és tisztességességének biztosítására, ideértve a IX. fejezetben meghatározott egyéb konkrét adatkezelési helyzeteket is.

(3)   Az (1) bekezdés c) és e) pontja szerinti adatkezelés jogalapját a következőknek kell megállapítania:

a)

az uniós jog, vagy

b)

azon tagállami jog, amelynek hatálya alá az adatkezelő tartozik.

[…] Az uniós vagy tagállami jognak közérdekű célt kell szolgálnia, és arányosnak kell lennie az elérni kívánt jogszerű céllal.”

8

E rendelet 13. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ha az érintettre vonatkozó személyes adatokat az érintettől gyűjtik, az adatkezelő a személyes adatok megszerzésének időpontjában az érintett rendelkezésére bocsátja a következő információk mindegyikét:

[…]

c)

a személyes adatok tervezett kezelésének célja, valamint az adatkezelés jogalapja;

d)

a 6. cikk (1) bekezdésének f) pontján alapuló adatkezelés esetén, az adatkezelő vagy harmadik fél jogos érdekei;

[…]”

A német jog

9

A Handelsgesetzbuch (kereskedelmi törvénykönyv) 161. §‑ának az alapügyre alkalmazandó változata a következőképpen rendelkezik:

(1)   Betéti társaság az a közös cégnév alatt kereskedelmi tevékenységet folytató társaság, amelyben egy vagy több tag felelőssége a társaság hitelezői felé meghatározott összegben (felelősségi összeg) korlátozott (kültagok), míg a tagok másik részének felelőssége korlátlan (személyes felelősséggel tartozó tagok).

(2)   A jelen fejezet eltérő rendelkezésének hiányában a betéti társaságokra a közkereseti társaságokra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.”

10

E kódex 162. §‑ának (1) bekezdése a következőképpen szól:

„A betéti társaság bejegyzési kérelmének a 106. § (2) bekezdésében előírt adatokon [(többek között az egyes tagok vezetékneve, utóneve, születési ideje és lakóhelye)] kívül tartalmaznia kell a kültagok megjelölését és az egyes kültagok felelősségi összegének mértékét […]. […]”

11

Az Aktiengesetz (a részvénytársaságokról szóló törvény) 127a. §‑a (1) és (3) bekezdésének az alapügyre alkalmazandó változata a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A részvényesek vagy részvényesi szövetségek a Bundesanzeiger [német szövetségi hivatalos lap] honlapján működő részvényesi fórumon keresztül felhívhatnak más részvényeseket, hogy közösen vagy meghatalmazás útján terjesszenek elő a jelen törvény szerinti kérelmet vagy beadványt, vagy közgyűlésen gyakorolják a szavazati jogukat.

[…]

(3)   A felhívás a felhívó részvényes honlapjára és e‑mail‑címére vonatkozó információkat tartalmazhat. […]”

12

A Wertpapierhandelsgesetz (az értékpapírok kereskedelméről szóló törvény) 33. §‑a (1) bekezdésének az alapügyre alkalmazandó változata a következőképpen rendelkezik:

„Aki akvizícióval, értékesítéssel vagy egyéb módon az olyan értékpapír‑kibocsátótól szerzett részvényeihez kapcsolódó szavazati jogok 3%‑át, 5%‑át, 10%‑át, 15%‑át, 20%‑át, 25%‑át, 30%‑át, 50%‑át vagy 75%‑át eléri, túllépi vagy ezeket már nem éri el, amelynek a származási országa a Németországi Szövetségi Köztársaság (nyilatkozattevő), erről haladéktalanul értesítenie kell az értékpapír‑kibocsátót és egyben a Német Szövetségi Hivatalt, legkésőbb négy kereskedési napon belül, figyelembe véve a 34. § (1) és (2) bekezdését. […]”

Az alapeljárások és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

13

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból kitűnik, hogy a HTB és az Ökorenta befektetési társaságok, amelyek vagyonkezelő társaságon keresztül közvetett részesedéssel rendelkeznek befektetési alapokban. E befektetési alapokat nyilvánosan működő betéti társaság, azaz személyegyesítő társaság formájában alapították. Az e betéti társaságokban fennálló részesedés gazdasági befektetésnek minősül. Amennyiben ez a részesedés közvetett, a tagok vagyonkezelő pénzügyi holdingtársaságokon keresztül gyakorolják a jogaikat.

14

Az alapeljárás felperesei az alapeljárás alpereseitől, amelyek vagyonkezelő pénzügyi holdingtársaságok, az érintett befektetési alapokban vagyonkezelő társaságokon keresztül közvetett részesedéssel rendelkező valamennyi tagjuk nevének és címének közlését kérik.

15

Az alapeljárás alperesei tiltakoznak az ilyen közlés ellen, mivel úgy vélik, hogy a kért adatok az alapeljárás felpereseinek a saját gazdasági érdekeit szolgálják, amelyek a saját befektetési termékeik reklámozásából, illetve abból állnak, hogy aggodalmat keltsenek a befektetőkben, vagy azok részesedéseit érték alatt megvásárolják, és e részesedések továbbértékesítésével nyereségre tegyenek szert. Márpedig a befektetési és vagyonkezelési szerződések, amelyek alapján az alapügy alpereseinek tagjai az érintett befektetési alapokban közvetett részesedést szereztek, az említett adatok más tagokkal való közlését megtiltó szerződéses rendelkezéseket állapítanak meg.

16

Az alapeljárás felperesei tagadják ezt a szándékot, és arra hivatkoznak, hogy jogukban áll felvenni a kapcsolatot az érintett befektetési alapokban részesedéssel rendelkező többi kültaggal többek között a részesedéseik megvásárlásának megtárgyalása érdekében.

17

A kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt hangsúlyozza, hogy a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) és az Oberlandesgericht München (müncheni regionális felsőbíróság, Németország) ítélkezési gyakorlatának megfelelően fennállhat az alapeljárás felperesei által kért személyes adatok közlésének kötelezettsége. Ugyanakkor rámutat arra, hogy mivel ez az ítélkezési gyakorlat részben megelőzi az általános adatvédelmi rendelet hatálybalépését, előfordulhat, hogy azt a jelen ügyben eltérően kell értékelni, figyelemmel e rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) és f) pontjára, amelynek értelmezése meghatározó az alapügyek megoldása szempontjából.

18

Közelebbről a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) 2019. november 19‑i végzéséből (II ZR 263/18. sz.) az következik, hogy a betéti társasághoz hasonló valamely személyegyesítő társaságban a tag azon joga, hogy megismerje a többi tag nevét és címét, a „tagsági jogok nélkülözhetetlen lényegi kifejeződésének” részét képezi. Ez a jog a kizárólag közvetett részesedéssel rendelkező kültagokra is vonatkozik. Az összes többi tag – köztük a közvetett részesedéssel rendelkezők – megismerése ugyanis szükséges a nyilvánosan működő személyegyesítő társaság egyes tagjait megillető jogok tényleges élvezetéhez. E személyes adatoknak a többi taggal való közlése összhangban van a társaságnak az őt létrehozó szerződés alapján fennálló kötelezettségeivel. A német jogban az ilyen adatok megszerzéséhez való jog alóli egyetlen kivétel a joggal való visszaélés tilalma, amely tiltja, hogy e tájékoztatáshoz való jogot jogellenesen vagy zaklatóan gyakorolják.

19

A Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) ítélkezési gyakorlata értelmében a joggal való visszaélés mindenképpen kizárt, ha valamely befektető más befektetőkkel való kapcsolatfelvételre törekszik annak érdekében, hogy eszmecserét folytasson velük a társaságot érintő kérdésekről, és adott esetben a befektetők közötti érdekközösség megszervezése céljából. Ezenkívül nem lehet megtagadni egy tagra vonatkozó információk közlését azzal az indokkal, hogy e személyes adatokkal való visszaélés pusztán absztrakt veszélye áll fenn. A tag számára továbbá lehetővé kell tenni, hogy – a társaság ügyvezető szerveitől függetlenül – közvetlenül hozzáférjen a társaság többi tagjának adataihoz.

20

Ezen ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy az ilyen tájékoztatáshoz való jog szerződéses rendelkezésekkel nem zárható ki, megszüntetve ténylegesen ezzel a tagok egy lényeges jogát, nevezetesen a rendkívüli taggyűlés összehívásához való jogot, mivel az ehhez szükséges mértékű részesedést egy csekély részesedéssel rendelkező tag csak akkor tudja elérni, ha más tagokkal összefog, ami szükségszerűen azt feltételezi, hogy ismeri azok nevét és címét (a Bundesgerichtshof [szövetségi legfelsőbb bíróság] 2009. szeptember 21‑i II ZR 264/08. sz. végzése). Az említett ítélkezési gyakorlat szerint az általános adatvédelmi rendelet (48) preambulumbekezdése is alátámasztja, hogy valamely vállalkozáscsoporton belül belső adminisztratív célból az összes tag személyes adatai továbbíthatók valamely tag részére.

21

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) ítélkezési gyakorlata így főszabály szerint a tagok tájékoztatáshoz való jogát ismeri el, amelyet csak a joggal való visszaélés korlátoz.

22

A kérdést előterjesztő bíróság az Oberlandesgericht München (müncheni regionális felsőbíróság) 2019. január 16‑i ítéletére (7 U 342/18. sz.) is hivatkozik, amely szerint a társasági szerződés alapvető célja a tagok jogainak gyakorlása, ideértve a társaságon belül a pozíciójuk erősítését. A társasági részesedések megvásárlása tehát e jogok jogszerű gyakorlásának minősül, és a többi tagra vonatkozó információk közlése e célból észszerű érdeknek felel meg. Márpedig az ilyen közlést csak akkor kellene megtagadni, ha az semmilyen észszerű érdeket nem követ.

23

A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) és az Oberlandesgericht München (müncheni regionális felsőbíróság) ítélkezési gyakorlatának az uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően, mivel az a valamely befektetési alapban közvetett részesedéssel rendelkező tagok személyes adatainak, a többi tagnak az ilyen adatok megszerzéséhez – például részesedésszerzéshez – fűződő pusztán formális állításán alapuló széles körű közlését teszi lehetővé.

24

Úgy véli ugyanis, hogy az uniós jog értelmében a személyes adatok védelme jelenti a főszabályt, így az ezen adatok közlésének engedélyezését lehetővé tevő, ezen elv alóli, többek között az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) és f) pontjában előírt kivételnek „kellő indokoláson” kell alapulnia. E bíróság továbbá azt állítja, hogy a német jogban nincs a vagyonkezelő társaságban részesedéssel rendelkező személyekre vonatkozó adatok közzétételére vonatkozó jogi kötelezettség. A kérdést előterjesztő bíróság így arra keresi a választ, hogy a tagok adataihoz való hozzáférési jogot nem kell‑e függővé tenni egyrészt a tőzsdén jegyzett részvénytársaságokat illetően a német jogban előírtak analógiájára bizonyos részesedési küszöb fennállásától, másrészt pedig azon társasághoz kapcsolódó konkrét és pontos októl, amelynek tagjaival összefüggésben ilyen információkat kérnek.

25

E körülmények között az Amtsgericht München (müncheni helyi bíróság) úgy határozott, hogy a két alapügyben az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő azonos kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1.

a.

Következik‑e az [általános adatvédelmi rendelet] 6. cikke (1) bekezdése első [albekezdése] b) és f) pontjának értelmezéséből, hogy egy nyilvánosan működő személyegyesítő társaság esetében már a társaságban nem személyesen és csak csekély mértékben felelős, nem ügyvezető tagként birtokolt részesedés is elegendő a közvetve, vagyonkezelőn keresztül részesedéssel rendelkező valamennyi tagra, azok elérhetőségére és a nyilvános személyegyesítő társaságban fennálló részesedésre vonatkozó tájékoztatáshoz fűződő »jogos érdek« fennállásához, valamint ahhoz, hogy a társasági szerződésből megfelelő szerződéses kötelezettséget lehessen levezetni,

b.

vagy ilyen feltételek mellett a jogos érdek arra korlátozódik, hogy a társaság nyújtson tájékoztatást azon, közvetve részesedéssel rendelkező tagokról, akik nem csekély mértékben felelősek, hanem legalább olyan hányaddal rendelkeznek, amely a társaság sorsának befolyásolását legalábbis elképzelhetővé teszi?

2.

a.

A megismerés, eszmecsere vagy társasági részesedések megvásárlására irányuló tárgyalások céljából történő kapcsolatfelvétel szándéka elegendő‑e ahhoz, hogy ilyen korlátlan jog [első kérdés a) pont] esetén az e joggal való visszaélés immanens határát ne lépjék túl, vagy hogy a korlátozott tájékoztatáshoz való jog [első kérdés b) pont] korlátozása alól kivételt tegyenek,

b.

vagy a tájékoztatáshoz fűződő érdek csak akkor jön számításba relevánsként, ha a közlést azzal a kifejezett szándékkal kérik, hogy felvegyék a kapcsolatot más tagokkal abból a célból, hogy őket koordinációra hívják fel olyan konkrétan megnevezett okok miatt, amelyek taggyűlési határozatok keretében történő akaratnyilvánítást tesznek szükségessé?”

A Bíróság előtti eljárásról

26

2022. szeptember 23‑i határozatával a Bíróság elnöke a C‑252/21. sz. ügyben az eljárást befejező határozat meghozataláig felfüggesztette a jelen ügyben folyamatban lévő eljárást.

27

A Bíróság elnöke 2023. július 7‑i határozatának megfelelően a Hivatal megküldte a kérdést előterjesztő bíróságnak a 2023. július 4‑iMeta Platforms és társai [Közösségi hálózat általános felhasználási feltételei] ítéletet (C‑252/21, EU:C:2023:537), és felhívta, hogy tájékoztassa arról, hogy ezen ítéletek fényében részben vagy egészben fent kívánja‑e tartani előzetes döntéshozatal iránti kérelmeit.

28

2023. augusztus 4‑i, a Bíróság Hivatalához ugyanezen a napon benyújtott levelében e bíróság jelezte, hogy fenntartja az előzetes döntéshozatal iránti kérelmeit.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

29

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseivel, amelyeket együtt célszerű vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) és f) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az olyan személyesadat‑kezelés, amelynek során valamely nyilvánosan működő személyegyesítő társaság formájában létrehozott befektetési alap tagjának kérelmére az ebben az alapban vagyonkezelő társaságokon keresztül közvetett részesedéssel rendelkező összes tagra vonatkozó információt közlik, függetlenül az említett alap tőkéjében való részesedésük mértékétől, annak érdekében, hogy kapcsolatba lépjen és társasági részesedésük megvásárlásáról tárgyaljon, vagy együttműködjön velük, hogy a tagi döntések keretében közös akaratot alakítsanak ki, szükségesnek tekinthető egy olyan szerződés teljesítéséhez, amelyben az említett b) pont értelmében az érintettek felek, vagy az említett f) pont értelmében szükségesnek tekinthető az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez.

30

Mivel az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekből kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy összeegyeztethető‑e az általános adatvédelmi rendelettel az ilyen adatok közlésére vonatkozó, a német jogban a nemzeti bíróságok ítélkezési gyakorlatából eredő kötelezettség, az előterjesztett kérdéseket úgy kell átfogalmazni, mint amely kiterjed e rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdése c) pontjának értelmezésére, és meg kell állapítani, hogy kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság arra is keresi a választ, hogy az ilyen közlés olyannak tekinthető‑e, mint amely az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséből ered.

31

E kérdések megválaszolása érdekében előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az általános adatvédelmi rendelet által követett, a rendelet 1. cikkéből, valamint (1) és (10) preambulumbekezdéséből következő célkitűzés többek között arra irányul, hogy biztosítsa a természetes személyek alapvető jogainak és szabadságainak, különösen a magánélet tiszteletben tartásához való jognak a magas szintű védelmét a személyes adatok kezelése tekintetében, amelyet a Charta 8. cikkének (1) bekezdése és az EUMSZ 16. cikk (1) bekezdése rögzít (2024. március 7‑iIAB Europe ítélet, C‑604/22, EU:C:2024:214, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32

E célkitűzésnek megfelelően minden személyesadat‑kezelésnek meg kell felelnie egyrészt az e rendelet 5. cikkében foglalt, az ilyen adatok kezelésével összefüggő elveknek, valamint az ugyanezen rendelet 6. cikkében felsorolt jogszerűségi feltételeknek (lásd ebben az értelemben: 2020. október 6‑iLa Quadrature du Net és társai ítélet, C‑511/18, C‑512/18 és C‑520/18, EU:C:2020:791, 208. pont; 2024. július 11‑iMeta Platforms Ireland [Képviseleti kereset] ítélet, C‑757/22, EU:C:2024:598, 49. pont).

33

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az általános adatvédelmi rendelet 5. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében a személyes adatok kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni.

34

Közelebbről, ami az adatkezelés jogszerűségének feltételeit illeti, amint azt a Bíróság megállapította, az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdésének első albekezdése kimerítő és korlátozó jelleggel sorolja fel azokat az eseteket, amelyekben a személyes adatok kezelése jogszerűnek tekinthető. Így ahhoz, hogy az adatkezelést ilyennek lehessen minősíteni, annak az e rendelkezésekben előírt esetek valamelyikébe kell tartoznia (2023. július 4‑iMeta Platforms és társai [Közösségi hálózat általános felhasználási feltételei] ítélet, C‑252/21, EU:C:2023:537, 90. pont).

35

Az alapügyek sajátosságaira figyelemmel hangsúlyozni kell ezenkívül, hogy e 6. cikk (1) bekezdésének első albekezdése önmagában nem ír elő személyesadat‑kezelési kötelezettséget, hanem csak lehetővé teszi azt az általa felsorolt esetekben (lásd analógia útján: 2017. május 4‑iRīgas satiksme ítéletet, C‑13/16, EU:C:2017:336, 26. pont).

36

Az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a) pontja értelmében a személyes adatok kezelése jogszerű, amennyiben az érintett hozzájárulását adta személyes adatainak egy vagy több konkrét célból történő kezeléséhez. Ilyen hozzájárulás hiányában, vagy ha e hozzájárulást nem önkéntesen, konkrétan, megfelelő tájékoztatás alapján és egyértelműen adták meg e rendelet 4. cikkének 11. pontja értelmében, az ilyen adatkezelés mindazonáltal akkor is indokolt, ha megfelel az említett rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b)–f) pontjában említett szükségességi követelmények valamelyikének.

37

Ebben az összefüggésben ez utóbbi rendelkezésben előírt indokokat, amennyiben azok lehetővé teszik, hogy az érintett hozzájárulásának hiányában végzett személyesadat‑kezelést jogszerűnek lehessen tekinteni, megszorítóan kell értelmezni (2023. július 4‑iMeta Platforms és társai [Közösségi hálózat általános felhasználási feltételei] ítélet, C‑252/21, EU:C:2023:537, 93. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

Ezenkívül, amint azt a Bíróság kimondta, amennyiben megállapítható, hogy valamely személyesadat‑kezelés az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b)–f) pontjában előírt indokok valamelyikére tekintettel szükséges, nem kell meghatározni, hogy ezt az adatkezelést ezen indokok közül egy másik is indokolja‑e (2023. július 4‑iMeta Platforms és társai [Közösségi hálózat általános felhasználási feltételei] ítélet, C‑252/21, EU:C:2023:537, 94. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

A Bíróság azt is megállapította, hogy az általános adatvédelmi rendelet 5. cikkének megfelelően az adatkezelőre hárul annak bizonyítása, hogy ezeket az adatokat többek között meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból gyűjtik, és hogy azok kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon végzik. Ezenkívül e rendelet 13. cikke (1) bekezdése c) pontjának megfelelően, amennyiben a személyes adatokat az érintettől gyűjtik, az adatkezelőnek tájékoztatnia kell az érintettet ezen adatok kezelésének tervezett céljáról és ezen adatkezelés jogalapjáról (2023. július 4‑iMeta Platforms és társai [Közösségi hálózat általános felhasználási feltételei] ítélet, C‑252/21, EU:C:2023:537, 95. pont).

40

A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy az érintett befektetési alapokban vagyonkezelő társaságokon keresztül közvetett részesedéssel rendelkező tagok nem járultak hozzá az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében ahhoz, hogy az alapügyek alperesei a rájuk vonatkozó személyes adatokat harmadik felekkel, többek között a HTB‑vel és az Ökorentával közöljék.

41

E körülmények között az előterjesztett kérdések megválaszolása érdekében meg kell vizsgálni, hogy e rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdése b) és f) pontjának az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekben kifejezetten említett rendelkezéseire lehet‑e hivatkozni az ilyen adatok e harmadik felekkel való esetleges közlésének igazolása érdekében.

42

Ami először is az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontját illeti, az úgy rendelkezik, hogy a személyes adatok kezelése jogszerű, ha „olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges”.

43

E tekintetben a Bíróság már megállapította, hogy ahhoz, hogy a személyesadat‑kezelést e rendelkezés értelmében a szerződés teljesítéséhez szükségesnek lehessen tekinteni, annak objektíve elengedhetetlennek kell lennie az érintettnek nyújtott szerződéses szolgáltatás szerves részét képező cél megvalósításához. Az adatkezelőnek tehát képesnek kell lennie annak bizonyítására, hogy a szerződés fő célja tárgya miért nem lenne elérhető a szóban forgó adatkezelés nélkül (2023. július 4‑iMeta Platforms és társai [Közösségi hálózat általános felhasználási feltételei] ítélet, C‑252/21, EU:C:2023:537, 98. pont).

44

Amint azt a Bíróság ugyanis szintén megállapította, az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontja szerinti igazolás alkalmazása szempontjából ugyanis az a meghatározó tényező, hogy az adatkezelő általi személyesadat‑kezelés alapvető fontosságú legyen az adatkezelő és az érintett között létrejött szerződés megfelelő teljesítéséhez, és hogy ennélfogva ne álljanak rendelkezésre más, a gyakorlatban megvalósítható és kevésbé beavatkozó jellegű megoldások (2023. július 4‑iMeta Platforms és társai [Közösségi hálózat általános felhasználási feltételei] ítélet, C‑252/21, EU:C:2023:537, 99. pont).

45

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból kitűnik, hogy az alapügyben szóban forgó befektetési és vagyonkezelési szerződések, amelyek alapján az érintett befektetési alapokban közvetett részesedést szereztek, kifejezetten előírják a közvetett befektetőkre vonatkozó adatok más tagokkal való közlésének tilalmát.

46

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a nyilvánosan működő befektetési alapban vagyonkezelő társaságon keresztül történő közvetett részesedésszerzés alapvető sajátossága – a tagok egymás közötti viszonyaiban is – éppen a tagok névtelensége. Másként fogalmazva, a személyek az adataiknak a befektetési alap általi bizalmas kezelésére figyelemmel döntenek – vagyonkezelő pénzügyi holding társaságon keresztül szerzett részesedés formájában – egy ilyen alapba történő gazdasági befektetés mellett.

47

Következésképpen – és a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálat függvényében – az olyan személyesadat‑kezelés, amelynek során valamely nyilvánosan működő befektetési alapban vagyonkezelő társaságon keresztül közvetett részesedéssel rendelkező tagokra vonatkozó információkat közölnek, az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontja értelmében nem tekinthető „valamely szerződés teljesítéséhez szükségesnek”, ha az ilyen részesedésszerzés alapját képező szerződés kifejezetten kizárja ezen adatok más tagokkal való közlését.

48

Ami másodszor az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének f) pontját illeti, az úgy rendelkezik, hogy a személyes adatok kezelése jogszerű, ha az adatkezelés az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha ezen érdekekkel szemben elsőbbséget élveznek az érintett olyan érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai, amelyek személyes adatok védelmét teszik szükségessé.

49

Amint azt a Bíróság már megállapította, e rendelkezés három együttes feltételhez rendeli a személyes adatok általa említett kezelésének jogszerűségét: az első feltétel az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekének érvényesítése, a második feltétel az, hogy a személyes adatok kezelése valamely jogos érdek érvényesítéséhez szükséges, a harmadik pedig, hogy az adatvédelemmel érintett személy alapvető jogai és szabadságai nem magasabb rendűek (2023. július 4‑iMeta Platforms és társai [Közösségi hálózat általános felhasználási feltételei] ítélet, C‑252/21, EU:C:2023:537, 106. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50

Ami először is a „jogos érdek” érvényesítésére vonatkozó feltételt illeti, hangsúlyozni kell, hogy mivel az általános adatvédelmi rendelet nem határozza meg e fogalmat, amint azt a Bíróság már megállapította, főszabály szerint az érdekek széles köre jogszerűnek tekinthető (2023. december 7‑iSCHUFA Holding [A fennálló tartozás elengedése] ítélet, C‑26/22 és C‑64/22, EU:C:2023:958, 76. pont).

51

Másodszor, ami a személyes adatok kezelésének valamely jogos érdek érvényesítéséhez való szükségességére vonatkozó feltételt illeti, az annak vizsgálatára kötelezi a kérdést előterjesztő bíróságot, hogy az adatkezeléshez fűződő, érvényesíteni kívánt jogos érdek észszerűen nem érvényesíthető‑e ugyanilyen hatékonysággal az érintettek alapvető jogait és szabadságait, különösen a Charta 7. és 8. cikkében biztosított, a magánélet tiszteletben tartásához és a személyes adatok védelméhez való jogukat kevésbé veszélyeztető eszközök révén (2023. december 7‑iSCHUFA Holding [A fennálló tartozás elengedése] ítélet, C‑26/22 és C‑64/22, EU:C:2023:958, 77. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52

Ezen összefüggésben szintén emlékeztetni kell arra, hogy az adatkezelés szükségességére vonatkozó feltételt az általános adatvédelmi rendelet 5. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt, úgynevezett „adattakarékosság” elvével együttesen kell vizsgálni, amely szerint a személyes adatoknak „az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőnek és relevánsnak kell lenniük, és a szükségesre kell korlátozódniuk” (2023. július 4‑iMeta Platforms és társai [Közösségi hálózat általános felhasználási feltételei] ítélet, C‑252/21, EU:C:2023:537, 109. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

53

Ami harmadszor azt a feltételt illeti, hogy az adatvédelemmel érintett érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai ne élvezzenek elsőbbséget az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekével szemben, a Bíróság már kimondta, hogy ez a szóban forgó egymással ellentétes jogok és érdekek súlyozását teszi szükségessé, amely főszabály szerint az adott ügy konkrét körülményeitől függ, és hogy következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy e mérlegelést e sajátos körülmények figyelembevételével elvégezze (2023. július 4‑iMeta Platforms és társai [Közösségi hálózat általános felhasználási feltételei] ítélet, C‑252/21, EU:C:2023:537, 110. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

54

Továbbá az általános adatvédelmi rendelet (47) preambulumbekezdése kimondja, hogy az érintett érdekei és alapvető jogai különösen akkor élvezhetnek elsőbbséget az adatkezelő érdekével szemben, ha a személyes adatokat olyan körülmények között kezelik, amelyek mellett az érintettek észszerűen nem számítanak ilyen adatkezelésre (2023. július 4‑iMeta Platforms és társai [Közösségi hálózat általános felhasználási feltételei] ítélet, C‑252/21, EU:C:2023:537, 112. pont).

55

Bár végső soron a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak mérlegelése, hogy alapeljárásokban szóban forgó személyesadat‑kezelést illetően teljesül‑e a jelen ítélet 49. pontjában hivatkozott három feltétel, a Bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálása során jogosult az említett mérlegeléssel kapcsolatban az e bíróságnak nyújtandó iránymutatás érdekében felvilágosítást adni (2023. július 4‑iMeta Platforms és társai [Közösségi hálózat általános felhasználási feltételei] ítélet, C‑252/21, EU:C:2023:537, 96. pont; 2023. december 7‑iSCHUFA Holding [A fennálló tartozás elengedése] ítélet, C‑26/22 és C‑64/22, EU:C:2023:958, 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56

A jelen ügyben először is az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének f) pontja értelmében vett, az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekének érvényesítésére vonatkozó feltételt illetően a kérdést előterjesztő bíróság egy harmadik fél érdekére, vagyis egy nyilvánosan működő betéti társaság formájában létrehozott befektetési alapban közvetett részesedéssel rendelkező tagnak az e társaság egyéb közvetett tagjaira vonatkozó személyes adatok megszerzésére vonatkozó érdekére hivatkozik abból a célból, hogy kapcsolatba lépjen ez utóbbiakkal, vagy a társasági részesedések megvásárlásáról tárgyalásokat folytasson, illetve egyeztessen velük a tagi döntések keretében közös akarat kialakítása érdekében.

57

Meg kell állapítani, hogy az ilyen érdek főszabály szerint az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének f) pontja értelmében a személyes adatok közléséhez fűződő jogos érdeknek minősülhet, figyelemmel többek között az ilyen társaság jogállására, amint az az érintett tagállam nemzeti jogából következik, és függetlenül a közlés iránti kérelmet benyújtó tagnak a társaságban fennálló részesedése és jogköre mértékétől. Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy esetről esetre mérlegelje az ilyen érdek fennállását, figyelembe véve az alkalmazandó jogi hátteret és az ügy összes körülményét.

58

Abban az esetben, ha fennáll az ilyen jogos érdek, ahhoz, hogy ezen érdek érvényesítése lehetővé tegye a személyes adatok kezelését az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének f) pontja alapján, az is szükséges, hogy az adatkezelő tiszteletben tartsa az e rendelet szerinti valamennyi egyéb kötelezettségét.

59

Másodszor, ami ezen adatkezelésnek az említett érdek érvényesítéséhez való szükségességére vonatkozó feltételt, és különösen az érintettek alapvető szabadságait és jogait kevésbé veszélyeztető, és ugyanolyan alkalmas eszközök fennállását illeti, meg kell állapítani, hogy valamely befektetési alap azon tagjának, aki az ezen alapban vagyonkezelő társaságon keresztül közvetett részesedéssel rendelkező másik tagra vonatkozó információkat kíván megszerezni, többek között lehetősége van közvetlenül az említett alaptól vagy e társaságtól kérni, hogy a kérelmét továbbítsák az érintett taghoz abból a célból, hogy megismerkedjen vagy eszmecserét folytasson vele. Ez utóbbi ezt követően szabadon dönthet arról, hogy fel kívánja‑e venni a kapcsolatot a kérelmező taggal, vagy inkább nem tesz eleget e kérelemnek, és megőrzi az anonimitását. Ez a megoldás abban az esetben is alkalmazható, ha a kérelmező tag valamely másik taggal tárgyalásokat kíván kezdeni ez utóbbi részesedéseinek megvásárlására vonatkozóan, vagy egyeztetni kíván vele a tagi döntések keretében közös akarat kialakítása érdekében.

60

E megoldás továbbá lehetővé teszi az adatszolgáltatás iránti kérelemmel érintett tag számára, hogy az adattakarékosságnak a jelen ítélet 52. pontjában hivatkozott elvével összhangban megőrizze a személyes adatainak kezelése feletti ellenőrzést, és ily módon ezen adatok másik taggal való közlését arra korlátozza, ami ténylegesen szükséges és releváns azon célokra tekintettel, amelyek érdekében az említett adatokat kérik és kezelik.

61

Ennélfogva nem zárható ki, hogy a jelen ítélet előző pontjában leírthoz hasonló eljárást az érintett személyes adatainak bizalmas jellegének védelméhez való jogába történő kevésbé beavatkozó intézkedésnek lehessen tekinteni, miközben lehetővé teszi az adatkezelő számára, hogy ugyanolyan hatékonyan érvényesítse a szóban forgó harmadik fél jogos érdekét, aminek a vizsgálata azonban a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

62

Harmadszor, ami az érdekeknek a kérdést előterjesztő bíróság által az adott ügy sajátos körülményeire tekintettel elvégzendő súlyozását illeti, e bíróságnak figyelembe kell venni többek között az érintett észszerű elvárásait, valamint a szóban forgó adatkezelés terjedelmét és annak az említett személyre gyakorolt hatását (2023. július 4‑iMeta Platforms és társai [Közösségi hálózat általános felhasználási feltételei] ítélet, C‑252/21, EU:C:2023:537, 116. pont).

63

Ebből következik, hogy az ilyen súlyozás keretében főszabály szerint nem zárható ki, hogy valamely személyegyesítő társaság – akár közvetett – tagjai személyes adatainak közlése más tagokkal adott esetben az egyes tagok gazdasági érdekeit szolgálhatja, tehát azon közvetett tagok érdekeit is, akiknek a személyes adataihoz e többi tag hozzá kíván férni.

64

Másrészt az sem zárható ki, hogy a befektetési alapban közvetett részesedéssel rendelkező tagok ahhoz fűződő érdeke, hogy személyes adataik továbbra is bizalmasak maradjanak, elsőbbséget élvezhet az elérhetőségi adataikat megszerezni kívánó többi tag érdekével szemben. Ebből a szempontból különös jelentőséget kell tulajdonítani annak, hogy különösen a jelen ítélet 45. pontjában említett szerződéses rendelkezésekre tekintettel valószínű, hogy az ilyen befektetési alap közvetett tagjai a személyes adataik gyűjtésének időpontjában észszerűen nem számíthattak arra, hogy azokat harmadik felekkel, a jelen esetben e befektetési alap más közvetett tagjaival közlik.

65

A fenti megfontolások összességéből – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálat függvényében – az következik, hogy kétségesnek tűnik, hogy az alapeljárás felperesei által kért információk közléséhez hasonló személyesadat‑kezelés az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének f) pontja értelmében jogos érdek alapján igazolható volna.

66

Harmadszor, ami az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének c) pontját illeti, az úgy rendelkezik, hogy a személyes adatok kezelése jogszerű, ha az adatkezelés az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges.

67

Az általános adatvédelmi rendelet 6. cikkének (3) bekezdése e tekintetben többek között pontosítja, hogy az adatkezelésnek az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogon kell alapulnia, továbbá ezen jogalapnak közérdekű célt kell szolgálnia, és arányosnak kell lennie az elérni kívánt jogszerű céllal (2023. július 4‑iMeta Platforms és társai [Közösségi hálózat általános felhasználási feltételei] ítélet, C‑252/21, EU:C:2023:537, 128. pont).

68

Továbbá, amint e rendelet (41) preambulumbekezdése kimondja, amikor ez a rendelet jogalapra vagy jogalkotási intézkedésre hivatkozik, ez nem szükségszerűen jelent – az érintett tagállam alkotmányos rendjéből fakadó követelmények sérelme nélkül – valamely parlament által elfogadott jogszabályt. Mindazonáltal az ilyen jogalapnak vagy jogalkotási intézkedésnek világosnak és pontosnak kell lennie, alkalmazásának pedig előre láthatónak kell lennie a hatálya alá tartozó személyek számára, összhangban a Bíróság és az Emberi Jogok Európai Bíróságának az ítélkezési gyakorlatával.

69

A jelen ügyben egyrészt az uniós jog nem ír elő semmilyen arra vonatkozó kötelezettséget az alapügyekben szereplőhöz hasonló befektetési alapok vagy vagyonkezelői pénzügyi holdingtársaságok számára, hogy közöljék az ezen alapokban közvetett részesedéssel rendelkező tagok személyes adatait.

70

Másrészt az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből az következik, hogy ilyen kötelezettség mindazonáltal – a kérdést előterjesztő bíróság által e tekintetben elvégzendő vizsgálatok függvényében – levezethető a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) és az Oberlandesgericht München (müncheni regionális felsőbíróság) ítélkezési gyakorlatából, amelynek értelmében a nyilvánosan működő személyegyesítő társaság közvetett tagjai elérhetőségi adatainak bizalmas jellegét biztosító szerződéses kikötéseket, mint az alapügyben is, semmisnek kell tekinteni, így közölni kell a nyilvánosan működő betéti társaság formájában létrehozott befektetési alapban közvetett részesedéssel rendelkező tagok személyes adatait.

71

E tekintetben ki kell emelni – azzal összhangban, ami a jelen ítélet 68. pontjában említésre került –, hogy nem zárható ki, hogy a GDPR 6. cikke (3) bekezdésének b) pontja értelmében vett „azon tagállami jog, amelynek hatálya alá az adatkezelő tartozik”, kiterjed a nemzeti ítélkezési gyakorlatra is.

72

Ugyanakkor, amint az e rendelet (41) preambulumbekezdéséből kitűnik, – a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően – az ilyen ítélkezési gyakorlatnak egyértelműnek és pontosnak, alkalmazásának pedig a jogalanyok számára kiszámíthatónak kell lennie.

73

A jelen ítélet 67. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően továbbá az is szükséges, hogy ezen ítélkezési gyakorlat közérdekű célt szolgáló jogalapot jelentsen, és arányos legyen az elérni kívánt jogszerű céllal, valamint az érintett adatkezelésre a feltétlenül szükséges határokon belül kerüljön sor, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata (lásd ebben az értelemben: 2023. július 4‑iMeta Platforms és társai [Közösségi hálózat általános felhasználási feltételei] ítélet, C‑252/21, EU:C:2023:537, 134. és 138. pont).

74

Így e bíróság feladata többek között annak megállapítása, hogy nincsenek‑e olyan intézkedések, amelyek – amellett, hogy lehetővé teszik a személyegyesítő társaságok tagjai közötti, a német jogból levezethetőnek tűnő átláthatóság biztosítását, amint az a jelen ítélet 18–22. pontjában kifejtésre került – kevésbé veszélyeztetnék a nyilvánosan működő betéti társaságok közvetett tagjai bizalmas jellegű személyes adatainak védelmét, mint az a kötelezettség, hogy ezeket az adatokat bármely más ezt kérelmező taggal közöljék.

75

A fentiek összességére tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy az olyan személyesadat‑kezelés, amelynek során valamely nyilvánosan működő személyegyesítő társaság formájában létrehozott befektetési alap tagjának kérelmére az ebben az alapban vagyonkezelő társaságokon keresztül közvetett részesedéssel rendelkező összes tagra vonatkozó információt közlik, függetlenül az említett alap tőkéjében való részesedésük mértékétől, annak érdekében, hogy kapcsolatba lépjen és társasági részesedésük megvásárlásáról tárgyaljon, vagy együttműködjön velük, hogy a tagi döntések keretében közös akaratot alakítsanak ki, e rendelkezés értelmében csak azzal a feltétellel tekinthető szükségesnek azon szerződés teljesítéséhez, amelyek alapján e tagok ilyen részesedéseket szereztek, hogy ezen adatkezelés objektíve elengedhetetlen az ugyanezen felhasználóknak nyújtott szerződéses szolgáltatás szerves részét képező cél megvalósításához, és ezért a szerződés fő célja ezen adatkezelés hiányában nem érhető el. Nem ez a helyzet, ha e szerződés kifejezetten kizárja e személyes adatok más tagokkal való közlését.

76

Az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének f) pontját úgy kell értelmezni, hogy az ilyen adatkezelés csak azzal a feltétellel tekinthető e rendelkezés értelmében véve egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükségesnek, hogy ezen adatkezelés feltétlenül szükséges az ilyen jogos érdek érvényesítéséhez, és az összes releváns körülményre tekintettel az említett tagok érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai nem élveznek elsőbbséget e jogos érdekkel szemben.

77

Az általános adatvédelmi rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy az említett személyesadat‑kezelés e rendelkezés alapján igazolt, ha az szükséges olyan jogi kötelezettség teljesítéséhez, amelynek hatálya alá az érintett tagállam – e tagállam ítélkezési gyakorlata által értelmezett – joga alapján az adatkezelő tartozik, feltéve, hogy ezen ítélkezési gyakorlat egyértelmű és pontos, alkalmazása a jogalanyok számára előre látható, valamint közérdekű célt szolgál, és azzal arányos.

A költségekről

78

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

 

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:

 

1)

A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27‑i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet) 2016/679 rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontját

a következőképpen kell értelmezni:

az olyan személyesadat‑kezelés, amelynek során valamely nyilvánosan működő személyegyesítő társaság formájában létrehozott befektetési alap tagjának kérelmére az ebben az alapban vagyonkezelő társaságokon keresztül közvetett részesedéssel rendelkező összes tagra vonatkozó információkat közlik, függetlenül az említett alap tőkéjében való részesedésük mértékétől, annak érdekében, hogy kapcsolatba lépjen és társasági részesedésük megvásárlásáról tárgyaljon, vagy együttműködjön velük, hogy a tagi döntések keretében közös akaratot alakítsanak ki, e rendelkezés értelmében csak azzal a feltétellel tekinthető szükségesnek azon szerződés teljesítéséhez, amelyek alapján e tagok ilyen részesedéseket szereztek, hogy ezen adatkezelés objektíve elengedhetetlen az ugyanezen felhasználóknak nyújtott szerződéses szolgáltatás szerves részét képező cél megvalósításához, és ezért a szerződés fő célja ezen adatkezelés hiányában nem érhető el. Nem ez a helyzet, ha e szerződés kifejezetten kizárja e személyes adatok más tagokkal való közlését.

 

2)

A 2016/679 rendelet 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének f) pontját

a következőképpen kell értelmezni:

az ilyen adatkezelés csak azzal a feltétellel tekinthető e rendelkezés értelmében véve egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükségesnek, hogy ezen adatkezelés feltétlenül szükséges az ilyen jogos érdek érvényesítéséhez, és az összes releváns körülményre tekintettel az említett tagok érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai nem élveznek elsőbbséget e jogos érdekkel szemben.

 

3)

A 2016/679 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) pontját

a következőképpen kell értelmezni:

az említett személyesadat‑kezelés e rendelkezés alapján igazolt, ha az szükséges olyan jogi kötelezettség teljesítéséhez, amelynek hatálya alá az érintett tagállam – e tagállam ítélkezési gyakorlata által értelmezett – joga alapján az adatkezelő tartozik, feltéve, hogy ezen ítélkezési gyakorlat egyértelmű és pontos, alkalmazása a jogalanyok számára előre látható, valamint közérdekű célt szolgál, és azzal arányos.

 

Aláírások


( *1 ) Az eljárás nyelve: német.

Az Eureka hozzáadja a hivatkozásokat…