I. Jogi háttér

A. A nemzetközi jog

B. Az uniós jog

1. Az elsődleges jog

a) Az EU‑Szerződés

b) Az EUM‑Szerződés

c) A Charta

2. A másodlagos jog

a) A 2000/31 irányelv

b) A 2006/123 irányelv

c) A 2010/13 irányelv

d) A 2015/1535 irányelv

e) A 2018/1808 irányelv

f) A GDPR

C. A magyar jog

1. Az Alaptörvény

2. A Polgári Törvénykönyv

3. A gyermekvédelmi törvény

4. A reklámtörvény

5. A médiatörvény

6. A bűnügyi nyilvántartásról szóló törvény

7. A köznevelési törvény

II. A pert megelőző eljárás és a Bíróság előtti eljárás

III. A keresetről

A. Az első, a második, a harmadik és ötödik, a 2000/31 irányelvnek, a 2006/123 irányelvnek, a 2010/13 irányelvnek, az EUMSZ 56. cikknek, valamint a Charta 1., 7., 11. és 21. cikkének megsértésére alapított kifogásról

1. Az első, a 2010/13 irányelv megsértésére alapított kifogásról

a) A 2010/13 irányelv 6a. cikke (1) bekezdésének megsértéséről

1) A felek érvei

2) A Bíróság álláspontja

b) A 2010/13 irányelv 2. cikkének és 3. cikke (1) bekezdésének megsértéséről

1) A felek érvei

2) A Bíróság álláspontja

c) A 2010/13 irányelv 9. cikke (1) bekezdése c) pontja ii. alpontjának megsértéséről

1) A felek érvei

2) A Bíróság álláspontja

d) Következtetés

2. A második, a 2000/31 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított kifogásról

a) A 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében vett korlátozás fennállásáról

1) A gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑áról

i) A felek érvei

ii) A Bíróság álláspontja

2) A reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdéséről

i) A felek érvei

ii) A Bíróság álláspontja

b) A korlátozásoknak a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése szerinti igazolásáról

1) A felek érvei

2) A Bíróság álláspontja

c) Következtetés

3. A harmadik, a 2006/123 irányelv 16. és 19. cikkének, valamint az EUMSZ 56. cikknek a megsértésére alapított kifogásról

a) A 2006/123 irányelv 16. és 19. cikke, valamint az EUMSZ 56. cikk értelmében vett korlátozás fennállásáról

1) A gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑áról

i) A felek érvei

ii) A Bíróság álláspontja

2) A reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdéséről

i) A felek érvei

ii) A Bíróság álláspontja

3) A köznevelési törvény 9. §‑ának (12) bekezdéséről

i) A felek érvei

ii) A Bíróság álláspontja

b) A korlátozásoknak a 2006/123 irányelv 16. és 19. cikke, valamint az EUMSZ 56. cikk szerinti igazolásáról

1) A felek érvei

2) A Bíróság álláspontja

c) Következtetés

4. Az ötödik, a Charta 1., 7., 11. és 21. cikkének megsértésére alapított kifogásról

a) A Chartának a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑ára és a köznevelési törvény 9. §‑ának (12) bekezdésére való alkalmazhatóságáról

b) A Charta 21. cikkéből eredő kötelezettségek megsértésének fennállásáról

c) A Charta 7. és 11. cikkében biztosított jogok és szabadságok korlátozásának fennállásáról

1) A magán‑ és a családi élet tiszteletben tartásához való, a Charta 7. cikkében biztosított jog korlátozásának fennállásáról

i) A felek érvei

ii) A Bíróság álláspontja

2) A Charta 11. cikkében biztosított véleménynyilvánítás szabadsága korlátozásának fennállásáról

i) A felek érvei

ii) A Bíróság álláspontja

d) A Charta 7. és 11. cikkében biztosított jogok és szabadságok korlátozásainak igazolásáról

e) A Charta 1. cikke megsértésének fennállásáról

1) A felek érvei

2) A Bíróság álláspontja

f) Következtetés

B. A hatodik, az EUSZ 2. cikk megsértésére alapított kifogásról

1. A felek érvei

2. A Bíróság álláspontja

a) Az EUSZ 2. cikk kötelező jellegéről

b) Az EUSZ 2. cikkből eredő kötelezettségek megsértéséről

C. A negyedik, a GDPR 10. cikkének és a Charta 8. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított kifogásról

1. A felek érvei

2. A Bíróság álláspontja

IV. A költségekről

1

Keresetlevelében az Európai Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

2

A határokat átlépő televíziózásról szóló, Strasbourgban 1989. május 5‑én aláírt európai egyezmény (kihirdette: az 1998. évi XLIX. törvény) 4. cikke a következőket mondja ki:

„A Felek [az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. törvény); a továbbiakban: EJEE] 10. Cikkével összhangban biztosítják a szólásszabadságot és az információ szabadságát, valamint garantálják a vétel szabadságát és területükön nem korlátozzák a jelen [e]gyezmény rendelkezéseinek megfelelő műsorok továbbközvetítését.”

3

Ezen egyezmény 7. cikkének (2) bekezdése a következőket írja elő:

„A műsorszolgáltatás olyan részei, amelyek alkalmasak gyermekek és serdülőkorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, nem közvetíthetők olyan időpontban, amikor a gyermekek és serdülőkorúak azt feltehetően megnézhetik.”

4

Az EUSZ 2. cikk a következőket írja elő:

„Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.”

5

Az EUSZ 4. cikk (2) és (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(2)   Az Unió tiszteletben tartja a tagállamoknak a Szerződések előtti egyenlőségét, valamint nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének, ideértve a regionális és helyi önkormányzatokat is. Tiszteletben tartja az alapvető állami funkciókat, köztük az állam területi integritásának biztosítását, a közrend fenntartását és a nemzeti biztonság védelmét. Így különösen a nemzeti biztonság az egyes tagállamok kizárólagos feladata marad.

(3)   Az Unió és a tagállamok a lojális együttműködés elvének megfelelően kölcsönösen tiszteletben tartják és segítik egymást a Szerződésekből eredő feladatok végrehajtásában.

A tagállamok a Szerződésekből, illetve az Unió intézményeinek intézkedéseiből eredő kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében megteszik a megfelelő általános vagy különös intézkedéseket.

A tagállamok segítik az Uniót feladatainak teljesítésében, és tartózkodnak minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti az Unió célkitűzéseinek megvalósítását.”

6

Az EUSZ 7. cikk a következőket mondja ki:

„(1)   A Tanács, a tagállamok egyharmada, az Európai Parlament vagy az Európai Bizottság indokolással ellátott javaslata alapján, tagjainak négyötödös többségével és az Európai Parlament egyetértésének elnyerését követően megállapíthatja, hogy fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti a 2. cikkben említett értékeket. Mielőtt ilyen megállapítást tenne, a Tanács meghallgatja a kérdéses tagállamot, és ugyanezen eljárásnak megfelelően ajánlásokat tehet neki.

A Tanács rendszeresen ellenőrzi, hogy azok az okok, amelyek alapján ilyen megállapítást tett, továbbra is fennállnak‑e.

(2)   A tagállamok egyharmada vagy az Európai Bizottság javaslata alapján és az Európai Parlament egyetértésének elnyerését követően, az Európai Tanács, miután a kérdéses tagállamot felkérte észrevételei benyújtására, egyhangúlag megállapíthatja, hogy a tagállam súlyosan és tartósan megsérti a 2. cikkben említett értékeket.

(3)   A Tanács, amennyiben a (2) bekezdés szerinti megállapításra jutott, minősített többséggel úgy határozhat, hogy a kérdéses tagállamnak a Szerződések alkalmazásából származó egyes jogait felfüggeszti, beleértve az e tagállam kormányának képviselőjét a Tanácsban megillető szavazati jogokat. Ebben az esetben a Tanács figyelembe veszi az ilyen felfüggesztésnek a természetes és jogi személyek jogait és kötelezettségeit érintő lehetséges következményeit.

A kérdéses tagállamnak a Szerződések szerinti kötelezettségei minden esetben továbbra is kötik ezt az államot.

[…]”

7

Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének első albekezdése értelmében:

„Az Európai Unió Bírósága a Bíróságból, a Törvényszékből és különös hatáskörű törvényszékekből áll. Az Európai Unió Bírósága biztosítja a jog tiszteletben tartását a Szerződések értelmezése és alkalmazása során.”

8

Az EUSZ 49. cikk a következőket mondja ki:

„Bármely olyan európai állam kérheti felvételét az Unióba, amely tiszteletben tartja a 2. cikkben említett értékeket, és elkötelezett azok érvényesítése mellett. […]

[…]”

9

Az EUMSZ 16. cikk (1) bekezdése a következőket mondja ki:

„Mindenkinek joga van a rá vonatkozó személyes adatok védelméhez.”

10

Az EUMSZ 34. cikk a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok között tilos a behozatalra vonatkozó minden mennyiségi korlátozás és azzal azonos hatású intézkedés.”

11

Az EUMSZ 36. cikk a következőket írja elő:

„A 34. és a 35. cikk rendelkezései nem zárják ki a behozatalra, a kivitelre vagy a tranzitárukra vonatkozó olyan tilalmakat vagy korlátozásokat, amelyeket a közerkölcs, a közrend, a közbiztonság, az emberek, az állatok és növények egészségének és életének védelme, a művészi, történelmi vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek védelme vagy az ipari és kereskedelmi tulajdon védelme indokol. Ezek a tilalmak és korlátozások azonban nem lehetnek önkényes megkülönböztetés vagy a tagállamok közötti kereskedelem rejtett korlátozásának eszközei.”

12

Az EUMSZ 56. cikk értelmében:

„Az alábbiakban megállapított rendelkezéseknek megfelelően tilos az Unión belüli szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó minden korlátozás a tagállamok olyan állampolgárai tekintetében, akik nem abban a tagállamban letelepedettek, mint a szolgáltatást igénybe vevő személy.

Az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében e fejezet rendelkezéseit kiterjesztheti harmadik országok olyan állampolgáraira, akik szolgáltatásokat nyújtanak és az Unió területén letelepedettek.”

13

Az EUMSZ 57. cikk szövege a következő:

„A Szerződések alkalmazásában »szolgáltatás« a rendszerint díjazás ellenében nyújtott szolgáltatás, ha nem tartozik az áruk, a tőke és a személyek szabad mozgására vonatkozó rendelkezések hatálya alá.

[…]”

14

Az EUMSZ 165. cikk a következőket írja elő:

„(1)   Az Unió a tagállamok közötti együttműködés ösztönzésével és szükség esetén tevékenységük támogatásával és kiegészítésével hozzájárul a minőségi oktatás fejlesztéséhez, ugyanakkor teljes mértékben tiszteletben tartja a tagállamoknak az oktatás tartalmára és szervezeti felépítésére vonatkozó hatáskörét, valamint kulturális és nyelvi sokszínűségüket.

[…]”

15

Az EUMSZ 166. cikk (1) bekezdése a következőket mondja ki:

„Az Unió olyan szakképzési politikát folytat, amely támogatja és kiegészíti a tagállamok ezirányú tevékenységét, ugyanakkor teljes mértékben tiszteletben tartja a tagállamoknak a szakképzés tartalmára és szervezeti felépítésére vonatkozó hatáskörét.”

16

Az EUMSZ 258. cikk a következőképpen rendelkezik:

„Ha a Bizottság megítélése szerint egy tagállam a Szerződésekből eredő valamely kötelezettségét nem teljesítette, az ügyről indokolással ellátott véleményt ad, miután az érintett államnak lehetőséget biztosított észrevételei megtételére.

Ha az érintett állam a Bizottság által meghatározott határidőn belül nem tesz eleget a véleményben foglaltaknak, a Bizottság az Európai Unió Bíróságához fordulhat.”

17

A Charta 1. cikkének szövege a következő:

„Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell.”

18

A Charta 7. cikkének szövege a következő:

„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán‑ és családi életét, otthonát és kapcsolattartását tiszteletben tartsák.”

19

A Charta 8. cikke értelmében:

„(1)   Mindenkinek joga van a rá vonatkozó személyes adatok védelméhez.

(2)   Az ilyen adatokat csak tisztességesen és jóhiszeműen, meghatározott célokra, az érintett személy hozzájárulása alapján vagy valamilyen más, a törvényben rögzített jogos okból lehet kezelni. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy a róla gyűjtött adatokat megismerje, és joga van azokat kijavíttatni.

[…]”

20

A Charta 11. cikke a következőket írja elő:

„(1)   Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna, továbbá országhatárokra való tekintet nélkül.

(2)   A tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét tiszteletben kell tartani.”

21

A Charta 14. cikkének (3) bekezdése a következőket mondja ki:

„Az oktatási intézmények demokratikus elvek figyelembevételével történő alapításának szabadságát, valamint a szülők azon jogát, hogy gyermekeik számára vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak, tiszteletben kell tartani az e jogok és szabadságok gyakorlását szabályozó nemzeti törvényekkel összhangban.”

22

A Charta 20. cikke értelmében:

„A törvény előtt mindenki egyenlő.”

23

A Charta 21. cikkének szövege a következő:

„(1)   Tilos minden megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés.

[…]”

24

A Charta 24. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A gyermekeknek joguk van a jólétükhöz szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. A gyermekek véleményüket szabadon kifejezhetik. Az őket érintő ügyekben véleményüket életkoruknak és érettségüknek megfelelően figyelembe kell venni.

(2)   A hatóságok és a magánintézmények gyermekekkel kapcsolatos tevékenységében a gyermek mindenek fölött álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie.

[…]”

25

A Charta 52. cikkének szövege a következő:

„(1)   Az e Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az arányosság elvére figyelemmel, korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.

[…]

(3)   Amennyiben e Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az [EJEE‑ben] biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek. Ez a rendelkezés nem akadályozza meg azt, hogy az Unió joga kiterjedtebb védelmet nyújtson.

[…]”

26

A 2000/31 irányelv (8), (10), (18), (21) és (22) preambulumbekezdése a következőket tartalmazza:

[…]

[…]

[…]

27

A 2000/31 irányelv 1. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ez az irányelv a belső piac megfelelő működéséhez kíván hozzájárulni az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások tagállamok közötti szabad mozgásának biztosítása által.

(2)   Ez az irányelv az (1) bekezdésben megállapított célkitűzés eléréséhez szükséges mértékben közelít egymáshoz bizonyos, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra alkalmazandó, a belső piaccal, a szolgáltatók letelepedésével, a kereskedelmi tájékoztatással, az elektronikus úton kötött szerződésekkel, a közvetítő szolgáltatók felelősségével, a magatartási kódexekkel, a jogviták peren kívüli rendezésével, a bírósági keresetekkel és a tagállamok közötti együttműködéssel kapcsolatos nemzeti rendelkezéseket.”

28

Ezen irányelv 2. cikke a következőket írja elő:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

29

Az említett irányelv 3. cikke értelmében:

„(1)   Minden tagállam biztosítja, hogy a területén letelepedett szolgáltatók által nyújtott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások megfeleljenek azoknak az adott tagállamban alkalmazandó nemzeti rendelkezéseknek, amelyek beletartoznak a szabályozott területbe.

(2)   A tagállamok nem korlátozhatják a szabályozott területtel összefüggő okokból az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának szabadságát.

(3)   Az (1) és a (2) bekezdés nem alkalmazható a mellékletben említett területekre.

(4)   A tagállamok tehetnek a (2) bekezdéstől történő eltérésre irányuló intézkedéseket egy adott, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás tekintetében, ha a következő feltételek teljesülnek:

(5)   A tagállamok sürgős esetben eltérhetnek a (4) bekezdés b) pontjában előírt feltételektől. Ebben az esetben a tagállam az intézkedésről a lehető legrövidebb időn belül értesíti a Bizottságot és az (1) bekezdésben említett tagállamot, megjelölve azokat az okokat, amelyek miatt a tagállam az esetet sürgősnek véli.

(6)   A tagállam intézkedéshozatali és intézkedés‑végrehajtási lehetőségének sérelme nélkül, a Bizottság a lehető legrövidebb időn belül megvizsgálja a közölt intézkedések összeegyeztethetőségét a közösségi joggal; ha arra a következtetésre jut, hogy az intézkedés összeegyeztethetetlen a közösségi joggal, a Bizottság felkéri a tagállamot, hogy tartózkodjon a tervezett intézkedéstől vagy sürgősen szüntesse meg az intézkedést.”

30

Ugyanezen irányelv 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtó szolgáltató tevékenységének megkezdése, illetve folytatása ne lehessen előzetes engedélyezéshez vagy bármilyen ezzel azonos hatású követelményhez köthető.

(2)   Az (1) bekezdés nem érinti az olyan engedélyezési rendszereket, amelyek nem kifejezetten és kizárólagosan az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra irányulnak […].”

31

A 2006/123 irányelv (7), (9) és (27) preambulumbekezdése értelmében:

[…]

[…]

32

Ezen irányelv 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ez az irányelv általános rendelkezéseket állapít meg a szolgáltatók letelepedési szabadságának gyakorlása és a szolgáltatások szabad mozgásának megkönnyítése érdekében, a szolgáltatások magas színvonalának megőrzése mellett.”

33

Az említett irányelv 2. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőket írja elő:

„(1)   Ez az irányelv a Közösség valamely tagállamában letelepedett szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokra alkalmazandó.

(2)   Ez az irányelv nem alkalmazandó a következő tevékenységekre:

[…]

[…]

[…]

[…]”

34

Ugyanezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

„Ha ezen irányelv rendelkezései más közösségi jogi aktus olyan rendelkezésével ütköznek, amelyek egy adott szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságnak vagy gyakorlásának meghatározott kérdéseit szabályozzák adott területeken vagy szakmákban, akkor az adott területek és szakmák vonatkozásában a más közösségi jogi aktus rendelkezései érvényesek és alkalmazandók. Ide tartoznak a következők:

35

A 2006/123 irányelv 4. cikkének 1., illetve 7. pontja a „szolgáltatás” fogalmát úgy határozza meg, mint az EUMSZ 57. cikkben említett, rendszerint díjazás ellenében nyújtott bármely önálló gazdasági tevékenységet, a „követelmény” fogalmát pedig mint bármely olyan kötelezettséget, tilalmat, feltételt vagy korlátozást, amelyet a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezései írnak elő, vagy amelyek a joggyakorlatból, a közigazgatási gyakorlatból, szakmai testületek szabályaiból, vagy szakmai szövetségek vagy egyéb szakmai szervezetek által jogi autonómiájuk gyakorlása során elfogadott kollektív szabályokból erednek.

36

Ezen irányelv 16. cikke értelmében:

„(1)   A tagállamok tiszteletben tartják a szolgáltatók jogát, hogy szolgáltatást nyújthassanak a letelepedési helyük szerinti tagállamtól eltérő tagállamban.

A szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállam saját területén biztosítja a szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságot és annak szabad gyakorlását.

A tagállamok saját területükön nem köthetik a szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságot, vagy annak gyakorlását olyan követelményekhez, amelyek nem tartják tiszteletben a következő alapelveket:

(2)   A tagállamok nem korlátozhatják a más tagállamban letelepedett szolgáltatók szolgáltatásnyújtásának szabadságát az alábbi követelmények bármelyikének előírásával:

(3)   A szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállam nem akadályozható abban, hogy követelményeket írjon elő a szolgáltatói tevékenység nyújtásával kapcsolatban, amennyiben azok közrendi, közbiztonsági, közegészségügyi, illetve környezetvédelmi szempontból indokoltak, és összhangban vannak az (1) bekezdéssel. Az adott tagállam abban sem akadályozható meg, hogy a közösségi joggal összhangban a foglalkoztatási feltételekre vonatkozó saját szabályait alkalmazza, beleértve a kollektív megállapodásokban meghatározott feltételeket is.

[…]”

37

Az említett irányelv 19. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok nem támaszthatnak a szolgáltatás igénybevevőjével szemben olyan követelményeket, amelyek egy másik tagállamban letelepedett szolgáltató által nyújtott szolgáltatás igénybevételét korlátozzák, különös tekintettel az alábbi követelményekre:

38

A 2010/13 irányelv (11), (18), (31), (33), (41), (60), (83) és (104) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

39

A 2010/13 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

[…]

[…]”

40

Ezen irányelv 2. cikke a következőket írja elő:

„(1)   Minden tagállam biztosítja, hogy a joghatósága alá tartozó médiaszolgáltatók által közvetített valamennyi audiovizuális médiaszolgáltatás megfeleljen az adott tagállamban a nyilvánosságnak szánt audiovizuális médiaszolgáltatásokra alkalmazandó jogrendszer szabályainak.

[…]”

41

Az említett irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen szól:

„(1)   A tagállamok biztosítják a más tagállamokból származó audiovizuális médiaszolgáltatások vételének szabadságát, és nem korlátozzák területükön azok továbbközvetítését olyan okokból, amelyek az ezen irányelv által összehangolt területekre vonatkoznak.

(2)   A tagállamok ideiglenesen eltérhetnek e cikk (1) bekezdésétől, ha egy másik tagállam joghatósága alá tartozó médiaszolgáltató olyan audiovizuális médiaszolgáltatást nyújt, amely nyilvánvalóan, komolyan és súlyosan sérti a 6. cikk (1) bekezdésének a) pontját vagy a 6a. cikk (1) bekezdését, vagy sérti a közegészséget, vagy a közegészség sérelmével fenyegető súlyos és komoly kockázatot jelent.

Az első albekezdésben említett eltérés a következő feltételek mellett alkalmazható:

A Bizottság az érintett tagállam által hozott intézkedésekről küldött értesítés kézhezvételétől számított három hónapon belül, miután a 30b. cikk (3) bekezdésének d) pontjával összhangban kikérte az [Audiovizuális Médiaszolgáltatásokat Szabályozó Hatóságok Európai Csoportja (ERGA)] véleményét, határozatot hoz arról, hogy az intézkedések összeegyeztethetők‑e az uniós joggal. […]”

42

Ugyanezen irányelv 4. cikke értelmében:

„(1)   A tagállamoknak továbbra is jogukban áll előírni, hogy a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatók az ezen irányelv által összehangolt területeken részletesebb vagy szigorúbb szabályoknak feleljenek meg, feltéve, hogy e szabályok megfelelnek az uniós jognak.

(2)   Ha a tagállam:

felkérheti a joghatósággal rendelkező tagállamot, hogy kezelje az e bekezdéssel kapcsolatban azonosított problémákat. Mindkét tagállamnak lojálisan és gyorsan együtt kell működnie annak érdekében, hogy kölcsönösen kielégítő megoldást találjanak.

Az első albekezdés szerinti indokolt kérelem kézhezvételét követően a joghatósággal rendelkező tagállam felszólítja a médiaszolgáltatót, hogy tegyen eleget az adott, közérdeket szolgáló szabályoknak. A joghatósággal rendelkező tagállamnak rendszeresen tájékoztatnia kell a kérelmező tagállamot az azonosított problémák megoldása érdekében hozott lépésekről. A joghatósággal rendelkező tagállamnak a kérelem kézhezvételétől számított két hónapon belül tájékoztatnia kell a kérelmező tagállamot és a Bizottságot az elért eredményekről, ha pedig nem sikerült megoldást találni, ismertetnie kell ennek okait.

Bármelyik tagállam bármikor felkérheti a kapcsolattartó bizottságot az eset megvizsgálására.

(3)   Az érintett tagállam megfelelő intézkedéseket hozhat az érintett médiaszolgáltatóval szemben, ha:

Ezen intézkedéseknek objektíven szükségeseknek kell lenniük, azokat megkülönböztetésmentesen kell alkalmazni, és arányosnak kell lenniük az elérni kívánt célokkal.

(4)   A tagállam a (3) bekezdés alapján csak akkor hozhat intézkedéseket, ha az alábbi feltételek teljesülnek:

(5)   A Bizottság a (4) bekezdés a) pontjában említett értesítés kézhezvételétől számított három hónapon belül határozatot hoz arról, hogy az említett intézkedések összeegyeztethetők‑e az uniós joggal. Ha úgy határoz, hogy az említett intézkedések nem egyeztethetők össze az uniós joggal, arra kéri az érintett tagállamot, hogy tartózkodjon a tervezett intézkedések meghozatalától.

Amennyiben a Bizottságnak nem áll rendelkezésére az első albekezdés szerinti előírt határozat meghozatalához szükséges információ, az értesítés kézhezvételétől számított egy hónapon belül kéri az érintett tagállamot a határozat meghozatalához szükséges valamennyi információ rendelkezésre bocsátására. A Bizottság határozathozatalának határidejét a szükséges információknak a tagállam általi rendelkezésre bocsátásáig fel kell függeszteni. A határidő felfüggesztése semmiképpen sem haladhatja meg az egy hónapot.

(6)   A tagállamoknak nemzeti joguk keretei között megfelelő eszközökkel biztosítaniuk kell, hogy a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatók ténylegesen megfeleljenek ezen irányelvnek.

(7)   Ezen irányelv eltérő rendelkezése hiányában a [2000/31] irányelv alkalmazandó. Amennyiben a [2000/31] irányelv ellentétes ezzel az irányelvvel, ezt az irányelvet kell alkalmazni, kivéve ha ez az irányelv másként rendelkezik.”

43

A 2010/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének a) pontja a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok emberi méltóság tiszteletben tartására és védelmére vonatkozó kötelezettségének sérelme nélkül a tagállamok megfelelő eszközökkel biztosítják, hogy a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatók által nyújtott audiovizuális médiaszolgáltatások ne tartalmazzák a következőket:

44

Ezen irányelv 6a. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A tagállamok meghozzák a megfelelő intézkedéseket annak biztosítására, hogy a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatók által nyújtott olyan audiovizuális médiaszolgáltatások, amelyek károsíthatják a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését, csak olyan módon legyenek elérhetők, amely biztosítja, hogy a kiskorúak rendes körülmények között nem hallhatják vagy láthatják azokat. Ezen intézkedések magukba foglalhatják a műsorszolgáltatás időpontjának megválasztását, az életkor ellenőrzését szolgáló eszközöket vagy egyéb műszaki intézkedéseket. Az ilyen intézkedéseknek arányosaknak kell lenniük a műsorszám által okozható kárral.

A legkárosabb tartalmak – például az öncélú erőszak és a pornográfia – esetén a legszigorúbb intézkedéseket kell alkalmazni.

[…]”

45

Az említett irányelv 9. cikke (1) bekezdésének c) és g) pontja a következőképpen szól:

„A tagállamok biztosítják, hogy a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatók által közölt audiovizuális kereskedelmi közlemények megfeleljenek a következő követelményeknek:

[…]

[…]

46

Ugyanezen irányelv 28b. cikke értelmében:

„(1)   A [2000/31] irányelv 12–15. cikkének sérelme nélkül, a tagállamok gondoskodnak arról, hogy a joghatóságuk alá tartozó videómegosztóplatform‑szolgáltatók meghozzák a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy:

(2)   A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a joghatóságuk alá tartozó videómegosztóplatform‑szolgáltatók megfeleljenek a 9. cikk (1) bekezdésében foglalt követelményeknek az általuk forgalmazott, értékesített, illetve szervezett audiovizuális kereskedelmi közlemények tekintetében.

Figyelemmel arra, hogy a videómegosztó‑platformok korlátozott mértékű ellenőrzést gyakorolnak azok felett az audiovizuális kereskedelmi közlemények felett, amelyeket nem maguk forgalmaznak, értékesítenek, illetve szerveznek, a tagállamok gondoskodnak arról, hogy a joghatóságuk alá tartozó videómegosztóplatform‑szolgáltatók az említett audiovizuális kereskedelmi közlemények tekintetében megfelelő intézkedéseket hozzanak a 9. cikk (1) bekezdésében foglalt követelményeknek való megfelelés érdekében.

A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a videómegosztóplatform‑szolgáltatók világosan tájékoztassák a felhasználókat az audiovizuális kereskedelmi közleményeket tartalmazó műsorszámokról és felhasználó által létrehozott videókról, amennyiben azokról a (3) bekezdés első albekezdésének c) pontja szerint nyilatkozatot tettek, illetve ha e tényről a szolgáltatónak tudomása van.

A tagállamok ösztönzik a társszabályozás alkalmazását és az önszabályozás előmozdítását a 4a. cikk (1) bekezdésében előírt magatartási kódexek révén annak érdekében, hogy a gyermekek ténylegesen kevésbé legyenek kitéve olyan audiovizuális kereskedelmi közleményeknek, amelyek olyan táplálkozási vagy élettani hatással bíró tápanyagokat és egyéb anyagokat – különösen zsírt, transzzsírsavakat, sót vagy nátriumot és cukrokat – tartalmazó élelmiszerekre és italokra vonatkoznak, amelyeknek túlzott mértékű bevitele a teljes étrendben nem ajánlott. Az említett kódexekben törekedni kell annak előírására, hogy az ilyen audiovizuális kereskedelmi közlemények ne hangsúlyozzák az ilyen élelmiszerek és italok előnyös táplálkozási tulajdonságait.

(3)   Azt, hogy az (1) és a (2) bekezdés alkalmazásában mi minősül megfelelő intézkedésnek, az adott tartalom jellege, az általa okozható ártalom, a védendő személyek kategóriájának jellemzői, valamint a veszélyeztetett jogok és jogos érdekek – többek között a videómegosztóplatform‑szolgáltatók és a tartalmat létrehozó vagy feltöltő felhasználók érdekei és a közérdek – fényében kell meghatározni.

A tagállamok gondoskodnak arról, hogy ezeket az intézkedéseket a joghatóságuk alá tartozó valamennyi videómegosztóplatform‑szolgáltató alkalmazza. Az ilyen intézkedéseknek megvalósíthatóknak és arányosnak kell lenniük, figyelemmel az adott videómegosztóplatform‑szolgáltatás nagyságrendjére és a nyújtott szolgáltatás jellegére. Az ilyen intézkedések nem vezethetnek előzetes ellenőrzési intézkedésekhez vagy a tartalom feltöltésének olyan szűréséhez, amely nem felel meg a [2000/31] irányelv 15. cikkének. A kiskorúaknak az e cikk (1) bekezdésének a) pontjában előírt védelme érdekében a legkárosabb tartalom esetében a legszigorúbb hozzáféréskorlátozási intézkedéseket kell alkalmazni.

Az említett intézkedéseknek adott esetben az alábbiakra kell kiterjedniük:

Kiskorúaknak a harmadik albekezdés f) és h) pontja szerint a videómegosztóplatform‑szolgáltatók által gyűjtött vagy más módon generált személyes adatait tilos kereskedelmi céllal – így például közvetlen üzletszerzés, profilalkotás és viselkedésalapú célzott reklámozás céljából – kezelni.

(4)   Az e cikk (1) és (3) bekezdésében említett intézkedések végrehajtása érdekében a tagállamok ösztönözik a 4a. cikk (1) bekezdése szerinti társszabályozás alkalmazását.

(5)   A tagállamok létrehozzák a videómegosztóplatform‑szolgáltatók által a (3) bekezdésben említett intézkedések megfelelőségének a felméréséhez szükséges mechanizmusokat. A tagállamok ezeknek az intézkedéseknek az értékelésével a nemzeti szabályozó hatóságokat vagy szerveket bízzák meg.

(6)   A tagállamok az e cikk (3) bekezdésében említett intézkedéseknél részletesebb vagy szigorúbb intézkedéseket is előírhatnak a videómegosztóplatform‑szolgáltatók tekintetében. Az ilyen intézkedések elfogadásakor a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk az alkalmazandó uniós jogban, például a [2000/31] irányelv 12–15. cikkében vagy a [2011/93] irányelv 25. cikkében foglalt követelményeket.

(7)   A tagállamok biztosítják, hogy a felhasználók és a videómegosztóplatform‑szolgáltatók között az (1) és a (3) bekezdés alkalmazásával kapcsolatos jogviták rendezésére peren kívüli jogorvoslati mechanizmusok álljanak rendelkezésre. Ezeknek a mechanizmusoknak lehetővé kell tenniük a jogviták pártatlan rendezését, és nem foszthatják meg a felhasználót a nemzeti jog által biztosított jogi védelemtől.

(8)   A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a felhasználók a videómegosztóplatform‑szolgáltatókkal szemben az (1) és a (3) bekezdés szerint bíróság előtt érvényesíthessék jogaikat.

(9)   A Bizottság a videómegosztóplatform‑szolgáltatókat a (4) bekezdésben említett társszabályozási magatartási kódexekkel kapcsolatos legjobb gyakorlatok cseréjére ösztönzi.

(10)   A tagállamok és a Bizottság a 4a. cikk (2) bekezdésében említett uniós magatartási kódexek révén előmozdíthatják az önszabályozást.”

47

A 2015/1535 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt meghatározás értelmében „szolgáltatás”„az információs társadalom bármely szolgáltatása, azaz bármely, általában térítés ellenében, távolról, elektronikus úton és a szolgáltatást igénybe vevő egyéni kérelmére nyújtott szolgáltatás”.

48

Ezen irányelv 5. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A 7. cikkre is figyelemmel a tagállamok azonnal közölnek a Bizottsággal minden műszakiszabály‑tervezetet, kivéve ha az csak egy nemzetközi vagy európai szabvány teljes szövegét ülteti át, ebben az esetben a megfelelő szabványra történő hivatkozás is elegendő; a Bizottságot a szabály elfogadása szükségességének indokairól is tájékoztatni kell, amennyiben ezen indokok nem derülnek ki már magából a tervezetből.

Ha szükséges, a tagállamok egyidejűleg közlik a Bizottsággal az elsődlegesen és közvetlenül érintett alapvető törvényi és rendeleti rendelkezések szövegét, ha e szövegek ismerete szükséges a műszakiszabály‑tervezet hatásának megítéléséhez, amennyiben egy korábbi közleményben még nem tették ezt meg.

A tagállamok az e bekezdés első és második albekezdésében említett feltételek mellett újra közlik a Bizottsággal a műszakiszabály‑tervezetet, ha olyan változtatásokat hajtanak rajta végre, amelyek jelentős mértékben módosítják annak hatályát, lerövidítik a végrehajtására eredetileg előirányzott időtartamokat, leírásokat vagy követelményeket fűznek hozzá, illetve ez utóbbiakat szigorítják.

[…]

A Bizottság haladéktalanul értesíti a többi tagállamot a műszakiszabály‑tervezetről és minden hozzá beérkezett dokumentumról. E tervezettel kapcsolatban véleményt kérhet az ezen irányelv 2. cikkében említett bizottságtól és szükség esetén a szóban forgó területért felelős bizottságtól.

Az ezen irányelv 1. cikke (1) bekezdése f) pontja második albekezdésének iii. alpontjában említett műszaki leírások vagy más követelmények, illetve szolgáltatásokra vonatkozó szabályok tekintetében a Bizottság vagy a tagállamok észrevételei vagy részletes véleményei csak azokra a szempontokra vonatkozhatnak, amelyek a kereskedelmet, vagy – a szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezések tekintetében – a szolgáltatások szabad áramlását, illetve a szolgáltató vállalkozások letelepedési szabadságát gátolhatják, és nem vonatkozhatnak az intézkedés adó‑ vagy pénzügyi szempontjaira.”

49

A 2018/1808 irányelv (20) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

„A kiskorúak védelmét célzó, televíziós műsorszolgáltatások esetében alkalmazandó megfelelő intézkedéseket a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásokra is alkalmazni kell. Ennek növelnie kell a védelem szintjét. A minimális harmonizáción alapuló megközelítés lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy nagyobb mértékű védelmet biztosítsanak az olyan tartalmakkal szemben, amelyek károsíthatják a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését. A legártalmasabb tartalmak esetében – amelyek károsíthatják a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését, azonban nem minősülnek szükségképpen bűncselekménynek – a legszigorúbb intézkedéseket kell alkalmazni, például titkosítást és hatékony szülői felügyeleti rendszereket, de a tagállamok ezeknél szigorúbb intézkedéseket is elfogadhatnak.”

50

A GDPR (1), (4), (10) és (154) preambulumbekezdésének szövege a következő:

[…]

[…]

[…]

51

A GDPR 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ez a rendelet a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelmére és a személyes adatok szabad áramlására vonatkozó szabályokat állapít meg.

(2)   Ez a rendelet a természetes személyek alapvető jogait és szabadságait és különösen a személyes adatok védelméhez való jogukat védi.

(3)   A személyes adatok Unión belüli szabad áramlása nem korlátozható vagy tiltható meg a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelmével összefüggő okokból.”

52

E rendelet 5. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A személyes adatok:

[…]

[…]”

53

Ugyanezen rendelet 6. cikkének szövege a következő:

„(1)   A személyes adatok kezelése kizárólag akkor és annyiban jogszerű, amennyiben legalább az alábbiak egyike teljesül:

Az első albekezdés f) pontja nem alkalmazható a közhatalmi szervek által feladataik ellátása során végzett adatkezelésre.

[…]”

54

Ugyanezen rendelet 10. cikke értelmében:

„A büntetőjogi felelősség megállapítására vonatkozó határozatokra és a bűncselekményekre, illetve a kapcsolódó biztonsági intézkedésekre vonatkozó személyes adatoknak a 6. cikk (1) bekezdése alapján történő kezelésére kizárólag abban az esetben kerülhet sor, ha az közhatalmi szerv felügyelete alatt történik, vagy ha az adatkezelést az érintett jogai és szabadságai tekintetében megfelelő garanciákat nyújtó uniós vagy tagállami jog lehetővé teszi. A büntetőjogi felelősség megállapítására vonatkozó határozatok teljes körű nyilvántartása csak közhatalmi szerv által végzett adatkezelés keretében történhet.”

55

A GDPR 24. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az adatkezelő az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket hajt végre annak biztosítása és bizonyítása céljából, hogy a személyes adatok kezelése e rendelettel összhangban történik. Ezeket az intézkedéseket az adatkezelő felülvizsgálja és szükség esetén naprakésszé teszi.

(2)   Ha az az adatkezelési tevékenység vonatkozásában arányos, az (1) bekezdésben említett intézkedések részeként az adatkezelő megfelelő belső adatvédelmi szabályokat is alkalmaz.

(3)   A 40. cikk szerinti jóváhagyott magatartási kódexekhez vagy a 42. cikk szerinti jóváhagyott tanúsítási mechanizmushoz való csatlakozás felhasználható annak bizonyítása részeként, hogy az adatkezelő teljesíti kötelezettségeit.”

56

E rendelet 86. cikke a következőket írja elő:

„A közérdekű feladat teljesítése céljából közhatalmi szervek, vagy egyéb, közfeladatot ellátó szervek, illetve magánfél szervezetek birtokában lévő hivatalos dokumentumokban szereplő személyes adatokat az adott szerv vagy szervezet az uniós joggal vagy a szervre vagy szervezetre alkalmazandó tagállami joggal összhangban nyilvánosságra hozhatja annak érdekében, hogy a hivatalos dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférést összeegyeztesse a személyes adatok e rendelet szerinti védelméhez való joggal.”

57

Magyarország Alaptörvénye XV. cikke (5) bekezdésének a jelen jogvitára alkalmazandó változata a következőket írja elő:

„Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékossággal élőket.”

58

Az Alaptörvény XVI. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1) Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.

(2) A szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést.”

59

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Polgári Törvénykönyv) 4:146. §‑a a következőket írja elő:

„(1)   A kiskorú gyermek szülői felügyelet vagy gyámság alatt áll.

(2)   A szülői felügyelet a kiskorú gyermek neve meghatározásának, gondozásának, nevelésének, tartózkodási helye meghatározásának, vagyona kezelésének, törvényes képviseletének jogát és kötelességét, a gyámnevezésnek és a gyámságból való kizárásnak a jogát foglalja magában.”

60

A Polgári Törvénykönyv 4:224. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„A gyám – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a gyámsága alatt álló gyermek gondozója, nevelője, vagyonának kezelője és a gyermek törvényes képviselője.”

61

A Polgári Törvénykönyv 8:1. §‑ának (1) bekezdése értelmében:

„E törvény alkalmazásában:

[…]

[…]”

62

A módosító törvénnyel módosított, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: gyermekvédelmi törvény) 1. §‑ának (1) bekezdése a következőket mondja ki:

„E törvény célja, hogy megállapítsa azokat az alapvető szabályokat, amelyek szerint az állam, a helyi önkormányzatok és a gyermekek védelmét ellátó természetes és jogi személyek, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetek meghatározott ellátásokkal és intézkedésekkel segítséget nyújtsanak a gyermekek törvényben foglalt jogainak és érdekeinek érvényesítéséhez, a szülői kötelességek teljesítéséhez, illetve gondoskodjanak a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzéséről és megszüntetéséről, a hiányzó szülői gondoskodás pótlásáról, valamint a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatal felnőttek társadalmi beilleszkedéséről.”

63

E törvény 4. §‑ának szövege a következő:

„(1)   A törvény hatálya kiterjed

[…]

(3)   E törvény szerint kell eljárni az (1) bekezdésben meghatározott személyeken kívül a Magyarország területén tartózkodó nem magyar állampolgárságú gyermek védelmében is, ha az ideiglenes hatályú elhelyezésnek, a nevelési felügyelet elrendelésének vagy a gyám kirendelésének az elmulasztása a gyermek veszélyeztetettségével vagy elháríthatatlan kárral járna.”

64

A gyermekvédelmi törvény 5. §‑ának s) pontja a következőképpen határozza meg a „fenntartó” fogalmát:

65

A gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a értelmében:

„E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”

66

A módosító törvénnyel módosított, a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: reklámtörvény) 8. §‑ának (1) és (1a) bekezdése a következőket mondja ki:

„(1)   Tilos az olyan reklám, amely a gyermek‑ és fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését károsíthatja.

(1a)   Tilos az olyan reklámot tizennyolc éven aluliak számára elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”

67

A módosító törvénnyel módosított, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: médiatörvény) 9. §‑a értelmében:

„(1)   A lineáris médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltató – a hírműsorszám, a politikai tájékoztató műsorszám, a sportműsorszám, a műsorelőzetes, valamint a politikai reklám, a televíziós vásárlás, a társadalmi célú reklám és a közérdekű közlemény kivételével – valamennyi, általa közzétenni kívánt műsorszámot a közzétételt megelőzően a (2)–(7) bekezdés szerinti kategóriák valamelyikébe sorolja.

[…]

(6)   Azt a műsorszámot, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy meghatározó eleme az erőszak, a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának, valamint a homoszexualitásnak a népszerűsítése, megjelenítése, illetve a szexualitás közvetlen, naturális vagy öncélú ábrázolása, az V. kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám minősítése: tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott.

(7)   Azt a műsorszámot, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyos károsítására, különösen azáltal, hogy pornográfiát vagy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmaz, a VI. kategóriába kell sorolni.

(8)   A (2)–(7) bekezdés szerinti minősítésnél irányadó részletes szempontokra, az egyes műsorszámok közzététele előtt és közben alkalmazható jelzésekre, illetve a minősítés közlésének módjára vonatkozó jogalkalmazási gyakorlatának fő elvi szempontjait – amennyiben a kiskorúak védelmével kapcsolatos közérdek vagy a kiskorúak védelmének egységes érvényesülése ezt indokolja – a Médiatanács ajánlásban teszi közzé.

[…]”

68

E törvény 10. §‑a (1) bekezdésének d) pontja előírja, hogy az V. kategóriába sorolt műsorszám csak 22 óra és 05 óra között tehető közzé.

69

Az említett törvény 24. §‑ának (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A médiaszolgáltatásban közzétett kereskedelmi közlemény […] nem tartalmazhat és nem támogathat a nemen, faji vagy etnikai származáson, állampolgárságon, nemzetiségen, valláson vagy világnézeti meggyőződésen, fizikai vagy szellemi fogyatkozáson, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést”.

70

Ugyanezen törvény 32. §‑ának (4a) bekezdése a következőképpen szól:

„Nem minősül közérdekű közleménynek vagy társadalmi célú reklámnak az olyan műsorszám, amely alkalmas a gyermekek megfelelő fizikai, szellemi és erkölcsi fejlődésének a kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy meghatározó eleme a szexualitás öncélú ábrázolása, a pornográfia, továbbá a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának, valamint a homoszexualitásnak a népszerűsítése, megjelenítése.”

71

A médiatörvény 179. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„[…]

(2)   Az (1) bekezdésben foglaltakkal kapcsolatban azonosított problémák, valamint e törvény és [a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény] érintett rendelkezéseinek megsértése esetén a Médiatanács köteles kérni azon tagállam hatékony intézkedését, amelynek joghatósága alá az (1) bekezdés szerinti médiaszolgáltató tartozik. Ennek keretében a Médiatanács kéri, hogy a tagállam intézkedjen a Médiatanács által megjelölt jogsértések megszüntetése érdekében.

[…]

(4)   A Médiatanács az (1) bekezdésben említett médiaszolgáltatóval szemben a 187. § (3) bekezdés b)–c) pontja és (4) bekezdése szerinti jogkövetkezményeket akkor alkalmazhatja, ha

72

E törvény 187. §‑ának (3) bekezdése a következőket írja elő:

„A Médiatanács és a [Nemzeti Média‑ és Hírközlési Hatóság] Hivatal[a] – a (2) és (8) bekezdés figyelembevételével – intézkedésként a következő jogkövetkezmények alkalmazására jogosult:

73

A bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: bűnügyi nyilvántartásról szóló törvény) 67. §‑ának (1) bekezdése a következőképpen szól:

„A bűnügyi nyilvántartó szerv a bűnügyi nyilvántartási rendszerből az e törvényben meghatározottak szerint

[…]”

74

E törvény 75/B. §‑a (1) és (3) bekezdésének szövege a következő:

„(1)   A bűnügyi nyilvántartó szerv a gyermekek védelmének biztosítása, a gyermekek sérelmére vagy kihasználásával elkövetett nemi élet szabadsága vagy nemi erkölcs elleni bűncselekmények megelőzése céljából a gyermekekkel közvetlen kapcsolatba kerülő személyek ellenőrzése érdekében, a (2)–(3) bekezdésben és a 75/C. §‑ban meghatározott feltételekkel, az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény szerinti, a Kormány által kötelezően biztosított elektronikus azonosítási szolgáltatással történő azonosítással igénybe vehető elektronikus felület (a továbbiakban: felület) útján megismerhetővé teszi az érintettre vonatkozó, [alábbi adatokat:]

[…]

(3)   Az érintettre vonatkozó adat megismerhetővé tétele a felületen akkor kezdeményezhető, ha

75

A módosító törvénnyel módosított, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: köznevelési törvény) 9/A. §‑a (12) bekezdésének szövege a következő:

„A tanulók részére a szexuális kultúráról, a nemi életről, a nemi irányultságról, valamint a szexuális fejlődésről szóló foglalkozás megtartása során különösen figyelemmel kell lenni az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésében foglaltakra. E foglalkozások nem irányulhatnak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.”

76

2021. június 15‑én Magyarország elfogadta a módosító törvényt, amely 2021. július 8‑án lépett hatályba.

77

2021. július 15‑én a Bizottság felszólító levelet küldött e tagállamnak, amelyben megállapította, hogy az említett tagállam azáltal, hogy elfogadta ezt a törvényt, nem teljesítette a 2010/13 irányelv 2. cikkéből, 3. cikkének (1) és (2) bekezdéséből, 4. cikkének (1) bekezdéséből, 6a. cikkéből, 9. cikke (1) bekezdése c) pontjának ii. alpontjából és 28b. cikkéből, a 2000/31 irányelv 3. cikkéből, a 2015/1535 irányelv 5. cikkének (1) bekezdéséből, a 2006/123 irányelv 16. és 19. cikkéből, a GDPR 6. és 10. cikkéből, az EUMSZ 34., EUMSZ 36. és EUMSZ 56. cikkből, a Charta 1., 7., 8., 11. és 21. cikkéből, valamint az EUSZ 2. cikkből eredő kötelezettségeit.

78

2021. szeptember 15‑i levelében Magyarország vitatta a hivatkozott kötelezettségszegéseket.

79

2021. december 2‑án a Bizottság indokolással ellátott véleményt bocsátott ki, amelyben fenntartotta, hogy a módosító törvény sérti a jelen ítélet 77. pontjában említett uniós jogi rendelkezéseket. A Bizottság ezért felszólította Magyarországot, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az indokolással ellátott véleménynek annak kézhezvételétől számított két hónapos határidőn belül eleget tegyen.

80

2022. február 2‑i levelében Magyarország válaszolt az indokolással ellátott véleményre, amelyben megismételte azon álláspontját, hogy a módosító törvény megfelel az uniós jognak.

81

2022. december 19‑én a Bizottság megindította a jelen keresetet.

82

A Bíróság elnöke a 2023. március 20‑i, május 4‑i és június 29‑i határozataival megengedte a Belga Királyságnak, a Dán Királyságnak, a Németországi Szövetségi Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, Írországnak, a Görög Köztársaságnak, a Spanyol Királyságnak, a Francia Köztársaságnak, a Luxemburgi Nagyhercegségnek, a Máltai Köztársaságnak, a Holland Királyságnak, az Osztrák Köztársaságnak, a Portugál Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak, a Finn Köztársaságnak, a Svéd Királyságnak, valamint az Európai Parlamentnek, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozzon.

83

Keresetének alátámasztására a Bizottság hat kifogást hoz fel, amelyek közül az elsőt a 2010/13 irányelv 2. cikkének, 3. cikke (1) bekezdésének, 6a. cikke (1) bekezdésének és 9. cikke (1) bekezdése c) pontja ii. alpontjának megsértésére, a másodikat a 2000/31 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének megsértésére, a harmadikat a 2006/123 irányelv 16. és 19. cikkének, valamint az EUMSZ 56. cikknek a megsértésére, a negyediket a GDPR 10. cikkének, valamint a Charta 8. cikke (2) bekezdésének megsértésére, az ötödiket a Charta 1., 7., 11. és 21. cikkének megsértésére, a hatodikat pedig az EUSZ 2. cikk megsértésére alapítja.

84

Elöljáróban meg kell állapítani, hogy bár az ötödik kifogás keretében a Bizottság többek között a Charta 21. cikkének megsértésére hivatkozott, amely a hátrányos megkülönböztetés tilalmának általános elvét rögzíti, az első három kifogásának alátámasztására előadott érvelése e jogsértésre is hivatkozik, amely szerinte hozzájárul az utóbbi kifogások keretében hivatkozott 2000/31 irányelv, 2006/123 irányelv, 2010/13 irányelv és EUMSZ 56. cikk megsértéséhez. Következésképpen azokat a Bizottság által előadott, a Charta 21. cikke által tiltott közvetlen hátrányos megkülönböztetés fennállásának bizonyítására irányuló érvelés egészére, valamint Magyarországnak az ilyen hátrányos megkülönböztetés jelen ügyben való fennállását vitató érvelésére tekintettel kell megvizsgálni.

85

Az első kifogás három részből áll, amelyek közül az első a 2010/13 irányelv 6a. cikke (1) bekezdésének megsértésén, a második az irányelv 2. cikkének és 3. cikke (1) bekezdésének megsértésén, a harmadik pedig az irányelv 9. cikke (1) bekezdése c) pontja ii. alpontjának megsértésén alapul.

86

Az első kifogás első részében a Bizottság azt rója fel Magyarországnak, hogy nem teljesítette a 2010/13 irányelv 6a. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit, amely rendelkezés alapján a tagállamok meghozzák a megfelelő intézkedéseket annak biztosítására, hogy a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatók által nyújtott olyan audiovizuális médiaszolgáltatások, amelyek károsíthatják a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését, csak olyan módon legyenek elérhetők, amely biztosítja, hogy a kiskorúak rendes körülmények között nem hallhatják vagy láthatják azokat.

87

A Bizottság e tekintetben rámutat egyrészt arra, hogy a médiatörvény 9. §‑ának (1) bekezdése szerint a lineáris médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatók kötelesek az általuk közzétett műsorszámokat a médiatörvény 9. §-ának (2)–(7) bekezdése szerinti kategóriák valamelyikébe sorolni. Az említett törvény 9. §‑ának (6) bekezdése szerint az V. kategóriába való besorolás, amely a „tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott” minősítésű műsorszámokat tartalmazza, azokra a műsorszámokra alkalmazandó, amelyek alkalmasak a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy meghatározó elemük a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának, valamint a homoszexualitásnak a népszerűsítése vagy megjelenítése. Másrészt, ugyanezen törvény 10. §‑a (1) bekezdésének d) pontja előírja, hogy az V. kategóriába sorolt műsorszám csak 22 óra és 05 óra között tehető közzé.

88

A Bizottság ebben az összefüggésben arra hivatkozik, hogy a médiatörvény 9. §‑ának (1) és (6) bekezdésében előírt közzétételi korlátozás nem vonatkozik bizonyos műsorkategóriákra, így többek között a közérdekű közleményekre és a társadalmi célú reklámokra. Ezen intézmény szerint a közérdekű közlemény egy rövid tájékoztató klip, amelynek célja, hogy felhívja a közönség figyelmét egy fontos ügyre. Hasonlóképpen, a társadalmi célú reklám úgy értelmezendő, mint amely a köz érdekében létrehozott közleményre vagy üzenetre utal, amelyet kereskedelmi érdek nélkül, nem reklámcéllal, ellenszolgáltatás fejében vagy anélkül közvetítenek, és amelynek célja a médiaszolgáltatás nézőjének vagy hallgatójának valamely közérdekű cél elérése érdekében történő befolyásolása.

89

A törvény 32. §‑ának (4a) bekezdése azonban kifejezetten kizárja a törvény 9. §‑ának (1) bekezdése értelmében vett „közérdekű közlemény” és „társadalmi célú reklám” fogalma alól az olyan műsorszámot, amely „alkalmas a gyermekek megfelelő fizikai, szellemi és erkölcsi fejlődésének a kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy meghatározó eleme […] a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának, valamint a homoszexualitásnak a népszerűsítése, megjelenítése”. A közszolgálati jellegű műsorokhoz való hozzáférés így széles körben korlátozott azon műsorok esetében, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsítő vagy megjelenítő jeleneteket tartalmaznak.

90

A Bizottság tehát úgy véli, hogy ezek az intézkedések az audiovizuális szolgáltatások nyújtásának a 2010/13 irányelv 6a. cikkének (1) bekezdésével ellentétes korlátozását képezik.

91

Ezen intézmény szerint e korlátozás nem igazolható a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésére irányuló veszély megelőzésének céljával, mivel önmagában a homoszexualitásnak vagy a nem ciszgender emberek életének a megjelenítése nem árt a fejlődésüknek. Ezek az intézkedések nem alkalmasak az ilyen veszély elhárítására, és nem is arányosak azzal, mivel Magyarország nem bizonyította a szóban forgó korlátozások és a hivatkozott közérdek közötti okozati összefüggés fennállását.

92

E tekintetben a kiskorúakat érő potenciális kárra vonatkozó bizonyítékok hiányában a tagállamok nem állíthatják teljes mértékben, hogy bizonyos tartalmak potenciálisan károsak. Sem az a tény, hogy a 2010/13 irányelv 6a. cikkének (1) bekezdése minimumharmonizációt valósít meg, sem az elővigyázatosság elve, sem pedig a szubszidiaritás elve nem vezet eltérő következtetésre.

93

A Bizottság ezzel összefüggésben arra hivatkozik, hogy semmiképpen nem alapítható a 2010/13 irányelv 6a. cikkének (1) bekezdésére az audiovizuális szolgáltatások nyújtásának olyan korlátozása, amely kifejezetten a nemre vagy a szexuális irányultságra vonatkozik, mivel az ilyen korlátozás jellegénél fogva sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, amely az uniós jog egyik általános elve, és amelyet a Charta 21. cikke rögzít. E tekintetben emlékeztet az állandó ítélkezési gyakorlatra, amelyből az következik, hogy a tagállamok nem hivatkozhatnak a másodlagos jog olyan értelmezésére, amely ellentétes az uniós jogrend által védett alapvető jogokkal.

94

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2006. április 27‑iRichards ítélet (C‑423/04, EU:C:2006:256, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) nyomán kialakult ítélkezési gyakorlat, amely szerint a 2010/13 irányelv az olyan hátrányos megkülönböztetésre is alkalmazandó, amely az érintett személy nemének megváltoztatásából ered, a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésen alapuló hátrányos megkülönböztetésre is vonatkozik.

95

Márpedig az olyan műsorszámok közzétételének korlátozása, amelyek meghatározó eleme a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának vagy a homoszexualitásnak a népszerűsítése, illetve megjelenítése, a nem ciszgender vagy nem heteroszexuális személyek, valamint az általuk folytatott életmód tényleges megjelenítésének megszűnéséhez vezet, holott e személyek az EUSZ 2. cikkben említett értékekkel összhangban a sokszínű és pluralista társadalom szerves részét képezik. A médiatörvény 9. §‑ának (6) bekezdése tehát a Charta 21. cikkének (1) bekezdése által tiltott, nemen vagy szexuális irányultságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül.

96

Magyarország állításával ellentétben ez a hátrányos megkülönböztetés nem igazolható a Charta 24. cikkének (2) bekezdése és 14. cikkének (3) bekezdése alapján.

97

Először is, ami a Charta 24. cikkének (2) bekezdését illeti, a Bizottság azt állítja, hogy a kiskorúakat anélkül is meg lehet védeni az életkoruknak nem megfelelő tartalmaktól, hogy nemen és szexuális irányultságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmaznának. Továbbá tökéletesen lehetséges a nemi sokszínűséget az életkornak megfelelő módon ábrázolni. Ebből következően a médiatörvény 9. §‑ának (6) bekezdése nem minősül szükséges vagy megfelelő eszköznek a kiskorúak védelmének biztosítására.

98

Éppen ellenkezőleg, az e rendelkezésben alkalmazott, nemen és szexuális irányultságon alapuló eltérő bánásmód alkalmas arra, hogy előmozdítsa azon személyek – különösen a fiatalok és serdülők – megbélyegzésének és elidegenedésének érzését, akik nemi identitása vagy szexuális irányultsága nem felel meg a „hagyományos társadalmi normáknak”, és ezek a korlátozások több kárt okoznak, mint amennyit megelőznek, különösen a kiskorúak tekintetében.

99

Az EJEB 2017. június 20‑i Bayev és társai kontra Oroszország ítéletéből (CE:ECHR:2017:0620JUD006766709) eredő ítélkezési gyakorlat – Magyarország által vitatott – relevanciáját illetően a Bizottság előadja, hogy az EJEB ebben az ítéletben elutasította azt az állítást, hogy a homoszexualitás puszta említése vagy a szexuális kisebbségekről folytatott nyilvános vita ártana a gyermekeknek vagy a kiszolgáltatott felnőtteknek, ugyanakkor hangsúlyozta azokat az indokokat, amelyek miatt a tájékoztatás és a vita ténylegesen a társadalmi kohéziót szolgálná. A kiskorúaknak a kiszolgáltatottságukból eredő kizsákmányolásának és megrontásával szembeni védelem nem korlátozódhat az azonos nemű személyek közötti kapcsolatokra. Ennek a pozitív kötelezettségnek főszabály szerint ugyanúgy relevánsnak kell lennie az ellenkező neműek közötti kapcsolatok tekintetében is.

100

A Bizottság hozzáteszi, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága megerősítette ezt az ítélkezési gyakorlatot a 2023. január 23‑i Macatė kontra Litvánia ítéletében (CE:ECHR:2023:0123JUD006143519, 210. §), amelyben hangsúlyozta, hogy nem állnak rendelkezésre arra utaló tudományos bizonyítékok vagy szociológiai adatok, hogy a szexuális kisebbségek társadalmi helyzetéről folytatott nyilvános vita káros lenne a gyermekekre, és ha a nem ciszgender vagy nem heteroszexuális személyek jogait támogató tüntetésekkel szembesülő kiskorúak a sokszínűség, az egyenlőség és a tolerancia eszméivel találkoznak, akkor az ilyen vélemények elfogadása inkább csak kedvező hatással lehet a társadalmi kohézióra.

101

Márpedig a jelen ügyben a médiatörvény 9. §‑ának (6) bekezdése azt vonja maga után, hogy a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása vagy a homoszexualitás puszta megjelenítése ugyanolyan károsnak minősül, mint az erőszak, a pornográfia vagy a szexualitás öncélú ábrázolása. Magyarország azt sem bizonyította, hogy a gyermekek mindenek felett álló érdekét szolgálná annak biztosítása, hogy a nem ciszgender tartalmak, illetve életmód megjelenítése csak 18 éves kortól legyen hozzáférhető számukra.

102

Másodszor, ami a Charta 14. cikkének (3) bekezdését illeti, a Bizottság vitatja, hogy a médiatörvény 9. §‑ának (6) bekezdése a szülők azon szabadságát védené, hogy gyermekeiket személyes vallási, világnézeti és pedagógiai meggyőződésüknek megfelelően neveljék, mivel Magyarország nem adott meggyőző magyarázatot arra vonatkozóan, hogy akár ez a korlátozás, akár a tartalomra vonatkozó korlátozások hiánya hogyan érintenék a szülők szabad gyermekneveléshez való jogát.

103

Egyrészt a szülőknek a Charta 14. cikkének (3) bekezdése szerinti jogait a Charta 24. cikkének rendelkezéseire és a gyermekek jogainak védelmére tekintettel kell értelmezni. Másrészt a 14. cikk az EJEE 1. kiegészítő jegyzőkönyvének 2. cikkében biztosított, oktatáshoz való jogon alapul.

104

Márpedig a szülőknek a Charta 14. cikkének (3) bekezdésében biztosított azon joga, hogy gyermekeik számára vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak, nem értelmezhető úgy, mint amely igazolja, hogy a tagállamok olyan szabályozást fogadjanak el, amely hátrányosan megkülönböztető módon sérti a véleménynyilvánítás szabadságát és mások – köztük a kiskorúak – emberi méltóságát.

105

Ezenkívül az EJEB 1976. december 7‑i Kjeldsen, Busk Madsen és Pedersen kontra Dánia ítéletéből (CE:ECHR:1976:1207JUD000509571, 50. §) az következik, hogy e kiegészítő jegyzőkönyv 2. cikkének második mondata arra irányul, hogy biztosítsa az oktatás sokszínűségének lehetőségét, amely elengedhetetlen az EJEB által értelmezett „demokratikus társadalom” megőrzéséhez.

106

Végezetül a Bizottság hangsúlyozza, hogy a médiatörvény 9. §‑ának (1) és (6) bekezdése, valamint 32. §‑ának (4a) bekezdése nem tekinthető a 2010/13 irányelv 4. cikke értelmében vett „részletesebb vagy szigorúbb szabálynak”, mivel az ilyen részletesebb vagy szigorúbb szabályok csak annyiban megengedettek, amennyiben megfelelnek az uniós jognak, ami a jelen ügyben nem áll fenn.

107

Magyarország rámutat egyrészt arra, hogy a határokat átlépő televíziózásról szóló európai egyezmény 7. cikkének (2) bekezdése értelmében a médiatartalom‑szolgáltatók felelőssége annak biztosítása, hogy a gyermekek és serdülőkorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására alkalmas műsorszámokat ne közvetítsék olyan időpontban, amikor a gyermekek és serdülőkorúak azokat – közvetítésük és vételük időpontja miatt – nézhetik. Másrészt a médiaszolgáltatóknak a 2010/13 irányelv rendelkezései alapján is hasonló felelősségük áll fenn. Így ezen irányelv 6a. cikke és (60) preambulumbekezdése külön is hangsúlyozza a kiskorúak védelmének szükségességét és jelentőségét, és e célból intézkedéseket ír elő.

108

E tekintetben e tagállam vitatja a Bizottság érvelésének alapjául szolgáló azon előfeltevést, amely szerint az említett irányelv 6a. cikkének (1) bekezdése szerinti intézkedések elfogadása feltételezi, hogy eleve bizonyítottnak kell lennie annak, hogy a szóban forgó médiatartalmak ténylegesen károsak a kiskorúak fejlődésére.

109

Mivel ugyanis lehetetlen megítélni az ilyen médiatartalmak tényleges hatását, a tagállamok feladata – az ugyanezen irányelv 6a. cikkének (1) bekezdése által megvalósított harmonizáció minimális jellegére tekintettel és az elővigyázatosság elvének megfelelően – azonosítani azokat a médiatartalmakat, műsorelemeket vagy megjelenítési módokat, amelyek potenciálisan károsak a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésére. Az elővigyázatosság elvét illetően Magyarország rámutat, hogy az „emberi egészség” fogalmába a mentális egészség és az egészséges lelki fejlődés is beletartozik. Erre az elvre tehát hivatkozni lehet annak alátámasztása érdekében, hogy nincsenek megbízható tudományos bizonyítékok arra nézve, hogy a potenciálisan káros tartalmak kiskorúak számára való hozzáférhetővé tétele nem zavarhatja meg az utóbbiak egészséges személyiségfejlődését.

110

A károsnak ítélt médiatartalmaknak a tagállamok kulturális és erkölcsi értékei és felfogása alapján történő meghatározását és értelmezését, valamint a biztosítandó védelem szintjét azonban a 2010/13 irányelv nem harmonizálja, és így azok a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartoznak.

111

Egyébiránt a szubszidiaritás elve alapján minden tagállam szabadon határozhatja meg és mozdíthatja elő a gyermekek védelmét, valamint a szülők azon jogát, hogy gyermekeiket személyes meggyőződésüknek megfelelően neveljék.

112

Először is, az V. kategória tekintetében a műsorszámok korhatár‑besorolására vonatkozó szabályok tartalmát illetően Magyarország azt állítja, hogy a médiatörvény 9. §‑ának (6) bekezdése nem értelmezhető úgy, hogy egyes tartalmakat feltétel nélkül ebbe a kategóriába kellene sorolni, illetve a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésére ártalmasnak vagy károsnak kellene tekinteni.

113

A műsorszámok említett kategóriába való besorolása ugyanis az e rendelkezésben foglalt együttes feltételektől függ. Egyrészt a műsorszámnak alkalmasnak kell lennie a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására. Másrészt ez a kedvezőtlen befolyásolás csak akkor állhat fenn, ha az említett műsorszámban meghatározó a potenciálisan ártalmas elemek jelenléte.

114

Ebben az összefüggésben a homoszexualitásnak vagy a nem ciszgender emberek életének puszta megjelenítése – hacsak nem ez a műsorszám központi témája – nem meghatározó jellegű.

115

Másodszor, ami a szóban forgó intézkedések indokoltságát és arányosságát illeti, Magyarország emlékeztet egyrészt arra, hogy ezen intézkedések alapvető közérdekű célja az, hogy megóvja a kiskorúakat azoktól az ártalmas médiatartalmaktól, amelyek potenciális káros hatását önmaguk nem képesek felmérni.

116

Mivel tudományosan is elfogadott tény, hogy a nemi identitás és a szexuális irányultság alakulására hatással van a nevelés, a kultúra, a média és a társadalom, az oktatásnak, a tájékoztatásnak és a nevelésnek is igazodnia kell az életkorhoz, az adott korcsoport kognitív és emocionális fejlettségéhez.

117

Másrészt a médiatörvény 9. §‑ának (6) bekezdéséből eredő korlátozás nem vezet egyes személyek vagy életmódok közéletből való kiiktatásához, ennélfogva nem eredményez szexuális irányultságon vagy nemi identitáson alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést sem. Magyarország hangsúlyozza, hogy ez a rendelkezés nem irányul arra, hogy a homoszexualitást, a nem megváltoztatását vagy a születési nemnek nem megfelelő identitást megjelenítő „személyeket és életeket” kiszorítsák a nyilvános kommunikációból. Célja a kiskorúak védelme, ezért a felnőttek számára nem írnak elő semmilyen korlátozást vagy tilalmat.

118

E tagállam ezért vitatja az EJEB 2017. június 20‑i Bayev és társai kontra Oroszország ítéletének (CE:ECHR:2017:0620JUD006766709) relevanciáját, mivel a jelen ügyben – az utóbbi ítéletben szereplő helyzettel ellentétben – nem merülhet fel az elfogadott intézkedések nem elég konkrét jellege. Ebben az összefüggésben hangsúlyozza, hogy a szóban forgó intézkedések – különösen a médiatörvény 9. §‑ának (6) bekezdése – kifejezetten megjelölik a hatókörüket: csak azokra az életviszonyokra terjednek ki, amelyek a mindennapi életben hatással lehetnek a kiskorúak egészséges fejlődésére, így különösen a nevelés‑oktatás színterein, illetve a média területén. Az EJEB 2023. január 23‑i Macatė kontra Litvánia ítéletének (CE:ECHR:2023:0123JUD006143519) relevanciáját illetően Magyarország azt állítja, hogy ezek az intézkedések nem tiltják általánosságban olyan termékek vagy szolgáltatások beszerzését, amelyek a meghatározott tartalmakat jelenítik meg vagy népszerűsítik, és nem érintik a szülők, gondviselők azon jogát, hogy e kérdésekről a gyermeket tájékoztassák, azokat vele megvitassák.

119

Így tehát az Emberi Jogok Európai Bírósága azon ítéleteit kell figyelembe venni, amelyek elismerik a kiskorú mindenek felett álló érdekét, illetve a tagállamok mozgásterét az érzékenyebb kérdések szabályozása tekintetében. A mérlegelési mozgástérnek az EJEB 1976. december 7‑i Handyside kontra Egyesült Királyság ítéletében (CE:ECHR:1976:1207JUD000549372, 48. §) pontosított elismerése lehetőséget biztosít a tagállamok számára annak meghatározására, hogy létezik‑e sürgető társadalmi igény egy bizonyos jog korlátozására, és ha igen, milyen intézkedések tehetők annak kezelésére.

120

Magyarország ezért azt állítja, hogy az egyes műsorszámok közzétételének a médiatörvény 9. §‑ának (6) bekezdésével bevezetett korlátozását a gyermek mindenek felett álló érdekének a Charta 24. cikkének (2) bekezdésében biztosított védelme igazolja, és az ilyen gyermekvédelmi intézkedéseket az elővigyázatosság elvére tekintettel indokoltnak kell tekinteni olyan tartalmak esetében, amelyekről feltételezhető, hogy kedvezőtlen hatást gyakorolnak a kiskorúak egészséges fejlődésére.

121

Ez a korlátozás a Charta 14. cikkének (3) bekezdésére tekintettel is indokolt. Magyarország szerint e tekintetben a 2021. július 15‑iWABE és MH Müller Handel ítéletből (C‑804/18 és C‑341/19, EU:C:2021:594) eredő ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a szülők azon joga, hogy gyermekeik számára vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak, a Chartában biztosított jogok korlátozásának igazolására alkalmas, objektív oknak minősül.

122

Magyarország hozzáfűzi, hogy az első kifogás jelen részében tárgyalt intézkedések nem írják elő a médiatartalmak közzétételének általános korlátozását az összes médiatípus, közösségi és közéleti platform vonatkozásában, hanem kizárólag a lineáris médiaszolgáltatások tekintetében, tehát nem eredményezhetik valamely téma vagy személy közéletből történő kiiktatását.

123

Az érintett tartalmak közérdekű közleménynek és társadalmi célú reklámnak való minősítésére vonatkozóan a médiatörvény 32. §‑ának (4a) bekezdésében foglalt tilalmat illetően Magyarország azzal érvel, hogy a társadalmi célú közérdekű reklámtevékenység különböző állami és civil szervek és szervezetek részéről folytatott közérdekű, illetve társadalompolitikai célok megvalósulását szolgáló, a reklám eszközeivel végrehajtott népszerűsítés. Következésképpen az olyan műsorszámokat, amelyek meghatározó eleme a kiskorúakat potenciálisan veszélyeztető tartalmak bemutatása vagy népszerűsítése, nem lehet közérdekű közleménynek vagy társadalmi célú reklámnak minősíteni. A 32. § (4a) bekezdése azonban nem zárja ki az olyan műsorszám közérdekű közleménynek vagy társadalmi célú reklámnak való minősítését, amely a szóban forgó tartalmakat pusztán megjeleníti vagy népszerűsíti, de azok nem minősülnek a műsorszám meghatározó elemének. Végezetül a 32. § (4a) bekezdése nem írja elő az említett tartalmak közzétételének általános tilalmát.

124

Elöljáróban meg kell állapítani egyrészt, hogy a 2010/13 irányelv – amint az a címéből és (11) preambulumbekezdéséből is kitűnik – a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolására irányul, e szolgáltatások valódi belső piacának megvalósítása érdekében. Az irányelv e célból az összes audiovizuális médiaszolgáltatásra alkalmazandó összehangolt minimumszabályokat ír elő, amelyek közül egyesek – amint az ezen irányelv (18) preambulumbekezdéséből következik – e szolgáltatások tartalmára vonatkoznak (2025. június 26‑iMakeleio és Zougla ítélet, C‑555/23 és C‑556/23, EU:C:2025:484, 60. pont).

125

Másrészt amint azt a 2010/13 irányelvet – az első kifogás első részében állítottak szerint megsértett – 6a. cikk (1) bekezdésének beiktatásával módosító 2018/1808 irányelv (20) preambulumbekezdése kimondja, a minimális harmonizáción alapuló megközelítés lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy nagyobb mértékű védelmet biztosítsanak az olyan tartalmakkal szemben, amelyek károsíthatják a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését.

126

A 6a. cikk (1) bekezdésének első albekezdése szerint a tagállamok meghozzák a megfelelő intézkedéseket annak biztosítására, hogy a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatók által nyújtott olyan audiovizuális médiaszolgáltatások, amelyek károsíthatják a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését, csak olyan módon legyenek elérhetők, amely biztosítja, hogy a kiskorúak rendes körülmények között nem hallhatják vagy láthatják azokat. Ezek az intézkedések magukban foglalhatják a műsorszolgáltatás időpontjának megválasztását, az életkor ellenőrzését szolgáló eszközöket vagy egyéb műszaki intézkedéseket. Az intézkedéseknek arányosaknak kell lenniük a műsorszám által okozható kárral.

127

E tekintetben meg kell állapítani egyrészt, hogy – amint azt a jelen ítélet 125. pontja is kiemeli – ez a rendelkezés nem teljes, hanem minimális harmonizációra irányul. Másrészt az audiovizuális programok besorolására és megjelölésére alkalmazandó szabályok uniós szintű harmonizációjának hiányában a tagállamoknak kell meghatározniuk, hogy milyen szinten kívánják biztosítani a kiskorú személyeknek az olyan audiovizuális tartalmakkal szembeni védelmét, amely ártalmas lehet a jóllétükre és a fejlődésükre. A kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését veszélyeztető audiovizuális tartalmaktól való védelme érdekében az egyik tagállam által elfogadott intézkedések így tehát nem feltétlenül felelnek meg az ilyen védelem szintjére és módszereire vonatkozó, a tagállamok összessége által osztott felfogásnak, mivel az – többek között erkölcsi vagy kulturális megfontolások függvényében – tagállamonként eltérő lehet (lásd ebben az értelemben: 2020. november 19‑iZW ítélet, C‑454/19, EU:C:2020:947, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2023. március 23‑iBooky.fi ítélet, C‑662/21, EU:C:2023:239, 56. és 57. pont).

128

Következésképpen, amint azt Magyarország állítja, a tagállamok a 2010/13 irányelv 6a. cikke (1) bekezdésének végrehajtása során mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatók által nyújtott olyan audiovizuális médiaszolgáltatások meghatározását illetően, amelyek károsíthatják a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését (lásd ebben az értelemben: 2020. szeptember 3‑iVivendi ítélet, C‑719/18, EU:C:2020:627, 47. pont), e rendelkezésnek megfelelően fenntartva, hogy az általuk ez alapján hozott megfelelő intézkedéseknek arányosaknak kell lenniük a műsorszám által okozható kárral. Ez utóbbi követelmény azt jelenti, hogy ezek az intézkedések nem léphetik túl a kiskorúak fejlődésének védelméhez szükséges mértéket, és nem lehetnek aránytalanok e célhoz képest (lásd analógia útján: 2024. december 5‑iNetwork One Distribution ítélet, C‑506/23, EU:C:2024:1003, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

129

Ezenkívül az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az alapvető jogok védelméből eredő követelmények az uniós szabályozás végrehajtása során kötik a tagállamokat, ezért azok kötelesek olyan feltételek mellett alkalmazni az uniós szabályozást, amelyek nem sértik az említett követelményeket. Ebben az összefüggésben a tagállamok kötelesek többek között ügyelni arra, hogy a másodlagos jog valamely szabályának ne olyan értelmezését vegyék alapul, amely ellentétes ezen alapvető jogokkal (lásd ebben az értelemben: 2007. június 26‑iOrdre des barreaux francophones et germanophone és társai ítélet, C‑305/05, EU:C:2007:383, 28. pont; 2015. április 29‑iLéger ítélet, C‑528/13, EU:C:2015:288, 41. pont; 2025. június 3‑iKinsa ítélet, C‑460/23, EU:C:2025:392, 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

130

A Bíróság ugyanis több alkalommal kimondta, hogy az uniós jog rendelkezéseit az alapvető jogok fényében kell értelmezni, amelyek azon általános jogelvek szerves részét képezik, amelyek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja, és amelyeket immár a Charta rögzít (2014. május 13‑iGoogle Spain és Google ítélet, C‑131/12, EU:C:2014:317, 68. pont; 2016. május 25–iMeroni ítélet, C‑559/14, EU:C:2016:349, 45. pont; 2021. december 21‑iBank Melli Iran ítélet, C‑124/20, EU:C:2021:1035, 70. pont).

131

Ebből következően a tagállamok, amikor a 2010/13 irányelv 6a. cikkének (1) bekezdése alapján intézkedéseket fogadnak el, nem sérthetik meg többek között a nemen vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés Charta 21. cikkének (1) bekezdésében foglalt tilalmát, mivel e tilalom az uniós jog általános elveként kógens jelleggel bír (2025. november 25‑iWojewoda Mazowiecki ítélet, C‑713/23, EU:C:2025:917, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezen általános elvvel ellentétes különösen, ha a hasonló helyzeteket eltérő módon kezelik, és ez az eltérő bánásmód objektíven nem igazolható (lásd ebben az értelemben: 2011. március 1‑jei Association belge des Consommateurs Test‑Achats és társai ítélet, C‑236/09, EU:C:2011:100, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

132

E tekintetben pontosítani kell, hogy a tiltott hátrányos megkülönböztetés következhet többek között a nemzeti rendelkezéseknek az érintett személyekkel szemben sértő, illetve megbélyegző jellegéből (lásd az etnikai származáson alapuló hátrányos megkülönböztetést illetően: 2025. december 18‑iSlagelse Almennyttige Boligselskab, Afdeling Schackenborgvænge ítélet, C‑417/23, EU:C:2025:1017, 126. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

133

Konkrétan a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés az állandó ítélkezési gyakorlat szerint nem korlátozható kizárólag az adott nemhez való tartozásból eredő hátrányos megkülönböztetésre. Ez utóbbi cikket – céljára és a Charta 21. cikkének (1) bekezdésével védeni kívánt jogok jellegére tekintettel – nemcsak az érintett nemének megváltoztatásából, azaz a nemváltásból eredő hátrányos megkülönböztetésre, hanem a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésen alapuló hátrányos megkülönböztetésre is alkalmazni kell (lásd ebben az értelemben, analógia útján: 2006. április 27‑iRichards ítélet, C‑423/04, EU:C:2006:256, 24. pont; 2018. június 26–iMB [Nemváltoztatás és öregségi nyugdíj] ítélet, C‑451/16, EU:C:2018:492, 35. pont; 2025. január 9‑iMousse ítélet, C‑394/23, EU:C:2025:2, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

134

A jelen ügyben a médiatörvény 10. §‑a (1) bekezdésének d) pontjával összefüggésben értelmezett 9. §‑ának (6) bekezdése előírja, hogy a törvény hatálya alá tartozó azon műsorszámot, amelynek meghatározó eleme a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának, valamint a homoszexualitásnak a népszerűsítése vagy megjelenítése, az V. kategóriába kell sorolni, és ezen az alapon csak 22 óra és 05 óra között tehető közzé. Ugyanezen törvény 32. §-ának (4a) bekezdése továbbá pontosítja, hogy az ilyen műsorszám nem minősíthető közérdekű közleménynek vagy társadalmi célú reklámnak, és nem kerülhetik ki ezen az alapon a törvény 9. §‑ának (6) bekezdéséből eredő korlátozást. Magyarország azt állítja, hogy az ilyen intézkedések célja a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének, valamint a szülők azon jogának védelme, hogy gyermekeiket személyes meggyőződésüknek megfelelően neveljék.

135

Meg kell azonban állapítani, hogy a médiatörvény e rendelkezései közvetlenül a nem és a szexuális irányultság alapján valósítanak meg különbségtételt, mivel kizárólag ezekre a műsorszámokra írnak elő ilyen műsoridőt, kizárva azokat a műsorszámokat, amelyek meghatározó eleme a ciszgender és heteroszexuális személyek nemi identitásának és szexuális irányultságának népszerűsítése vagy megjelenítése. Az ilyen eltérő bánásmód tehát a Charta 21. cikkének (1) bekezdése által főszabály szerint tiltott hátrányos megkülönböztetésnek minősül.

136

Az említett rendelkezések, amennyiben kizárólag az ezen műsorszámokban ábrázolt nemi identitásra és szexuális irányultságra vonatkozó megfontolásokon alapulnak, azon az előfeltevésen nyugszanak, hogy a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása vagy a homoszexualitás bármilyen megjelenítése vagy népszerűsítése konkrét tartalmától függetlenül alkalmas arra, hogy sértse a gyermek mindenek felett álló érdekét, és ezáltal bizonyos nemi identitásokat és szexuális irányultságokat előnyben részesítenek másokkal szemben, elősegítve ezzel ez utóbbiak megbélyegzését (lásd analógia útján: EJEB, 2023. január 23., Macatė kontra Litvánia, CE:ECHR:2023:0123JUD006143519, 214–216. §).

137

Ebben az összefüggésben nem lehet helyt adni Magyarország azon érvének, amely szerint a médiatörvény 10. §‑a (1) bekezdésének d) pontjával és 32. §‑ának (4a) bekezdésével összefüggésben értelmezett 9. §‑ának (6) bekezdése nem tiltja meg általános jelleggel az érintett műsorszámok közzétételét.

138

Meg kell ugyanis jegyezni, hogy a Charta 21. cikkének (1) bekezdése „minden”, többek között a nem vagy a szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetést tilt.

139

Ezenkívül Magyarország állításával ellentétben a szóban forgó rendelkezésekből eredő hátrányos megkülönböztetés nem igazolható sem a gyermek mindenek felett álló érdekének a Charta 24. cikkének (2) bekezdése szerinti biztosításával, sem a szülők azon jogával, hogy a Charta 14. cikkének (3) bekezdésével összhangban gyermekeik számára vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak.

140

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében a Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az arányosság elvére figyelemmel e jogok és szabadságok korlátozására csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.

141

A jelen ügyben azonban – a jelen ítélet 136. pontjában kifejtett megfontolásokra is tekintettel – meg kell állapítani, hogy az érintett nemzeti rendelkezések azáltal, hogy azon az előfeltevésen alapulnak, hogy a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása vagy a homoszexualitás bármilyen megjelenítése vagy népszerűsítése konkrét tartalmától függetlenül alkalmas arra, hogy sértse a gyermek mindenek felett álló érdekét, és ily módon bizonyos nemi identitásokat és szexuális irányultságokat előnyben részesítenek másokéval szemben, akiket ennek következtében megbélyegeznek, e rendelkezések nyilvánvalóan ellentétesek a pluralizmuson alapuló társadalomban a nemen és a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek a Charta 21. cikkének (1) bekezdésében foglalt tilalmából eredő követelményekkel, és ezért sértik e rendelkezés lényeges tartalmát.

142

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 52. cikke (1) bekezdésének első mondata értelmében a Chartában biztosított jog lényeges tartalmának megsértése semmilyen körülmények között nem igazolható (lásd ebben az értelemben: 2024. szeptember 26‑iOrdre des avocats du Barreau de Luxembourg ítélet, C‑432/23, EU:C:2024:791, 74. pont; 2025. március 13‑iDeldits ítélet, C‑247/23, EU:C:2025:172, 45. és 50. pont).

143

Ezenfelül, először is Magyarországnak a Charta 24. cikkének (2) bekezdésére alapított érvelését illetően emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés megerősíti, hogy a gyermekek jogai alapvető jogok (lásd ebben az értelemben: 2021. január 14‑iStaatssecretaris van Justitie en Veiligheid [Kísérő nélküli kiskorú kiutasítása] ítélet, C‑441/19, EU:C:2021:9, 45. pont).

144

A tagállamoknak – ahogyan azt Magyarország is állítja – a 2010/13 irányelv 6a. cikke (1) bekezdésének végrehajtása során kétségtelenül figyelembe kell venniük a Charta 24. cikkét, amelynek (1) bekezdésében az áll, hogy a gyermekeknek joguk van többek között a jólétükhöz szükséges védelemhez, a (2) bekezdésében pedig az, hogy a gyermekekkel kapcsolatos, többek között a hatóságok által végzett valamennyi tevékenység során a gyermek mindenek felett álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie, e követelmények pedig az irányelv azon céljában is tükröződnek, amely – amint az az irányelv (60) és (104) preambulumbekezdéséből is következik – a kiskorúak fizikai, szellemi és erkölcsi fejlődése magas szintű védelmének biztosítására irányul.

145

E rendelkezés végrehajtása során tehát a tagállamok feladata annak értékelése, hogy a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatók műsorszámai a kiskorúak, illetve a kiskorúak egy része számára nem megfelelők‑e, tekintettel az életkorukból eredő érzékenységük sajátos fokára, valamint arra a körülményre, hogy fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésük még nem fejeződött be.

146

A kiskorúakat azonban úgy is megfelelő védelemben lehet részesíteni az életkoruknak nem megfelelő műsorszámokkal szemben, hogy nem alkalmaznak ezen az alapon olyan, nemen és szexuális irányultságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést, mint amely a jelen ügyben a médiatörvény 10. §‑a (1) bekezdésének d) pontjával és 32. §‑ának (4a) bekezdésével összefüggésben értelmezett 9. §‑ának (6) bekezdéséből következik.

147

Ugyanis az az egyetlen körülmény, hogy bizonyos tartalmak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsítik vagy jelenítik meg, önmagában még nem bizonyítja az ilyen tartalmak potenciálisan káros jellegét.

148

Magyarország állításával ellentétben ez a következtetés nem kérdőjelezhető meg azzal, hogy a tagállamokat a jelen ítélet 128. pontjában foglaltak szerint mérlegelési mozgástér illeti meg arra vonatkozóan, hogy a kiskorúakat megvédjék a számukra nem megfelelő médiaszolgáltatásokkal szemben, mivel ezt a mérlegelési mozgásteret az ugyanezen ítélet 129. pontjában ismertetett ítélkezési gyakorlat alapján a Charta által biztosított alapvető jogok tiszteletben tartásával kell gyakorolni.

149

Másodszor, Magyarországnak a Charta 14. cikkének (3) bekezdésére hivatkozó érvelésével kapcsolatban a Chartához fűzött magyarázatokból kitűnik, hogy a 14. cikk a tagállamok közös alkotmányos hagyományain, valamint az EJEE első kiegészítő jegyzőkönyvének 2. cikkén alapul, amely szerint egyrészt „[s]enkitől sem szabad megtagadni az oktatáshoz való jogot”, másrészt „[a]z állam az oktatás és tanítás terén vállalt feladatkörök gyakorlása során köteles tiszteletben tartani a szülők vallási és világnézeti meggyőződésével összhangban lévő oktatáshoz és tanításhoz való jogot”. E magyarázatokból az is következik, hogy a szülőknek a Charta 14. cikkének (3) bekezdésében rögzített jogát a Charta 24. cikkének rendelkezéseivel összefüggésben kell értelmezni.

150

Emellett az Emberi Jogok Európai Bíróságának az EJEE első kiegészítő jegyzőkönyvének 2. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy az ezen 2. cikk második mondatában foglalt szülői jog az oktatáshoz való alapvető joghoz kapcsolódik, ám ez a második mondat többek között arra irányul, hogy biztosítsa az oktatási pluralizmus lehetőségét, amely elengedhetetlen az EJEE által értelmezett „demokratikus társadalom” megőrzéséhez (EJEB, 1976. december 7., Kjeldsen, Busk Madsen és Pedersen kontra Dánia, CE:ECHR:1976:1207JUD000509571, 50. §; EJEB, 2024. június 25., Ukrajna kontra Oroszország [Krím], CE:ECHR:2024:0625JUD002095814, 138. §).

151

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata értelmében vett „oktatási pluralizmust” illetően hangsúlyozni kell, hogy ebből az ítélkezési gyakorlatból az is következik, hogy „irreális lenne elvárni, hogy a szülők vallási vagy világnézeti meggyőződése a helyzettől függetlenül következetesen prioritást élvezzen, különösen az iskolán kívül”. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ebben az összefüggésben emlékeztetett arra, hogy „az [EJEE] nem biztosítja az egyén számára azt a jogot, hogy ne szembesüljön a saját meggyőződésével ellentétes véleményekkel”. Ezért „[é]rzékeny területeken, például a szexuális nevelésről szóló nyilvános vita során, ahol egyensúlyt kell teremteni a szülői nézetek, az oktatáspolitika és a harmadik felek véleménynyilvánítási szabadsága között, a hatóságoknak nincs más választásuk, mint hogy az objektivitás, a pluralizmus, a tudományos pontosság kritériumához, és végső soron azon kritériumhoz folyamodjanak, hogy egy bizonyos típusú információ mennyiben hasznos a fiatal közönség számára” (EJEB, 2017. június 20., Bayev és társai kontra Oroszország, CE:ECHR:2017:0620JUD006766709, 81. és 82. §).

152

Amint arra a főtanácsnok az indítványának 127. pontjában lényegében rámutatott, a szülőknek a Charta 14. cikkének (3) bekezdésében biztosított azon joga, hogy gyermekeik számára meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak, így tehát szükségszerű következménye az ezen 14. cikk értelmében vett oktatáshoz való jognak, amely lehetővé teszi a szülők számára, hogy gyermekeik számára vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak.

153

Mindemellett – ellentétben azzal, amit Magyarország állít – a szülők azon joga, hogy gyermekeik számára meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak, nem értelmezhető annak általános igazolásaként, hogy egy tagállam nemen vagy szexuális irányultságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést jelentő intézkedéseket hozhat azáltal, hogy a nyilvános szférában korlátozza az olyan tartalmak közzétételét, amelyek kizárólag azzal jellemezhetők, hogy a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsítik vagy jelenítik meg. Éppen ellenkezőleg, az ilyen közzétételi korlátozás megfoszthatja a szülőket attól, hogy szabadon megválasszák, hogy gyermekeik számára milyen nevelést biztosítsanak.

154

Egyébiránt önmagában az a körülmény, hogy a lineáris médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatók által közzétett műsorszámok meghatározó eleme a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának vagy a homoszexualitásnak a médiatörvény 9. §‑ának (6) bekezdése értelmében vett népszerűsítése vagy megjelenítése, egyáltalán nem gátolja a szülőket abban, hogy gyermekeikkel szemben nevelői felelősségüket gyakorolják, vagy hogy a saját vallási vagy világnézeti meggyőződésükkel összhangban álló irányba tereljék őket.

155

E megfontolások összességére tekintettel a médiatörvény 10. §‑a (1)bekezdésének d) pontjával összefüggésben értelmezett 9. §‑ának (6) bekezdése, valamint 32. §‑ának (4a) bekezdése nem tekinthető a 2010/13 irányelv 6a. cikkének a Charta 21. cikkével összefüggésben értelmezett (1) bekezdése értelmében annak biztosítására megfelelő intézkedésnek, hogy a Magyarország joghatósága alá tartozó médiaszolgáltatók által nyújtott olyan audiovizuális médiaszolgáltatások, amelyek károsíthatják a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését, csak olyan módon legyenek elérhetők, amely biztosítja, hogy a kiskorúak rendes körülmények között nem hallhatják vagy láthatják azokat.

156

Ezt a következtetést a Magyarország által hivatkozott elővigyázatosság elve sem cáfolja, mivel ezzel az elvvel nem lehet igazolni a nemen és a szexuális irányultságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősülő intézkedéseknek a Charta 21. cikkének (1) bekezdésében előírt tilalom megsértésével történő elfogadását.

157

E következtetés a Magyarország által hivatkozott szubszidiaritás elve alapján sem kérdőjelezhető meg, mivel – amint azt a Bizottság megjegyzi – e tagállam nem vitatta ezen elv alapján az EUMSZ 263. cikk szerinti megsemmisítés iránti keresettel a 6a. cikk (1) bekezdésének jogszerűségét annak érdekében, hogy kivonja magát e rendelkezés alkalmazása alól.

158

Ebből következően a médiatörvény 10. §‑a (1) bekezdésének d) pontjával összefüggésben értelmezett 9. §‑ának (6) bekezdése, valamint 32. §‑ának (4a) bekezdése nem minősülhet olyan intézkedésnek, amely megfelel az említett 6a. cikknek a Charta 21. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdésében előírt követelményeknek.

159

Ezenfelül meg kell állapítani, hogy – amint azt a Bizottság állítja – az ezen 10. § (1) bekezdésének d) pontjával összefüggésben értelmezett 9. § (6) bekezdése, valamint 32. § (4a) bekezdése nem tekinthető a 2010/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett részletesebb vagy szigorúbb szabálynak sem.

160

Az irányelv (41) és (83) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett ezen utóbbi rendelkezés értelmében ugyanis annak biztosítása érdekében, hogy a fogyasztók mint televíziónézők érdekei teljesen és megfelelően védettek legyenek, a tagállamoknak jogukban áll előírni, hogy az említett irányelv hatálya tartozó területeken a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatókra szigorúbb vagy részletesebb szabályokat, és bizonyos esetekben eltérő feltételeket alkalmazzanak, biztosítva egyúttal, hogy e szabályok az uniós joggal, és különösen annak alapelveivel összhangban legyenek (lásd ebben az értelemben: 2025. június 26‑iMakeleio és Zougla ítélet, C‑555/23 és C‑556/23, EU:C:2025:484, 77. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

161

Ebből az következik, hogy bár a 2010/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy részletesebb vagy szigorúbb szabályokat írjanak elő az irányelv által összehangolt területeken, e rendelkezés alapján az ilyen szabályoknak meg kell felelniük az uniós jognak, és különösen a Charta által biztosított alapvető jogoknak.

162

Márpedig, mivel a fenti megfontolásokból az következik, hogy a médiatörvény 10. §‑a (1) bekezdésének d) pontjával összefüggésben értelmezett 9. §‑ának (6) bekezdése, valamint 32. §‑ának (4a) bekezdése sérti a Charta 21. cikke (1) bekezdésének lényeges tartalmát, a magyar jogszabályi rendelkezések semmiképpen nem tekinthetők az ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett részletesebb vagy szigorúbb szabálynak.

163

E körülmények között meg kell állapítani, hogy az első kifogás első része megalapozott.

164

Az első kifogás második részében a Bizottság azt állítja, hogy Magyarország megsértette a származási országnak a 2010/13 irányelv 2. cikkében és 3. cikkének (1) bekezdésében foglalt elvét.

165

A Bizottság rámutat, hogy a médiatörvény 179. §‑ának (2) bekezdése, amely arra kötelezi a Médiatanácsot, hogy a médiatörvény rendelkezéseivel kapcsolatos problémák felmerülése esetén kérje azon tagállam hatékony intézkedését, amelynek joghatósága alá az érintett médiaszolgáltató tartozik, és kérje, hogy a joghatósággal rendelkező tagállam intézkedjen a Médiatanács által megjelölt jogsértések megszüntetése érdekében, az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett vételi szabadság korlátozásához vezet.

166

Először is a Bizottság arra hivatkozik, hogy a 179. § (2) bekezdése lényegében módosítja a származási ország elvét, mivel olyan mechanizmust hoz létre, amellyel a fogadó tagállam arra kívánja kötelezni a származási tagállamot, hogy az említett irányelvben meghatározottaktól eltérő feltételek mellett biztosítsa a fogadó tagállam szabályainak betartását.

167

Kétségtelen, hogy ugyanezen irányelv 3. cikkének (2) bekezdése olyan jogi keretet biztosít, amelynek révén a tagállamok kivételesen eltérhetnek a más tagállamból származó audiovizuális szolgáltatások vételének szabadságától. Egy tagállam azonban nem hozhat létre párhuzamos külön rendelkezést nemzeti jogában azzal a céllal, hogy saját szabályait a másik tagállam joghatósága alá tartozó szolgáltatókra is kiterjessze, és az e rendelkezésben előírtnál alacsonyabb beavatkozási küszöböt alkalmazzon.

168

A Médiatanácsot a médiatörvény 179. §‑ának (2) bekezdése alapján terhelő általános kötelezettség nem tekinthető a 2010/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „részletesebb vagy szigorúbb szabálynak” sem, mivel e rendelkezés nem értelmezhető úgy, mint amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy eltekintsenek az irányelv által harmonizált rendelkezéseknek való megfelelés követelményétől. Továbbá, míg az irányelv 4. cikkének (1) bekezdése eseti értékelést ír elő, a médiatörvény 179. §‑ának (2) bekezdése általános kötelezettséget fogalmaz meg a Médiatanács számára.

169

A Bizottság hozzáteszi, hogy mivel a Médiatanácsot a médiatörvény 179. §‑ának (2) bekezdése alapján terhelő cselekvési kötelezettség különösen azokra az esetekre terjed ki, amikor e törvény 9. §‑a (6) bekezdésének megfelelő besorolásával kapcsolatban problémák merülnek fel, az említett kötelezettség a jelen ítélet 93. pontjában kifejtettekkel azonos okból hátrányosan megkülönböztető kritériumokon alapul. A Bizottság ezzel kapcsolatban ismerteti, hogy a magyar hatóságok már számos esetben alkalmazták a médiatörvény 179. §‑ának (2) bekezdését.

170

Másodszor a Bizottság megjegyzi, hogy a médiatörvény 187. §‑ának (3) bekezdésében arra az esetre előírt szankciók alkalmazása, ha a médiaszolgáltató e törvény 179. §‑ának (4) bekezdése szerint két hónapon belül nem tesz eleget a Médiatanács kérésének, a 2010/13 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének hatályán kívül eső körülmények között korlátozhatja a vétel és a továbbközvetítés irányelvben előírt szabadságát.

171

Harmadszor, Magyarországnak a 2011. szeptember 22‑iMesopotamia Broadcast és Roj TV ítéletből (C‑244/10 és C‑245/10, EU:C:2011:607) eredő, állítólagos tagállami mérlegelési mozgástérre alapított érvét illetően a Bizottság rámutat, hogy ez az ítélet a 89/552 irányelv értelmezésére vonatkozik, a jelen ügyben szóban forgó nemzeti intézkedések pedig a 2010/13 irányelv által összehangolt területhez tartoznak, ezért a származási ország elve alkalmazandó.

172

Az említett ítélet 53. pontjában a Bíróság leszögezte, hogy az ilyen intézkedéseknek meg kell felelniük annak a követelménynek, hogy nem akadályozzák a műsorszolgáltatók által gyártott, másik tagállamból származó televíziós adások szoros értelemben vett továbbközvetítését a fogadó tagállam területén. Márpedig ez a követelmény nem teljesül a jelen esetben, amikor a médiaszolgáltatókkal, köztük a határokon átnyúlóan működő médiaszolgáltatókkal szemben szankciók fogadhatók el.

173

Magyarország ezzel szemben azt állítja, hogy nem sértették meg a származási ország 2010/13 irányelv által biztosított elvét.

174

Először is, a médiatörvény 179. §‑ában előírt eljárás jogalapja nem az ezen irányelv 3. cikke, hanem annak 4. cikke. A 179. §‑ban foglalt rendelkezések annak leküzdésére irányulnak, hogy az olyan médiaszolgáltatók, amelyek nem Magyarországon telepedtek le, de szolgáltatásaikat teljes egészében vagy legnagyobbrészt Magyarország területére irányítják, megkerüljék a médiatörvényben előírt szabályokat.

175

Másodszor, a módosító törvény nem új 179. § (2) bekezdést illesztett be a médiatörvénybe, hanem mindössze úgy módosította ezt a rendelkezést, hogy a nem magyar joghatóság alá tartozó szolgáltató jogsértése esetén a Médiatanács köteles kérni a joghatósággal rendelkező tagállam hatékony intézkedését.

176

A 179. § (2) bekezdése tehát a lojális együttműködés kezdeményezése a kölcsönösen kielégítő megoldás megtalálása érdekében, a 2010/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdésével összhangban.

177

Harmadszor, a 2011. szeptember 22‑iMesopotamia Broadcast és Roj TV ítéletből (C‑244/10 és C‑245/10, EU:C:2011:607, 37. pont) kitűnik, hogy a tagállamok a közérdekkel, a jó erkölccsel vagy a közbiztonsággal összefüggő megfontolások alapján a más tagállamból származó televíziós adásokra a területükön általánosan alkalmazandó szabályok tekintetében bizonyos mozgástérrel rendelkeznek.

178

Elöljáróban emlékeztetni kell egyrészt arra, hogy a 2010/13 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy minden tagállam biztosítja, hogy a joghatósága alá tartozó médiaszolgáltatók által közvetített valamennyi audiovizuális médiaszolgáltatás megfeleljen az adott tagállamban a nyilvánosságnak szánt audiovizuális médiaszolgáltatásokra alkalmazandó jogrendszer szabályainak.

179

Másrészt az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése kötelezi a tagállamokat, hogy biztosítsák a más tagállamokból származó audiovizuális médiaszolgáltatások vételének szabadságát, és ne korlátozzák területükön azok továbbközvetítését olyan okokból, amelyek az irányelv által összehangolt területekhez tartoznak.

180

A 3. cikk (2) bekezdése mindazonáltal lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy ideiglenesen eltérjenek a 3. cikk (1) bekezdésétől, ha egy másik tagállam joghatósága alá tartozó médiaszolgáltató olyan audiovizuális médiaszolgáltatást nyújt, amely nyilvánvalóan, komolyan és súlyosan sérti a 6. cikk (1) bekezdésének a) pontját vagy a 6a. cikk (1) bekezdését, vagy sérti a közegészséget, vagy a közegészség sérelmével fenyegető súlyos és komoly kockázatot jelent.

181

Egyébiránt, ahogyan ez a 2010/13 irányelv (33) preambulumbekezdésében is szerepel, a származási ország elve – amely az irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében, valamint 3. cikkének (1) bekezdésében is tükröződik – alapvető fontosságú a belső piac létrehozása szempontjából. Ezt az elvet – amely az új üzleti modellek és a kérdéses szolgáltatások nyújtásának szükséges alapját képezi – a médiaszolgáltatók jogbiztonságának biztosítása érdekében minden audiovizuális médiaszolgáltatásra alkalmazni kell. Ez az elv az információ és az audiovizuális műsorszámok belső piaci szabad áramlásának biztosítása szempontjából is alapvető fontosságú.

182

Először is meg kell vizsgálni, hogy a médiatörvény 179. §‑ának (2) bekezdése korlátozza‑e Magyarország területén – az irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében foglalt szabályt sértve – a más tagállamokból származó audiovizuális médiaszolgáltatások továbbközvetítését olyan okokból, amelyek az ezen irányelv által összehangolt területekhez tartoznak.

183

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a határokat átlépő televíziózásról szóló európai egyezmény, amelyet a 89/552 irányelvvel egy időben dolgoztak ki, és amelyre ez az irányelv, valamint a 2010/13 irányelv hivatkozik, az utóbbi irányelv 3. cikkének (1) bekezdéséhez hasonló rendelkezést tartalmazó 4. cikkében előírja, hogy az egyezményben részes felek „garantálják a vétel szabadságát” és területükön „nem korlátozzák” az egyezmény rendelkezéseinek megfelelő műsorok „továbbközvetítését” (lásd ebben az értelemben: 2019. július 4‑i Baltic Media Alliance ítélet, C‑622/17, a továbbiakban: Baltic Media Alliance ítélet, EU:C:2019:566, 69. pont).

184

A Bíróság ebben az összefüggésben, a 89/552 irányelvvel kapcsolatban – amely irányelv 2a. cikkének (1) és (2) bekezdése lényegében megfelel a 2010/13 irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdésének – kimondta, hogy az előbbi irányelv azt az alapelvet fogalmazza meg, hogy a fogadó tagállam a joghatósága alá tartozó műsorszolgáltatók audiovizuális médiaszolgáltatásai tekintetében elismeri a származási tagállam ellenőrző szerepét (Baltic Media Alliance ítélet, 71. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

185

A Bíróság azt is hangsúlyozta, hogy az audiovizuális médiaszolgáltatásokra vonatkozó tagállami jog alkalmazásának és a 89/552 irányelv rendelkezései betartásának ellenőrzése kizárólag annak a tagállamnak a feladata, amelyből e szolgáltatások származnak, és hogy a fogadó tagállam nem gyakorolhat önálló ellenőrzést olyan okoknál fogva, amelyek az irányelv által összehangolt területek körébe tartoznak (Baltic Media Alliance ítélet, 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

186

Ezzel szemben főszabály szerint nem ellentétes a 2010/13 irányelvvel az olyan nemzeti szabályozás alkalmazása, amely általános jelleggel közérdekű célra irányul, de nem vezet be az adás tagállama által elvégzendő ellenőrzésen felül egy második ellenőrzést a televíziós műsorszolgáltatás adásai tekintetében (Baltic Media Alliance ítélet, 73. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

187

Következésképpen az olyan, közérdekű célt követő nemzeti intézkedés, amely az audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtásának és terjesztésének egyes vonatkozásait szabályozza, nem tartozik az ezen irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdésének hatálya alá, kivéve ha az adás tagállama által elvégzendő ellenőrzésen felül egy második ellenőrzést vezet be a televíziós műsorszolgáltatás adásai tekintetében (Baltic Media Alliance ítélet, 74. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

188

Így tehát nem minősül az irányelv 3. cikke (1) bekezdése értelmében vett korlátozásnak az a nemzeti intézkedés, amely általában közrendi célt követ, és valamely televíziós csatornának a fogadó tagállam fogyasztói részére történő terjesztésére vonatkozó feltételeket szabályozza, amennyiben ezek a feltételek nem akadályozzák meg az említett csatorna szoros értelemben vett továbbközvetítését, és az ilyen intézkedés nem értelmezhető úgy, hogy az adás tagállama által elvégzendő ellenőrzésen felül egy második ellenőrzést vezet be a szóban forgó csatorna adása tekintetében (lásd ebben az értelemben: Baltic Media Alliance ítélet, 77. pont).

189

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a médiatörvény 179. §‑ának (2) bekezdése arra kötelezi a Médiatanácsot, hogy többek között e törvény releváns rendelkezéseinek megsértése esetén kérje az adás tagállamának – amelynek joghatósága alá az érintett médiaszolgáltató tartozik – hatékony intézkedését. Ennek keretében a Médiatanács kéri, hogy a tagállam intézkedjen az általa megjelölt jogsértések megszüntetése érdekében.

190

Az említett törvény 179. §‑ának (4) bekezdése értelmében a Médiatanács többek között az ugyanezen törvény 187. §‑a (3) bekezdésének c) pontja szerinti jogkövetkezményeket alkalmazhatja, ami ismételt és súlyos jogsértés esetén a médiaszolgáltatási jogosultság gyakorlásának legfeljebb egy hétre történő felfüggesztését eredményezheti.

191

Ezenkívül, amint arra a Bizottság rámutat, a 179. § azokra a műsorszámokra alkalmazandó, amelyek a médiatörvény 9. §‑ának (6) bekezdése értelmében alkalmasak a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására. Ez a megállapítás elegendő annak bizonyításához, hogy a 179. § a 2010/13 irányelv által összehangolt területek közé tartozik, amint azt az irányelv 6a. cikke is tanúsítja, amelynek célja éppen a kiskorúak fizikai, szellemi és erkölcsi fejlődésének védelme azáltal, hogy megóvja őket a koruknak nem megfelelő audiovizuális tartalmaktól.

192

Következésképpen a médiatörvény 179. §‑ának (2) bekezdése az adás tagállama által elvégzendő ellenőrzésen felül egy második ellenőrzést vezet be a televíziós műsorszolgáltatás adásai tekintetében. Ez a második ellenőrzés főszabály szerint ellentétes a 2010/13 irányelvvel, mivel – az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében véve – korlátozza Magyarország területén a más tagállamokból származó audiovizuális médiaszolgáltatások szoros értelemben vett továbbközvetítését.

193

Másodszor meg kell állapítani, hogy a származási ország elvétől való, a médiatörvény 179. §‑ának (2) bekezdésében bevezetett eltérés nem igazolható az említett irányelv 3. cikkének (2) bekezdése alapján.

194

Ez utóbbi rendelkezés értelmében a tagállamok ideiglenesen eltérhetnek e 3. cikk (1) bekezdésétől, ha egy másik tagállam joghatósága alá tartozó médiaszolgáltató olyan audiovizuális médiaszolgáltatást nyújt, amely nyilvánvalóan, komolyan és súlyosan sérti többek között az irányelv 6a. cikkének (1) bekezdését, vagy sérti a közegészséget, vagy a közegészség sérelmével fenyegető súlyos és komoly kockázatot jelent.

195

Márpedig egyrészt, amint az a jelen ítélet 135–155. pontjában megállapításra került, önmagában az a körülmény, hogy az audiovizuális műsorszámok formájában nyújtott audiovizuális médiaszolgáltatások meghatározó eleme a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának vagy a homoszexualitásnak a népszerűsítése vagy megjelenítése, nem igazolhatja e műsorszámok tekintetében a 2010/13 irányelv 6a. cikkének (1) bekezdése értelmében vett megfelelő intézkedéseknek azzal az indokkal történő elfogadását, hogy e műsorszámok károsíthatják a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését.

196

Másrészt a jelen ítélet 127–133. pontjában ismertetett ítélkezési gyakorlatból eredő elveknek megfelelően a 2010/13 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében használt „közegészség sérelmével fenyegető súlyos és komoly kockázat” kifejezést többek között a Charta 21. cikkének (1) bekezdésével összhangban kell értelmezni, amely tiltja a nemen vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés minden formáját. Márpedig – különösen a jelen ítélet 135–154. pontjában kifejtettekhez hasonló okokból – meg kell állapítani, hogy a médiatörvény 9. §‑ának (6) bekezdésében foglaltakhoz hasonló audiovizuális médiaszolgáltatások az irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében közegészség sérelmével fenyegető súlyos és komoly kockázatot sem jelenthetnek pusztán amiatt, hogy meghatározó elemük a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának vagy a homoszexualitásnak a népszerűsítése vagy megjelenítése.

197

E körülmények között Magyarország a közérdekkel, a jó erkölccsel vagy a közbiztonsággal összefüggő megfontolásokra sem hivatkozhat eredményesen annak igazolásaként, hogy a Médiatanács gyakorolja a médiatörvény 179. §‑a (4) bekezdésének a) pontjával összefüggésben értelmezett 179. §‑ának (2) bekezdésében és 187. §‑a (3) bekezdésének c) pontjában rá ruházott hatáskört annak érdekében, hogy a törvény 9. §‑ának (6) bekezdésében foglalt jellemzőkkel rendelkező, más tagállamokból származó audiovizuális médiaszolgáltatások szoros értelemben vett továbbközvetítését korlátozza (lásd ebben az értelemben: 2011. szeptember 22‑iMesopotamia Broadcast és Roj TV ítélet, C‑244/10 és C‑245/10, EU:C:2011:607, 37. pont).

198

Harmadszor, Magyarország állításával ellentétben a médiatörvény 179. §‑ának (2) bekezdése a 2010/13 irányelv 4. cikkével sem támasztható alá.

199

Amint az a jelen ítélet 160. pontjából kitűnik, a 4. cikk (1) bekezdésének megfelelően a tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy az irányelv hatálya alá tartozó területeken a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatókra szigorúbb vagy részletesebb szabályokat, és bizonyos esetekben eltérő feltételeket alkalmazzanak, biztosítva egyúttal, hogy e szabályok az uniós joggal, és különösen annak alapelveivel összhangban legyenek.

200

Az irányelv 4. cikkének (2) bekezdése továbbá kivételes jelleggel lényegében lehetővé teszi, hogy az egyik tagállam által elfogadott ilyen részletesebb vagy szigorúbb szabályok alkalmazását a másik tagállam joghatósága alá tartozó olyan médiaszolgáltató számára írják elő, amely audiovizuális médiaszolgáltatását teljes egészében vagy legnagyobbrészt az előbbi tagállam területére irányítja.

201

Mindazonáltal a médiatörvénynek a jelen ítélet 197. pontjában hivatkozott rendelkezései alapján a Médiatanácsot az ugyanezen törvény 9. §‑ának (6) bekezdésében foglalt jellemzőkkel rendelkező műsorszámokat illetően megillető hatáskör semmiképpen nem minősülhet az említett irányelv 4. cikke (2) bekezdése jogszerű végrehajtásának.

202

Ez utóbbi rendelkezés szövegéből ugyanis az következik, hogy valamely tagállam csak akkor hivatkozhat erre, ha az irányelv 4. cikke (1) bekezdésének megfelelően, az uniós jog tiszteletben tartása mellett gyakorolta a részletesebb vagy szigorúbb, közérdeket szolgáló szabályok elfogadására vonatkozó jogát.

203

Márpedig a jelen ítélet 162. pontjában megállapításra került, hogy a médiatörvény 10. §‑a (1) bekezdésének d) pontjával összefüggésben értelmezett 9. §‑ának (6) bekezdése nem minősül ilyen szabálynak, mivel sérti a Charta 21. cikke (1) bekezdésének lényeges tartalmát.

204

E körülmények között meg kell állapítani, hogy az első kifogás második része megalapozott.

205

Az első kifogás harmadik részében a Bizottság azt állítja, hogy Magyarország megsértette a 2010/13 irányelv 9. cikke (1) bekezdése c) pontjának ii. alpontjából eredő kötelezettségeit.

206

Rámutat, hogy a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése értelmében tilos az olyan reklámot 18 éven aluliak számára elérhetővé tenni, amely a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti vagy jeleníti meg.

207

Először is a Bizottság arra hivatkozik, hogy ez az intézkedés sérti a nemen vagy a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek a 2010/13 irányelv 9. cikke (1) bekezdése c) pontjának ii. alpontjában előírt tilalmát, amely a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó általános elvnek, az uniós jog egyik általános elvének a kifejeződése, amelyet immár a Charta 21. cikke is rögzít. A születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést ábrázoló, vagy a nem megváltoztatását, illetve a homoszexualitást népszerűsítő vagy megjelenítő kereskedelmi közlemények tilalma ugyanis a nem ciszgender vagy nem heteroszexuális személyek, valamint az általuk folytatott életmód tényleges megjelenítésének megszűnéséhez vezet, holott e személyek az EUSZ 2. cikkben említett értékekkel összhangban a sokszínű és pluralista társadalom szerves részét képezik.

208

E tekintetben a Bizottság hangsúlyozza, hogy a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a szociális biztonság területén történő fokozatos megvalósításáról szóló, 1978. december 19‑i 79/7/EGK irányelv (HL 1979. L 6., 24. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 215. o.) értelmezésére vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetést nem lehet az adott nemhez való tartozásból eredő hátrányos megkülönböztetésre korlátozni, mivel az irányelvet – céljára és az általa védeni kívánt jogok jellegére tekintettel – az olyan hátrányos megkülönböztetésre is alkalmazni kell, amely az érintett személy nemének megváltoztatásából ered (2006. április 27‑iRichards ítélet, C‑423/04, EU:C:2006:256, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezt az ítélkezési gyakorlatot pedig a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésen alapuló hátrányos megkülönböztetésre is alkalmazni kell.

209

Másodszor, a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése kiemeli, sőt előírja a nemi identitáson és a szexuális irányultságon alapuló eltérő bánásmódot, mivel a kiskorúaknak a szexualitás bármely formájával szembeni védelmére irányuló rendelkezésen túl az olyan reklámok tilalmát is előírja, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsítik vagy jelenítik meg.

210

Harmadszor, a 2010/13 irányelv 9. cikke (1) bekezdése c) pontjának ii. alpontja nem minősül olyan jogalapnak, amely megengedi a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvétől való eltérést. Valójában nincs olyan rendelkezés, amely megengedné a tagállamok számára, hogy igazolják a többek között a nemen vagy a szexuális irányultságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést.

211

A reklámtörvény 8. §‑ának nemen vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést bevezető (1a) bekezdése nem igazolható az irányelv 9. cikke (1) bekezdésének g) pontja alapján olyan intézkedésként sem, amelynek célja a kiskorúak szellemi vagy erkölcsi károsodásának megelőzése.

212

Negyedszer az a körülmény, hogy a médiatörvény 24. §‑ának (1) bekezdése tiltja a diszkriminatív tartalmat a kereskedelmi közleményekben, önmagában nem teszi jogszerűvé a 2010/13 irányelv 9. cikke (1) bekezdése c) pontja ii. alpontjának a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése általi megsértését.

213

Magyarország először is azt válaszolja, hogy a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése nem sértheti a 2010/13 irányelvet, mivel a médiaszolgáltatásban elérhetővé tett reklám a médiatörvény különös szabályai értelmében kereskedelmi közleménynek minősül, következésképpen a reklámtörvény és az irányelv tárgyi hatálya nem esik egybe.

214

Ezenkívül a médiaszolgáltatásokban közzétett kereskedelmi közlemények a kiskorúak védelme szempontjából nem különböznek más médiatartalmaktól, így a védelmi intézkedések valamennyi műsorszámra egyformán alkalmazandók. Ellenkező esetben nem érvényesülhetne a kiskorúak védelmére vonatkozó közérdekű célkitűzés. Márpedig a médiaszolgáltatásokat illetően a reklámtörvény rendelkezéseit a médiatörvénnyel, valamint a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvénnyel együttesen kell értelmezni. Ezek együttes értelmezéséből kitűnik, hogy a médiaszolgáltatásokban megjelenő kereskedelmi közleményekre kizárólag a médiatörvény különös szabályait kell alkalmazni.

215

Másodszor, e tagállam azt állítja, hogy a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése nem jelent közzétételi tilalmat, hanem azt az arányos beavatkozás elvét követve a kiskorúak védelme érdekében indokolt és szükséges szabályozásnak kell tekinteni.

216

Harmadszor, a médiatörvény 24. §‑ának (1) bekezdése maga is előírja a 2010/13 irányelv 9. cikke (1) bekezdése c) pontjának ii. alpontja értelmében vett hátrányos megkülönböztetés tilalmát.

217

Ebből következően a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése nem ellentétes az irányelv 9. cikke (1) bekezdése c) pontjának ii. alpontjával.

218

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 2010/13 irányelv 1. cikke (1) bekezdése a) pontjának ii. alpontja értelmében az audiovizuális kereskedelmi közlemények az ezen irányelv értelmében vett „audiovizuális médiaszolgáltatás” fogalma alá tartoznak.

219

Az irányelv 1. cikke (1) bekezdésének h) pontja az „audiovizuális kereskedelmi közlemény” széles fogalommeghatározását használja, amint azt az irányelv (31) preambulumbekezdése is megállapítja. E fogalom tehát „olyan hangos vagy néma képek[re]” vonatkozik, „amelyek célja egy gazdasági tevékenységet folytató természetes vagy jogi személy árujának, szolgáltatásának vagy arculatának közvetlen vagy közvetett népszerűsítése”, az ilyen képek „fizetés vagy hasonló ellenszolgáltatás ellenében vagy önreklámozás céljából kísérnek egy műsorszámot […] vagy szerepelnek abban”, és az audiovizuális kereskedelmi közlemény „formái közé tartozik többek között a televíziós reklám, a támogatás, a televíziós vásárlás és a termékmegjelenítés”.

220

Emellett a 2010/13 irányelv 9. cikke (1) bekezdése c) pontjának ii. alpontja előírja, hogy a tagállamok biztosítják, hogy a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatók által közölt audiovizuális kereskedelmi közlemények ne tartalmazzanak, illetve támogassanak a nemen, a faji vagy az etnikai származáson, az állampolgárságon, a valláson vagy a meggyőződésen, a fogyatékosságon, az életkoron vagy a szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetést.

221

A 9. cikk (1) bekezdése c) pontjának ii. alpontjával az uniós jogalkotó előírta többek között a nemen vagy a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetésre alapított tilalmat, amely a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség velejárója (lásd analógia útján: 2025. június 26‑iMakeleio és Zougla ítélet, C‑555/23 és C‑556/23, EU:C:2025:484, 70. pont).

222

A 9. cikk (1) bekezdése c) pontjának ii. alpontja a hatálya alá tartozó területen ily módon konkretizálja az immár a Charta 21. cikkében foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmának általános elvét, amely tilt minden, többek között a nemen vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést, mivel e tilalom – amint ez a jelen ítélet 131. pontjában is szerepel – az uniós jog általános elveként kógens jelleggel bír.

223

A jelen ügyben rá kell mutatni, hogy a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése értelmében „[t]ilos az olyan reklámot tizennyolc éven aluliak számára elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”

224

E tekintetben először is el kell utasítani Magyarország azon érvét, amely szerint a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdésében említett, médiaszolgáltatásban elérhetővé tett reklámot a médiatörvénnyel, valamint a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvénnyel együttesen kell értelmezni, így e rendelkezés nem tartozik a 2010/13 irányelv tárgyi hatálya alá.

225

Tekintettel ugyanis az említett 8. § (1a) bekezdésében használt „reklám” fogalmának igen széles terjedelmére, meg kell állapítani, hogy ez a fogalom az irányelv 1. cikke (1) bekezdésének h) pontja értelmében vett „audiovizuális kereskedelmi közlemény” fogalma alá tartozhat, mivel ez utóbbi fogalom – amint ez a jelen ítélet 219. pontjában is szerepel – többek között televíziós reklám és termékmegjelenítés formájában is megjelenhet.

226

Ebben az összefüggésben nem lehet helyt adni Magyarország azon állításának, amely szerint a médiaszolgáltatásokban megjelenő reklámra kizárólag a médiatörvénynek a kereskedelmi közleményekre vonatkozó különös szabályait kell alkalmazni.

227

Másodszor meg kell vizsgálni, hogy a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése sérti‑e a 2010/13 irányelv 9. cikke (1) bekezdése c) pontjának ii. alpontját.

228

Amint az a jelen ítélet 133. pontjában ismertetett állandó ítélkezési gyakorlatból következik, a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés nem korlátozható az adott nemhez való tartozásból eredő hátrányos megkülönböztetésre. Ez utóbbi cikket – céljára és az általa védeni kívánt jogok jellegére tekintettel – nemcsak az érintett nemének megváltoztatásából, azaz a nemváltásból eredő hátrányos megkülönböztetésre, hanem a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésen alapuló hátrányos megkülönböztetésre is alkalmazni kell.

229

Márpedig – mivel a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése feltétel nélkül kizárja, hogy a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsítő vagy megjelenítő reklámokat 18 éven aluliak számára elérhetővé tegyék – e rendelkezést úgy kell tekinteni, mint amely nemen és szexuális irányultságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósít meg. Az e rendelkezésben előírt tilalom ugyanis a gyakorlatban azzal a következménnyel jár, hogy a hatálya alá tartozó audiovizuális médiaszolgáltatók arra kényszerülnek, hogy nemen és szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést alkalmazzanak, mivel e rendelkezés megfosztja őket az ilyen reklámok elérhetővé tételének minden lehetőségétől.

230

Következésképpen az ilyen reklámok kiskorúak számára történő elérhetővé tételének a 8. § (1a) bekezdése szerinti tilalma sérti a 2010/13 irányelv 9. cikke (1) bekezdése c) pontjának a nemen vagy a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés Charta 21. cikkének (1) bekezdésében előírt tilalmával összefüggésben értelmezett ii. alpontját.

231

Ez a hátrányos megkülönböztetés nem igazolható az e tagállam által hivatkozott közérdekű céllal, vagyis a kiskorúaknak az állítólagosan káros tartalmú reklámokkal szembeni védelmével.

232

Kétségtelen, hogy – amint az a 2010/13 irányelv (104) preambulumbekezdéséből következik – az uniós jogalkotó hangsúlyozta, hogy a kiskorúaknak a számukra esetlegesen káros audiovizuális tartalmakkal szembeni védelme magas szintű védelmet érdemlő közérdekű célnak minősül (lásd ebben az értelemben: 2023. március 23‑iBooky.fi ítélet, C‑662/21, EU:C:2023:239, 40. pont).

233

Mindazonáltal a jelen ítélet 135–162. pontjában megállapítottak analógiájára a kiskorúakat úgy is megfelelő védelemben lehet részesíteni az életkoruknak nem megfelelő tartalmakkal szemben, hogy nem alkalmaznak ezen az alapon olyan, nemen és szexuális irányultságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést, mint amely a reklámtörvény 8. §‑ának a Charta 21. cikke (1) bekezdésének lényeges tartalmát sértő (1a) bekezdéséből következik.

234

Ugyanezen indokok miatt a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése nem minősülhet az irányelv 9. cikke (1) bekezdésének g) pontja értelmében vett olyan intézkedésnek sem, amelynek célja a kiskorúak szellemi vagy erkölcsi károsodásának megelőzése.

235

E körülmények között meg kell állapítani, hogy az első kifogás harmadik része megalapozott.

236

A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy az első kifogás megalapozott.

237

A második kifogás első részében a Bizottság azt rója fel Magyarországnak, hogy nem teljesítette a 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

238

Rámutat, hogy a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a tiltja az olyan tartalmak 18 éven aluliak számára történő elérhetővé tételét, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsítik vagy jelenítik meg.

239

A Bizottság először is azt állítja, hogy a 6/A. § a 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alá tartozik, mivel e rendelkezés nem követeli meg, hogy a nemzeti szabály kifejezetten vagy kizárólagosan az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra vonatkozzon.

240

E tekintetben egyrészt a gyermekvédelmi törvény rendelkezései közvetlen hatást gyakorolhatnak az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra, mivel az irányelv 2. cikkének a) pontja e szolgáltatásokat tágan határozza meg.

241

Másrészt, amint az a 2022. július 14‑iASADE ítéletből (C‑436/20, EU:C:2022:559, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) eredő ítélkezési gyakorlatból következik, az EUMSZ 57. cikke szerinti gazdasági tevékenységnek minősülnek azok a közérdekből, nonprofit jelleggel nyújtott szolgáltatások, amelyek versenyeznek a haszonra törekvő gazdasági szereplők által nyújtott szolgáltatásokkal.

242

Harmadrészt a Magyarország által hivatkozott azon körülmény, hogy a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑ának hatálya alá tartozó jogalanyok bizonyos nem gazdasági tevékenységeket is végezhetnek, e tekintetben nem releváns, mivel ezek a jogalanyok ettől még folytathatnak más, információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak minősülő tevékenységeket. Az a tény, hogy az említett jogalanyok magánszolgáltatók, szintén nem zárja ki az általuk végzett tevékenységek szolgáltatásnyújtásnak minősítését.

243

Negyedrészt a 2014. szeptember 11‑iPapasavvas ítéletből (C‑291/13, EU:C:2014:2209, 28. pont) és a 2016. szeptember 15‑iMc Fadden ítéletből (C‑484/14, EU:C:2016:689, 41. pont) eredő ítélkezési gyakorlatra tekintettel az a körülmény sem releváns, hogy a szolgáltatásért nem a szolgáltatás igénybe vevője, hanem egy harmadik személy fizet.

244

Végül ötödrészt a 2000/31 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése a jelen ügyben egyáltalán nem releváns, mivel a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a követelménynek, nem pedig engedélyezési rendszernek minősül.

245

Másodszor a Bizottság arra hivatkozik, hogy a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a az ezen irányelv 2. cikkének h) pontja értelmében vett „szabályozott terület” fogalma alá tartozik, mivel ez utóbbi rendelkezés a tagállamok jogrendszereiben meghatározott, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtókra, illetve az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra alkalmazandó követelményekre vonatkozik, tekintet nélkül arra, hogy általános jellegűek vagy kifejezetten e szolgáltatókra és szolgáltatásokra vonatkoznak.

246

Harmadszor a gyermekvédelmi törvény 1. §‑ának (1) bekezdésének megfelelően a törvény állami, illetve magánszervezetek széles körére, a gyermekek védelmét ellátó természetes és jogi személyekre, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező más olyan szervezetekre vonatkozik, amelyek segítséget nyújtanak a gyermekek törvényben foglalt jogainak és érdekeinek érvényesítéséhez, valamint a szülői kötelességek teljesítéséhez. A törvény magánszervezetekre való alkalmazása az 5. cikke s) pontjának a „nem állami” fenntartókra utaló sc)–se) alpontjából következik.

247

Ebből következően az állami vagy magánszervezetek, valamint természetes és jogi személyek széles köre nem nyújthat vagy vehet igénybe az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat – például könyvek, vagy elektronikus média online adásvételét –, amennyiben azok olyan tartalmat közvetítenek, amely a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsíti vagy jeleníti meg. Ezeknek a szolgáltatóknak vagy el kell távolítaniuk ezeket a tartalmakat az említett szolgáltatásokból, vagy teljesen fel kell hagyniuk azok nyújtásával.

248

Következésképpen a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a megtilthatja, akadályozhatja vagy kevésbé vonzóvá teheti az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtását, megsértve ezzel a 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) bekezdését.

249

Magyarország először is azt válaszolja, hogy a gyermekvédelmi törvény hatálya nem terjed ki a 2000/31 irányelv 2. cikkének a) pontja értelmében vett, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások nyújtására, mivel a törvény által szabályozott szolgáltatások nem gazdasági jellegűek, a „szolgáltatás” uniós jogi fogalmának pedig alapvető eleme, hogy azt díjazás ellenében, gazdasági tevékenység keretében végezzék.

250

Egyrészt a gyermekvédelmi törvény hatálya alá tartozó szolgáltatások olyan ellátásokat foglalnak magukban, amelyeknek nem meghatározó tényezője a szolgáltatás gazdasági jellege, mivel a törvény az állam által szociális területen nyújtott szolgáltatásokra vonatkozik.

251

Másrészt a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a nem elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokra, nevezetesen a pénzbeli, valamint a természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokra, illetve gyermekvédelmi szakellátásokra alkalmazandó. A Bizottság pedig nem bizonyította az EUMSZ 57. cikk értelmében vett versengő szolgáltatások meglétét, és azt sem jelölte meg, hogy a gyermekjóléti alap‑ és szakellátások melyik részéről véli úgy, hogy e rendelkezés hatálya alá tartozhatnak.

252

Így tehát nem áll fenn kapcsolat a 2000/31 irányelv és a gyermekvédelmi törvény között, mivel a törvény nem az online vásárlást – mint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtását – korlátozza, hanem azt, hogy a potenciálisan káros tartalmakat a gyermekek részére hozzáférhetővé tegyék, illetve nevelési‑oktatási tevékenységek keretében felhasználják. A nevelési‑oktatási tevékenység és tartalmának meghatározása pedig az EUMSZ 165. cikke alapján kizárólagos tagállami hatáskörbe tartozik. A törvény tehát nem sértheti ezt az irányelvet, és nem sértheti a 3. cikkének (2) bekezdését sem.

253

Harmadrészt téves a Bizottság azon álláspontja, hogy a nem kifejezetten információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra vonatkozó tilalmak az irányelv hatálya alá tartozhatnak. Ezt erősíti meg az irányelv 4. cikkének (2) bekezdése is, amely szerint a 4. cikk (1) bekezdésében előírt előzetes engedélyezési tilalom nem érinti az olyan engedélyezési rendszereket, amelyek nem kifejezetten és kizárólagosan az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra irányulnak.

254

Másodszor, még ha feltételezzük is, hogy a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a a 2000/31 irányelv értelmében vett „információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra” vonatkozik, e rendelkezés nem tartozik az irányelv által összehangolt területhez.

255

Az irányelv 2. cikke h) pontja ii. alpontjának harmadik franciabekezdése szerint ugyanis a szabályozott terület nem terjed ki „a nem elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokra alkalmazandó követelményekre”. Így tehát az irányelv értelmében vett, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások szabad mozgásának korlátozása csak akkor tartozik az irányelv hatálya alá, ha kifejezetten és kizárólag az említett szolgáltatásokra irányul. A 6/A. §‑ban foglalt szolgáltatások azonban nem elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokat is magukban foglalnak.

256

Harmadszor Magyarország pontosítja, hogy a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a nem vonja maga után azt a következményt, hogy a hatálya alá tartozó szolgáltatóknak el kellene távolítaniuk az érintett tartalmakat, vagy le kellene mondaniuk a határokon átnyúló ilyen szolgáltatások nyújtásáról, mivel az említett rendelkezés a hatálya alatt álló szervezetek és személyek számára csupán azt írja elő, hogy ilyen tartalmak – a törvényben szabályozott jogviszonyokban – a kiskorúak számára nem jeleníthetők meg.

257

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 2000/31 irányelv (8) preambulumbekezdésére tekintettel értelmezett 1. cikke (1) és (2) bekezdésének megfelelően ezen irányelv a belső piac megfelelő működéséhez kíván hozzájárulni egy olyan jogi keret létrehozásával, amely biztosítja az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások tagállamok közötti szabad mozgását azáltal, hogy az e célkitűzés eléréséhez szükséges mértékben közelít egymáshoz bizonyos, ilyen szolgáltatásokra alkalmazandó nemzeti rendelkezéseket.

258

Az említett irányelv 2. cikkének a 2015/1535 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett a) pontja az „információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat” úgy határozza meg, mint „bármely, általában térítés ellenében, távolról, elektronikus úton és a szolgáltatást igénybe vevő egyéni kérelmére nyújtott szolgáltatást”, azzal, hogy – amint az a 2000/31 irányelv (18) preambulumbekezdéséből következik – ezek a szolgáltatások a számítógépes hálózatokon keresztül végzett gazdasági tevékenységek széles skáláját ölelik fel.

259

A 2000/31 irányelv 3. cikke pedig szerkezetileg és rendszertanilag az irányelv központi rendelkezésének tekinthető, mivel rögzíti a származási tagállamban gyakorolt felügyelet elvét, amelyet ezen irányelv (22) preambulumbekezdése is említ, amely kimondja, hogy „az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások felügyeletét a tevékenység forrásánál kell ellátni” (2023. november 9‑iGoogle Ireland és társai ítélet, C‑376/22, EU:C:2023:835, 40. pont).

260

Az említett irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerint minden tagállam biztosítja, hogy a területén letelepedett szolgáltatók által nyújtott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások megfeleljenek azoknak az adott tagállamban alkalmazandó nemzeti rendelkezéseknek, amelyek beletartoznak a szabályozott területbe, amely pedig – amint azt az irányelv 2. cikkének h) pontja előírja – kiterjed a tagállamok jogrendszereiben meghatározott, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtókra, illetve az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra alkalmazandó követelményekre, tekintet nélkül arra, hogy általános jellegűek vagy kifejezetten e szolgáltatókra és szolgáltatásokra vonatkoznak.

261

A 2000/31 irányelv 2. cikke h) pontja i. alpontjának második franciabekezdése értelmében a „szabályozott terület” az információs társadalommal összefüggő szolgáltatási tevékenység folytatásával, például a szolgáltató magatartásával, a szolgáltatás minőségével, illetve tartalmával kapcsolatos követelményekre vonatkozik, „ideértve a reklámozásra […] alkalmazandókat is”.

262

Az irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében továbbá a tagállamok nem korlátozhatják a szabályozott területtel összefüggő okokból az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának szabadságát.

263

Az említett irányelv tehát a származási tagállamban gyakorolt felügyelet elvének és a kölcsönös elismerés elvének alkalmazásán alapul, így az irányelv 2. cikkének h) pontjában meghatározott szabályozott területen az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat kizárólag azon tagállamban szabályozzák, amelynek a területén az e szolgáltatások nyújtói letelepedtek (2023. november 9‑iGoogle Ireland és társai ítélet, C‑376/22, EU:C:2023:835, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

264

A jelen ügyben a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a előírja, hogy az „[e] törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”.

265

Annak értékelése érdekében, hogy e rendelkezés a 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtása szabadságának korlátozását vezeti‑e be, először is azt kell megvizsgálni, hogy a 6/A. §‑ban említett szolgáltatások az irányelv 2. cikkének a) pontja értelmében vett „információs társadalommal összefüggő szolgáltatások” fogalma alá tartoznak‑e.

266

E tekintetben nem kétséges egyrészt, hogy a 6/A. §‑ban említett tartalmak az ezen irányelv 2. cikkének a 2015/1535 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett a) pontja értelmében térítés ellenében, távolról, elektronikus úton és a szolgáltatást igénybe vevő egyéni kérelmére is nyújthatók.

267

Másrészt azon feltételt illetően, amely szerint az ilyen tartalmakat „általában térítés ellenében” kell nyújtani, emlékeztetni kell arra, hogy az általában térítés ellenében nyújtott szolgáltatások gazdasági tevékenységnek minősülnek, mivel a térítés lényegi jellemzőjének az minősül, hogy a szóban forgó szolgáltatás gazdasági ellentételezését képezi, nem pedig az, hogy a szolgáltatás igénybevevőjének kell megfizetnie (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 15‑iMc Fadden ítélet, C‑484/14, EU:C:2016:689, 41. pont; 2022. július 14‑iASADE ítélet, C‑436/20, EU:C:2022:559, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

268

Ezenfelül gazdasági tevékenységnek minősülnek azok a szolgáltatások, amelyeket – noha nem kapcsolódnak a közhatalmi jogosítványok gyakorlásához – közérdekből, nonprofit jelleggel nyújtanak, és amelyek versenyeznek a haszonra törekvő gazdasági szereplők által nyújtott szolgáltatásokkal (2022. július 14‑iASADE ítélet, C‑436/20, EU:C:2022:559, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

269

Másfelől – amint arra a főtanácsnok indítványának 323. pontjában rámutatott – az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások nyújtásának szabadsága mind a szolgáltatás nyújtóját, mind annak igénybe vevőjét megilleti (lásd analógia útján: 2009. október 6‑iBizottság kontra Spanyolország ítélet, C‑153/08, EU:C:2009:618, 29. pont; 2023. március 2‑iRecreatieprojecten Zeeland és társai ítélet, C‑695/21, EU:C:2023:144, 13. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

270

A jelen ügyben, azon személyek széles körére tekintettel, akikre a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a alkalmazható, Magyarország állításával ellentétben nem zárható ki, hogy közülük egyesek a 6/A. § szerinti tevékenységek keretében olyan gazdasági jellegű szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek a 2000/31 irányelv értelmében vett „információs társadalommal összefüggő szolgáltatások” fogalma alá tartoznak.

271

Így nem lehet helyt adni e tagállam azon érvének, amely szerint a gyermekvédelmi törvény az oktatási tevékenységek keretében felhasznált tartalmakra is vonatkozik, amely tevékenységek az EUMSZ 165. cikknek megfelelően a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartoznak.

272

E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy bár az uniós jog nem sérti a tagállamoknak egyrészt az oktatás tartalmára és az oktatási rendszer szervezeti felépítésére vonatkozó hatáskörét, valamint a kulturális és nyelvi sokszínűségét, másrészt a szakképzés tartalmát és szervezeti felépítését, amint az az EUMSZ 165. cikk (1) bekezdésből, illetve az EUMSZ 166. cikk (1) bekezdésből következik, e hatáskör gyakorlása során a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogot, különösen a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseket (lásd ebben az értelemben, analógia útján: 2018. július 25‑iA [Fogyatékossággal élő személy részére nyújtott támogatás] ítélet, C‑679/16, EU:C:2018:601, 58. pont; 2022. szeptember 7‑iCilevičs és társai ítélet, C‑391/20, EU:C:2022:638, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

273

A gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a ezenkívül azt is eredményezheti, hogy a hatálya alá tartozó személyek nem vehetnek igénybe az e rendelkezésben említett szolgáltatások keretében például oktatási célból nyújtott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat, még ha ők maguk nem is nyújtanak ilyen szolgáltatásokat. A jelen ítélet 269. pontjában ismertetett ítélkezési gyakorlatra tekintettel az ilyen szolgáltatásokat a 2000/31 irányelv 2. cikkének a) pontja értelmében vett „információs társadalommal összefüggő szolgáltatásoknak”, következésképpen az irányelv hatálya alá tartozónak kell tekinteni.

274

Másodszor meg kell vizsgálni, hogy a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a az irányelv 2. cikkének h) pontja értelmében vett „szabályozott terület” fogalma alá tartozik‑e.

275

Amint az a jelen ítélet 260. és 261. pontjából következik, az irányelv (21) preambulumbekezdésére tekintettel értelmezett 2. cikkének h) pontja értelmében vett szabályozott terület a tagállamok jogrendszereiben meghatározott, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtókra, illetve az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra alkalmazandó követelményeket fedi le, tekintet nélkül arra, hogy azok általános jellegűek vagy kifejezetten e szolgáltatókra és szolgáltatásokra vonatkoznak, feltéve hogy megfelelnek az e cikkben foglalt feltételeknek.

276

A 2000/31 irányelv 2. cikke h) pontja i. alpontjának második franciabekezdése értelmében a „szabályozott terület” az információs társadalommal összefüggő szolgáltatási tevékenység folytatásával, például a szolgáltató magatartásával, a szolgáltatás minőségével, illetve tartalmával kapcsolatos követelményekre vonatkozik.

277

E tekintetben pontosítani kell, hogy a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑ában megállapított követelmények, amelyek kizárják bizonyos tartalmak kiskorúak számára történő megjelenítését, és amelyeket ennélfogva úgy kell tekinteni, mint amelyek olyan szolgáltatások tartalmát korlátozzák, amelyek információs társadalommal összefüggő szolgáltatásként is nyújthatók, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatási tevékenység folytatására vonatkoznak, mint ahogyan az irányelv 2. cikke h) pontja i. alpontjának második franciabekezdése szerinti, a szolgáltatás tartalmával kapcsolatos követelmények. Így tehát az irányelv 2. cikkének h) pontja értelmében vett szabályozott területhez tartoznak.

278

Egyrészt ezt a megállapítást nem kérdőjelezi meg a Magyarország által hivatkozott azon körülmény, amely szerint e törvény nem kifejezetten az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások szabályozására vonatkozik. Ez a körülmény ugyanis nem releváns, tekintettel arra, hogy az említett törvényben előírt követelmények általános jellegűek, és így – amint ez az előző pontban szerepel – az irányelv 2. cikke h) pontjának hatálya alá tartoznak.

279

Másrészt nem lehet helyt adni a tagállam által előadott azon érvnek sem, miszerint a gyermekvédelmi törvény hatálya alá tartozó szolgáltatások nem elektronikus úton nyújtott, hanem természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatásokat foglalnak magukban, mivel a tagállam nem bizonyította, hogy ezeket a szolgáltatásokat – a törvény 6/A. §‑ának igen tág megfogalmazása ellenére – egyáltalán nem lehet elektronikus úton nyújtani.

280

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a 6/A. §‑ban előírt tilalommal érintett szolgáltatások széles skálája az elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokra is alkalmazható.

281

Harmadszor meg kell állapítani, hogy e tilalom a 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében korlátozza az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának szabadságát, mivel csökkenti a más tagállamban letelepedett szolgáltatók arra vonatkozó lehetőségét, hogy a tilalom hatálya alá tartozó tartalmakat tartalmazó szolgáltatásokat nyújtsanak a Magyarországon található potenciális ügyfélkörük számára, és így kevésbé vonzóvá teszi az ilyen szolgáltatásoknak ez utóbbi tagállamban történő nyújtására irányuló tevékenységet.

282

A második kifogás első részében a Bizottság azt rója fel Magyarországnak, hogy nem teljesítette a 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

283

Rámutat, hogy a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése értelmében tilos az olyan reklámot 18 éven aluliak számára elérhetővé tenni, amely a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti vagy jeleníti meg.

284

Ez a rendelkezés olyan új kötelezettségeket ír elő a hirdetők, köztük a más tagállamokban letelepedett hirdetők számára, amelyek korlátozzák a szolgáltatásnyújtási szabadságukat. A 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében vett korlátozás megállapításához elegendő, ha a szabályozás az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra vonatkozik, és alkalmas arra, hogy megtiltsa, akadályozza vagy kevésbé vonzóvá tegye a szolgáltatásnyújtás szabadságának gyakorlását. Márpedig az olyan nemzeti szabályozás, amely ugyan nem ír elő reklámtilalmat, de bizonyos tartalmakat tilt, alkalmas arra, hogy korlátozza a szolgáltatások szabad mozgását a szolgáltatások nyújtói és igénybevevői számára.

285

A jelen ügyben egyrészt a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése alkalmazandó az irányelv értelmében vett információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra.

286

Másrészt, mivel az irányelv 2. cikke h) pontja i. alpontjának második franciabekezdése kifejezetten a „reklámozásra […] alkalmazandó” követelményekre vonatkozik, a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése szintén az irányelv értelmében vett szabályozott területhez tartozik.

287

Kétségtelen, hogy a 2000/31 irányelv az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások nyújtásának csak bizonyos vonatkozásait harmonizálja. Ugyanakkor a származási országnak az irányelv 3. cikkében foglalt elvét, valamint annak eljárási és anyagi jogi szabályait kell alkalmazni. Az említett irányelvnek a kereskedelmi tájékoztatásra vonatkozó 6–8. cikkében szabályozott kérdésekre korlátozott alkalmazás ellentétes lenne az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások nyújtása szabadságának korlátozására vonatkozóan a 3. cikk (2) bekezdésében előírt általános tilalom szövegével, céljával és rendszerével.

288

Magyarország először is emlékeztet arra, hogy a 2000/31 irányelv – amint az a (10) preambulumbekezdéséből is következik – csupán minimumharmonizációt valósít meg, amely nem érinti a közérdekű célok – így különösen a kiskorúak védelmének a reklámtörvényben előírt – védelmi szintjét.

289

Az a tény, hogy a reklámozás területén számos tagállamban a kiskorúakra különös szabályok és tilalmak vonatkoznak, azt bizonyítja, hogy ezek a szabályok nem alkalmasak arra, hogy kevésbé vonzóvá tegyék a határon átnyúló, infokommunikációs szolgáltatások nyújtását, és egyébként az irányelv 3. cikkének (4) bekezdése is megerősíti ezt az értelmezést.

290

Másodszor, az említett irányelv 2. cikkének h) pontja értelmében vett „szabályozott terület” fogalma nem terjed ki az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra vonatkozó azon követelményekre, amelyek nem állnak ilyen szolgáltatásokkal járulékos és elválaszthatatlan kapcsolatban. Következésképpen az irányelv nem akadályozhatja meg a tagállamokat abban, hogy kiskorúak védelmére irányuló intézkedéseket fogadjanak el.

291

Először is meg kell állapítani, hogy Magyarország a jelen ügyben nem vitatja, hogy a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdésében említett reklámszolgáltatások a 2000/31 irányelv 2. cikkének a 2015/1535 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett a) pontja értelmében vett „információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak” minősülhetnek, és így a 2000/31 irányelv hatálya alá tartoznak.

292

Másodszor, a 2000/31 irányelv 2. cikke h) pontja i. alpontjának második franciabekezdése értelmében vett „szabályozott terület” fogalmának a jelen ítélet 261. pontjában ismertetett hatályára tekintettel hangsúlyozni kell, hogy ténylegesen e fogalom körébe tartozik az olyan reklámok kiskorúak számára történő rendelkezésre bocsátásának a 8. § (1a) bekezdése szerinti tilalma, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsítik vagy jelenítik meg, mivel ez a fogalom kifejezetten „a szolgáltatás minőségével, illetve tartalmával kapcsolatos követelményekre” vonatkozik, „ideértve a reklámozásra […] alkalmazandókat is”.

293

Ebben az összefüggésben nem lehet helyt adni Magyarország azon érvének, amely szerint a 8. § (1a) bekezdése nem kifejezetten az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra vonatkozik, és nem képezi részét a „szabályozott területnek”, mivel az nem terjed ki az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra vonatkozó azon követelményekre, amelyek nem állnak ilyen szolgáltatásokkal járulékos és elválaszthatatlan kapcsolatban.

294

A 2000/31 irányelv 2. cikkének h) pontja értelmében a „szabályozott terület” fogalma alá tartoznak a tagállamok jogrendszereiben meghatározott, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtókra, illetve az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra alkalmazandó követelmények, tekintet nélkül arra, hogy általános jellegűek vagy kifejezetten e szolgáltatókra és szolgáltatásokra vonatkoznak.

295

E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy nem szükséges, hogy a szóban forgó jogszabály egészének „kifejezett célja és tárgya” az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások szabályozása legyen, mivel elegendő, hogy e jogszabály néhány egyedi intézkedésében irányuljon e célra vagy tárgyra (lásd analógia útján: 2019. szeptember 12‑iVG Media ítélet, C‑299/17, EU:C:2019:716, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

296

Harmadszor pontosítani kell, hogy a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése az irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében korlátozza az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának szabadságát, mivel kevésbé vonzóvá teszi a szolgáltatásnyújtás szabadságának gyakorlását azáltal, hogy megtiltja az olyan reklámok kiskorúak számára történő hozzáférhetővé tételét, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsítik vagy jelenítik meg.

297

A Bizottság azt állítja, hogy Magyarország nem térhet el a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése alapján az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtására vonatkozóan a korlátozások e cikk (2) bekezdésében előírt tilalmától.

298

Az egyrészt a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑ában, másrészt a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdésében előírt, a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsítő vagy megjelenítő tartalmak, illetve reklámok kiskorúak számára történő elérhetővé tételének tilalma nem tekinthető az irányelv 3. cikkének (4) bekezdésében szereplő közérdekű célokra tekintettel szükségesnek.

299

Bár a gyermek védelme vagy a szülő gyermekneveléséhez való jogának védelme jogos közérdek, az arra való hivatkozás önmagában nem elegendő alap az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások szabad mozgásának korlátozására vonatkozó tilalomtól való eltérés igazolásához, mivel a „közrend”, a „közbiztonság” vagy a „közegészség” fogalmát a tagállamok nem határozhatják meg szabad mérlegelési jogkörükben. A 2019. február 14‑iMilivojević ítélet (C‑630/17, EU:C:2019:123) értelmében az adott ügy körülményeire tekintettel konkrétan kell bizonyítani a társadalom alapvető érdekét veszélyeztető, valóságos és kellően komoly veszély fennállását.

300

Magyarország azzal érvel, hogy a Bizottság keresetlevelében maga is elismerte, hogy a kiskorúak védelmének célja kifejezetten szerepel azon közérdekű célok között, amelyekkel igazolható az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának a 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése által főszabály szerint tiltott korlátozása. Márpedig ez a célkitűzés kevésbé korlátozó eszközzel nem biztosítható hatékonyan.

301

A gyermekvédelmi törvény és a reklámtörvény szükséges a kiskorúak védelmére és a szülők azon jogára irányuló közérdekű cél megvalósításához, hogy gyermekeik neveléséről maguk dönthessenek.

302

A társadalom alapvető érdekét veszélyeztető, valóságos és kellően komoly veszély fennállását illetően Magyarország megjegyzi, hogy a tagállamok mérlegelési jogkörrel rendelkeznek a tekintetben, hogy az adott célkitűzést milyen, illetve mennyire szigorú intézkedésekkel kívánják védeni.

303

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a 2000/31 irányelv 3. cikke (4) bekezdésének a) pontja értelmében a tagállamok a (2) bekezdéstől történő eltérésre irányuló intézkedéseket tehetnek egy adott, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás tekintetében, feltéve először is, hogy az ilyen intézkedések szükségesek a közrend, a közegészség‑védelem, a közbiztonság vagy a fogyasztók védelmének biztosításához, továbbá olyan, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás ellen irányulnak, amely e célokat ténylegesen sérti, vagy komolyan és súlyosan veszélyezteti, végül pedig arányosak az említett célokkal (2025. február 27‑iApothekerkammer Nordrhein ítélet, C‑517/23, EU:C:2025:122, 78. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

304

A 3. cikk (4) bekezdése a) pontja i. alpontja első franciabekezdésének szövege szerint az abban szereplő „közrend” fogalma különösen „a kiskorúak védelmére” vonatkozik, ami megfelel a jelen ügyben Magyarország által a második kifogás keretében az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó korlátozás igazolásaként elsődlegesen hivatkozott célnak.

305

Mindazonáltal a jelen ítélet 129–133. pontjában ismertetett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a tagállamok nem támaszkodhatnak a 2000/31 irányelv e rendelkezésének olyan értelmezésére, amely sérti a nemen vagy a szexuális irányultságon alapuló bármely hátrányos megkülönböztetésnek a Charta 21. cikkének (1) bekezdésében foglalt tilalmát, mivel e tilalom az uniós jog általános elveként kógens jelleggel bír.

306

Márpedig a jelen ítélet 135–162., valamint 229–233. pontjában kifejtettekhez hasonló okokból meg kell állapítani, hogy mind a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a, mind a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése a Charta 21. cikke (1) bekezdésének lényeges tartalmát sértő, nemen és szexuális irányultságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósít meg.

307

Következésképpen az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások szabad mozgására vonatkozóan a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑ában, illetve a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdésében megállapított korlátozások nem tekinthetők a 2000/31 irányelv 3. cikke (4) bekezdése a) pontjának i. alpontja értelmében szükségesnek a kiskorúak védelmére irányuló jogszerű cél elérésének biztosításához.

308

Egyébiránt mindenesetre hangsúlyozni kell, hogy – amint ez az irányelv 3. cikke (4) bekezdése a) pontja ii. alpontjának szövegéből is kitűnik – kizárólag „az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás ellen irányuló” intézkedések tartozhatnak e rendelkezés hatálya alá.

309

Márpedig e rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy az egyes információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egy általánosan meghatározott kategóriájára vonatkozó, és az e szolgáltatáskategória valamennyi szolgáltatójára különbségtétel nélkül alkalmazandó általános és elvont intézkedések nem tartoznak az e rendelkezésben foglalt, „az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás ellen irányuló” intézkedések fogalmába (2024. május 30‑iAirbnb Ireland és Amazon Services Europe ítélet, C‑662/22 és C‑667/22, EU:C:2024:432, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

310

A jelen ügyben a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a és a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése általános és elvont intézkedésnek minősül, így nem felel meg a 2000/31 irányelv 3. cikke (4) bekezdése a) pontjának ii. alpontjában előírt feltételnek.

311

A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a második kifogás megalapozott.

312

A harmadik kifogás első részében a Bizottság azt rója fel Magyarországnak, hogy nem teljesítette a 2006/123 irányelv 16. és 19. cikkéből, valamint az EUMSZ 56. cikkből eredő kötelezettségeit.

313

Ebben az összefüggésben emlékeztet arra, hogy a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a tiltja az olyan tartalmak 18 éven aluliak számára történő elérhetővé tételét, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsítik vagy jelenítik meg, és a 6/A. § ebből fakadóan érintheti a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtást.

314

A 6/A. § az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások nyújtására alkalmazandó, és nemcsak az állami szervek, hanem a természetes és jogi személyek, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek által nyújtott szolgáltatásokra is vonatkozik. A 6/A. § ugyanis olyan állami vagy magánszervezetekre vonatkozik, amelyek segítséget nyújtanak a gyermekek törvényben foglalt jogainak és érdekeinek érvényesítéséhez, valamint a szülői kötelességek teljesítéséhez.

315

Mivel ezek a szolgáltatások díjazás ellenében is nyújthatók, az EUM‑Szerződés és a 2006/123 irányelv értelmében vett „szolgáltatás” fogalma alá tartoznak. E tekintetben a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑ának hatálya alá tartozó szolgáltatás nonprofit jellege nem zárja ki, hogy az az uniós jog értelmében vett „szolgáltatásnak” minősüljön, még akkor sem, ha azt magánjogi jogalany nyújtja. Ez a gyermekvédelmi törvény 5. cikke s) pontja se) alpontjának egyértelmű szövegéből is kitűnik, amely „a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenység biztosításához szükséges feltételekre” vonatkozik.

316

Így a más tagállamban letelepedett szolgáltatók bármely személy számára nyújthatnak Magyarországon gyermekgondozási szolgáltatásokat, például napközi, óvoda, magántanítás, au pair vagy tanfolyamok formájában.

317

Ezenkívül más tagállamok állampolgárai is igénybe vehetik Magyarországon való tartózkodásuk alatt a 6/A. § hatálya alá tartozó szolgáltatásokat, mivel a gyermekvédelmi törvény 4. §‑ának (1) bekezdése az olyan külföldi állampolgárok gyermekeire is vonatkozik, akik három hónapnál hosszabb ideig élnek a szabad mozgás jogával ebben a tagállamban.

318

E szolgáltatások határokon átnyúló jellegét nem kérdőjelezi meg a közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. február 26‑i 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 94., 65. o.; helyesbítések: HL 2015. L 275., 68. o.; HL 2020. L 211., 22. o.) (114) preambulumbekezdése, mivel az nem a 2006/123 irányelv vagy az EUMSZ 56. cikk hatályának meghatározására szolgál.

319

Továbbá a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑ában foglaltak nem minősülnek a 2006/123 irányelv 2. cikkének (2) bekezdése szerinti kivételnek, mivel a 6/A. § a határokon átnyúló szolgáltatások nyújtásának és igénybevételének – az irányelv 16. és 19. cikke, valamint az EUMSZ 56. cikke értelmében vett – szabadságát is korlátozza.

320

Közelebbről, a 6/A. § nem tartozik az említett irányelv 2. cikke (2) bekezdésének j) pontjában előírt kivétel hatálya alá, amely az állam által nyújtott, gyermekgondozásra vonatkozó szociális szolgáltatásokat mentesíti az irányelv alkalmazása alól. Ez a kivétel nem alkalmazható egyrészt a magánszervezetek által ezen a területen nyújtott szolgáltatásokra, másrészt általában véve a gyermekgondozásra.

321

Magyarország ezzel szemben egyrészt azt állítja, hogy a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a csak a gyermekvédelmi intézményrendszer keretei között alkalmazandó. Másrészt a gyermekvédelmi ellátások és intézkedések nem minősülnek díjazás ellenében végzett, gazdasági jellegű szolgáltatásnak, és mindenképpen a 2006/123 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének j) pontjában előírt kivétel hatálya alá tartoznak.

322

Az a tény, hogy ezeket a szolgáltatásokat természetes és jogi személyek, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetek nyújtják, nem változtat azok nonprofit jellegén, a gyermekvédelmi törvény 5. cikkének s) pontja pedig kijelöli azokat a személyeket és szervezeteket, akik vagy amelyek gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenység végzésére engedéllyel rendelkeznek.

323

Így, még ha az említett szolgáltatásokat az állam által megbízott szolgáltató vagy az állam által elismert jótékonysági intézmény nyújtja is, az ilyen szolgáltatásnyújtás a 2006/123 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének j) pontjában előírt kivétel hatálya alá tartozik. Az ilyen szolgáltatásnyújtás Magyarország szerint ugyanis megfeleltethető a gyermekgondozás és a családtámogatás területén nyújtott, ezen irányelv értelmében vett szociális szolgáltatásoknak. E tagállam hozzáteszi, hogy a törvény 6/A. §‑a tehát nem érinti azokat a magánszervezeteket, amelyek a törvény keretein kívül folytatnak szociális jellegű tevékenységeket. Egyébiránt nem lehet szó az irányelv 19. cikkének megsértéséről, azaz a másik tagállamban letelepedett szolgáltató által nyújtott szolgáltatás igénybevételének korlátozásáról, mivel a gyermekvédelmi törvény szerinti szolgáltatások csak Magyarországon nyújthatók.

324

E tekintetben figyelembe kell venni a 2014/24 irányelv (114) preambulumbekezdését, amely emlékeztet arra, hogy „[a] szolgáltatások bizonyos kategóriái természetüknél fogva korlátozott határokon átnyúló dimenzióval jellemezhetők, nevezetesen a személyeknek nyújtott szolgáltatásként ismeretes szolgáltatások, úgymint egyes szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatások”.

325

Mindenesetre a törvény 6/A. §‑a nem érinti a szolgáltatók magyar piacra való belépésének szabadságát, mindössze a törvény hatálya alá tartozó szolgáltatások keretében korlátozza a kiskorúaknak az e rendelkezésben említett tartalmakhoz való hozzáférését.

326

Elöljáróban, a szolgáltatásnyújtás EUMSZ 56. cikkben rögzített szabadságát illetően emlékeztetni kell arra, hogy ennek terjedelmét többek között a 2006/123 irányelv pontosítja (lásd ebben az értelemben: 2024. május 30‑iAirbnb Ireland és Amazon Services Europe ítélet, C‑662/22 és C‑667/22, EU:C:2024:432, 47. pont).

327

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint egyrészt ezen irányelv (7) preambulumbekezdéséből lényegében az következik, hogy az irányelv célzott harmonizációt valósít meg egy olyan általános jogi keret létrehozása érdekében, amely előnyös a szolgáltatások széles köre számára, miközben figyelembe veszi az egyes tevékenységtípusoknak és azok szabályozási rendszerének a sajátosságait. Másrészt emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben egy adott tárgykör harmonizáció tárgyát képezi, a tárgykörbe tartozó valamennyi nemzeti intézkedést a harmonizációs intézkedés szempontjából kell megítélni (2025. június 19‑iBizottság kontra Lengyelország [Gyógyszertárak reklámozása] ítélet, C‑200/24, EU:C:2025:459, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

328

A 2006/123 irányelv – az 1. cikkének (1) bekezdése értelmében – általános rendelkezéseket állapít meg többek között a szolgáltatások szabad mozgásának megkönnyítése érdekében, a szolgáltatások magas színvonalának megőrzése mellett.

329

Ugyanezen irányelv 2. cikkének (1) bekezdése szerint ezt az irányelvet a valamely tagállamban letelepedett szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokra kell alkalmazni, a „szolgáltatás” fogalmát pedig a 4. cikk 1. pontja úgy határozza meg, mint „az [EUMSZ 57. cikkben] említett, rendszerint díjazás ellenében nyújtott bármely önálló gazdasági tevékenység”.

330

A 2. cikk (2) bekezdése azonban számos tevékenységet kizár a 2006/123 irányelv hatálya alól, különösen e rendelkezés a), i) és j) pontja az általános érdekű nem gazdasági szolgáltatásokat, a közhatalom gyakorlásához kapcsolódó tevékenységeket, valamint a gyermekgondozással és a családtámogatással kapcsolatos szociális szolgáltatásokat.

331

Az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerint továbbá az irányelv nem alkalmazható, ha rendelkezései más közösségi jogi aktus olyan rendelkezésével ütköznek, amelyek egy adott szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságnak vagy gyakorlásának meghatározott kérdéseit szabályozzák adott területeken vagy szakmákban (2020. december 3‑iStar Taxi App ítélet, C‑62/19, EU:C:2020:980, 78. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ebből következően – amint arra a főtanácsnok indítványának 330. pontjában rámutatott – az említett irányelv olyan általános szabályokat ír elő, amelyek lehetővé teszik a kölcsönös elismerés alkalmazását olyan szolgáltatások terén, amelyek nem minősülnek audiovizuális szolgáltatásnak vagy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak.

332

Az említett irányelv 16. cikke (1) bekezdésének első két albekezdése ezenkívül előírja egyrészt, hogy a tagállamok tiszteletben tartják a szolgáltatók azon jogát, hogy szolgáltatást nyújthassanak a letelepedési helyük szerinti tagállamtól eltérő tagállamban, másrészt pedig azt, hogy a szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállam saját területén biztosítja többek között a szolgáltatási tevékenység szabad gyakorlását. A 16. cikk (1) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében a tagállamok saját területükön nem köthetik a szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságot vagy annak gyakorlását olyan követelményekhez, amelyek nem tartják tiszteletben a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, valamint a szükségesség és az arányosság elvét.

333

Ugyanezen irányelv 16. cikkének (3) bekezdése szerint a szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállam a szolgáltatási tevékenység nyújtásával kapcsolatban követelményeket írhat elő, amennyiben azok a 16. cikk (1) bekezdésének megfelelően többek között közrendi szempontból indokoltak.

334

A 2006/123 irányelv 19. cikkének megfelelően a tagállamok nem támaszthatnak a szolgáltatás igénybevevőjével szemben olyan követelményeket, amelyek egy másik tagállamban letelepedett szolgáltató által nyújtott szolgáltatás igénybevételét korlátozzák, többek között a 19. cikk a) pontja alapján oly módon, hogy a saját illetékes hatóságaiktól engedélyt szerezzenek be vagy nyilatkozatot tegyenek.

335

Először is az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében és a 2020. december 3‑iStar Taxi App ítéletből (C‑62/19, EU:C:2020:980) eredő ítélkezési gyakorlatra tekintettel meg kell vizsgálni, hogy az a körülmény, hogy a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a – amint ez a jelen ítélet 266–273. pontjában megállapítást nyert – a 2000/31 irányelv 2. cikkének a) pontja értelmében vett „információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra” alkalmazandó szabályozásnak minősül, kizárja‑e a 2006/123 irányelvből és az EUMSZ 56. cikkből eredő követelményeknek a 6/A. §‑ra való alkalmazását, mivel a 2000/31 irányelv szabályozza kifejezetten az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások szabad mozgását.

336

E tekintetben meg kell állapítani, hogy – amint az a jelen ítélet ugyanezen pontjaiból is kitűnik – azon személyek széles körére tekintettel, akikre a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a alkalmazható, amely nemcsak a 6/A. § hatálya alá tartozó tevékenységek keretében igénybe vett szolgáltatások szolgáltatóira, de azok igénybevevőire is kiterjed, nem zárható ki, hogy – amint arra a főtanácsnok indítványának 331. pontjában lényegében rámutatott – a 6/A. §‑ban említett tartalmak elérhetővé tételének tilalma a 2000/31 irányelv értelmében vett, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásoktól eltérő szolgáltatások nyújtásával összefüggésben is érvényesül.

337

A 2006/123 irányelv 4. cikkének 1. pontjára tekintettel, amely szerint a „szolgáltatás” fogalma az EUMSZ 57. cikkben említett, rendszerint díjazás ellenében nyújtott bármely önálló gazdasági tevékenységre kiterjed, az ilyen szolgáltatások magukban foglalhatják a magyarországi gyermekvédelmi alapellátást, például a nappali gyermekfelügyeletet.

338

A gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a kétségtelenül az olyan állami vagy magánszervezetekre is vonatkozik, amelyek segítséget nyújtanak a gyermekek törvényben foglalt jogainak és érdekeinek érvényesítéséhez, valamint a szülői kötelességek teljesítéséhez.

339

Mindazonáltal – amint azt a Bizottság állítja – ilyen szolgáltatásokat díjazás ellenében is nyújthatnak.

340

Márpedig a Bíróságnak a jelen ítélet 267. és 268. pontjában említett ítélkezési gyakorlata mellett e tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy nem kizárt, hogy ugyanaz az intézmény egyszerre több, gazdasági és nem gazdasági tevékenységet is gyakorolhasson, amennyiben kizárt annak kockázata, hogy a gazdasági tevékenységei a nem gazdasági tevékenységei címén kapott állami forrásokból „keresztszubvencióban” részesülnek (lásd ebben az értelemben: 2017. június 27‑iCongregación de Escuelas Pías Provincia Betania ítélet, C‑74/16, EU:C:2017:496, 51. pont).

341

A gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑ában említett ilyen gazdasági szolgáltatások tehát a 2006/123 irányelv 4. cikkének 1. pontja értelmében vett „szolgáltatás” fogalma alá tartoznak.

342

Másodszor meg kell vizsgálni, hogy e szolgáltatások ki vannak‑e zárva ezen irányelv hatálya alól annak 2. cikke (2) bekezdésének j) pontja alapján, amely szerint az irányelv nem alkalmazandó többek között a gyermekgondozás terén nyújtott szociális szolgáltatásokra.

343

Kétségtelen, hogy e rendelkezés és az említett irányelv (27) preambulumbekezdése együttes olvasatából kitűnik, hogy csak azok a „szociális szolgáltatások” tartoznak e fogalom alá, amelyek megfelelnek két együttes feltételnek. Míg az első feltétel a végzett tevékenységek jellegére vonatkozik, a második feltétel a szolgáltatások nyújtójának jogállására vonatkozik, amely szolgáltatásokat biztosíthatja maga az állam, az állam által ilyennek elismert karitatív szervezet vagy akár az állam által megbízott magánszolgáltató is (lásd ebben az értelemben: 2013. július 11‑iFemarbel ítélet, C‑57/12, EU:C:2013:517, 42–44. pont).

344

E tekintetben egy magánszolgáltatót az állam által megbízottnak kell tekinteni, amennyiben a rábízott szociális szolgáltatások nyújtásának „kötelezettsége” terheli (2013. július 11‑iFemarbel ítélet, C‑57/12, EU:C:2013:517, 46. pont).

345

Márpedig Magyarország nem bizonyította, hogy a gyermekvédelmi törvény hatálya alá tartozó összes egyedi ellátást és intézkedést az állam, az állam által ilyennek elismert karitatív szervezet vagy az állam által megbízott magánszolgáltató biztosítja.

346

Harmadszor meg kell vizsgálni, hogy a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑ában előírt tilalmat a 2006/123 irányelv értelmében olyan követelménynek kell‑e tekinteni, amely korlátozhatja a szolgáltatások szabad mozgását.

347

A „követelmény” fogalmát ezen irányelv 4. cikkének 7. pontja határozza meg, amely szerint e fogalom körébe tartozik bármely olyan kötelezettség, tilalom, feltétel vagy korlátozás, amelyet a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezései írnak elő, vagy amelyek a joggyakorlatból, a közigazgatási gyakorlatból, szakmai testületek szabályaiból, vagy szakmai szövetségek vagy egyéb szakmai szervezetek által jogi autonómiájuk gyakorlása során elfogadott kollektív szabályokból erednek.

348

Ezt a meghatározást az irányelv (9) preambulumbekezdésére tekintettel kell értelmezni, amely szerint az irányelv csak azokra a követelményekre alkalmazandó, amelyek szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságot, illetve annak gyakorlását érintik, és ezért nem alkalmazandó azokra a követelményekre, amelyek nem szabályozzák vagy érintik kifejezetten a szolgáltatási tevékenységet, de amelyeket a szolgáltatóknak éppúgy be kell tartaniuk gazdasági tevékenységük végzése során, mint a magánemberként eljáró személyeknek (lásd ebben az értelemben: 2018. január 30‑iX és Visser ítélet, C‑360/15 és C‑31/16, EU:C:2018:44, 123. pont; 2020. szeptember 22‑iCali Apartments ítélet, C‑724/18 és C‑727/18, EU:C:2020:743, 40. pont).

349

Egyébiránt az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának tekintendő minden olyan intézkedés, amely e szabadság gyakorlását tiltja, zavarja vagy kevésbé vonzóvá teszi (lásd ebben az értelemben: 2025. június 19‑iBizottság kontra Lengyelország [Gyógyszertárak reklámozása] ítélet, C‑200/24, EU:C:2025:459, 71. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

350

A 2006/123 irányelv értelmében vett „korlátozás” fogalma magában foglalja a tagállam által elfogadott olyan intézkedéseket, amelyek – bár megkülönböztetés nélkül alkalmazandók – befolyásolják más tagállamok gazdasági szereplőinek piacra jutását (2025. június 19‑iBizottság kontra Lengyelország [Gyógyszertárak reklámozása] ítélet, C‑200/24, EU:C:2025:459, 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) azáltal, hogy tiltják, zavarják vagy kevésbé vonzóvá teszik egy másik olyan tagállamban letelepedett szolgáltatásnyújtó szolgáltatásait, ahol az jogszerűen nyújt hasonló szolgáltatásokat (2013. szeptember 12‑iKonstantinides ítélet, C‑475/11, EU:C:2013:542, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

351

A jelen ítélet 348–350. pontjában ismertetett ítélkezési gyakorlatra tekintettel meg kell állapítani, hogy a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a nemcsak csökkenti a más tagállamban letelepedett szolgáltatók arra vonatkozó lehetőségét, hogy az e rendelkezés hatálya alá tartozó tartalmakat tartalmazó szolgáltatásokat nyújtsanak a Magyarországon található potenciális ügyfélkörük számára, hanem kevésbé vonzóvá teszi az ilyen szolgáltatásoknak az e rendelkezés hatálya alá tartozó szolgáltatások igénybe vevői számára történő igénybevételét.

352

Ebből az következik, hogy az e rendelkezésben foglalt tilalom a 2006/123 irányelv értelmében olyan követelménynek minősül, amely korlátozza a szolgáltatások szabad mozgását.

353

A harmadik kifogás második részében a Bizottság azt rója fel Magyarországnak, hogy nem teljesítette a 2006/123 irányelv 16. és 19. cikkéből, valamint az EUMSZ 56. cikkből eredő kötelezettségeit.

354

Rámutat, hogy a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése tiltja a 18 éven aluliak számára olyan reklámok elérhetővé tételét, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsítik vagy jelenítik meg, és ezáltal korlátozza a reklámszolgáltatások határokon átnyúló nyújtásának szabadságát.

355

Először is a Bizottság azt állítja, hogy a 8. § (1a) bekezdése nemcsak az offline reklámozási szolgáltatásokat – például a plakátok, újsághirdetések vagy szórólapok tervezésére és közzétételére irányuló tevékenységeket – érinti, hanem általában minden olyan kereskedelmi tevékenységet is, amely reklámozással népszerűsít árukat és szolgáltatásokat.

356

Az említett 8. § (1a) bekezdése így magában foglalja mind az elektronikus úton, mind pedig a fizikailag vagy más módon, például telefonon keresztül történő reklámozást is.

357

Következésképpen a 8. § (1a) bekezdésében említett szolgáltatások a 2006/123 irányelv, valamint az EUMSZ 56. cikk hatálya alá tartoznak. E tekintetben sem ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése, sem a 2. cikke (2) bekezdésének c) és g) pontjában foglalt kivétel nem alkalmazható a jelen ügyben.

358

Másodszor, a szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó korlátozás fennállását illetően a Bizottság először is megjegyzi, hogy bár a 8. § (1a) bekezdése általánosságban nem tiltja a szenzitív tartalmú reklámok közzétételét, mégis minden olyan reklám tilalmát eredményezi, amely olyan tartalomra hivatkozik vagy tesz utalást, amely a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.

359

Márpedig a 2013. szeptember 12‑iKonstantinides ítéletből (C‑475/11, EU:C:2013:542, 56. pont) kitűnik, hogy a bizonyos tartalmú reklámot tiltó nemzeti szabályozás a szolgáltatásnyújtás szabadságát érintő korlátozásnak minősül.

360

E tekintetben az esetlegesen korlátozó hatások elegendőek a korlátozás fennállásának megállapításához, a korlátozásba pedig beletartoznak azok az intézkedések is, amelyek visszatarthatják vagy kevésbé vonzóvá tehetik a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtást, amint az a 2008. július 17‑iCorporación Dermoestética ítéletből (C‑500/06, EU:C:2008:421, 33. és 34. pont), valamint a 2012. december 19‑iBizottság kontra Belgium ítéletből (C‑577/10, EU:C:2012:814, 38. pont) következik.

361

Másodszor, a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése olyan határokon átnyúló szolgáltatásokat is érint, amelyek önmagukban nem minősülnek reklámnak, de a homoszexualitást, a nem megváltoztatását vagy a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést megjelenítő vagy népszerűsítő reklám, azaz „kísérő reklám” társul hozzájuk.

362

Magyarország arra hivatkozik, hogy az offline reklámszolgáltatásoknak a 8. § (1a) bekezdése szerinti korlátozása alapján önmagában nem vonható le az a következtetés, hogy bármely kereskedelmi tevékenység végzése akadályozva volna, vagy kevésbé vonzóvá válna.

363

E tagállam pontosítja, hogy az említett 8. § (1a) bekezdésének nem az a célja, hogy általános tilalmat vezessen be, hanem az, hogy korlátozza az olyan reklámnak a 18 éven aluliakból álló célközönség számára való elérhetőségét, amely a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, illetve jeleníti meg. Az ilyen tartalmak népszerűsítése azt jelenti, hogy e magatartásformákat előnyösebb, kedvezőbb színben tüntetik fel az adott társadalomban általánosan elfogadott szexuális normáknál. Ilyen helyzet áll fenn például akkor, ha reklám a kiskorúakat kifejezetten a homoszexualitásra vagy a nem megváltoztatására ösztönzi.

364

A 8. § (1a) bekezdése tehát csak bizonyos tartalmak tilalmát fogalmazza meg a kiskorúakat célzó reklámok esetében, de nem jelenti az olyan reklámok megrendelésének, vásárlásának, vagy határon átnyúló jelleggel történő nyújtásának tilalmát, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsítik vagy jelenítik meg.

365

Először is emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ítélet 291. pontjából az következik, hogy a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdésében említett reklámszolgáltatások a 2000/31 irányelv 2. cikkének a 2015/1535 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett a) pontja értelmében vett, „információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak” minősülhetnek, és így a 2000/31 irányelv hatálya alá tartoznak.

366

Márpedig – amint azt a főtanácsnok indítványának 333. pontjában hangsúlyozta – a 8. § (1a) bekezdésében foglalt, olyan reklámra vonatkozó tilalom különösen széles hatályára tekintettel, amely „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”, nem zárható ki, hogy e rendelkezés hatálya alá tartoznak a nem az audiovizuális médiában vagy elektronikusan, hanem például plakátokon megjelenő reklámok, valamint más reklámformák, például a kísérő reklámok is.

367

A 2006/123 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének megfelelően a 8. § (1a) bekezdésében említett reklámszolgáltatások így tehát az irányelv 4. cikkének 1. pontja értelmében vett „szolgáltatás” fogalma alá tartozhatnak, amennyiben nem szabályozza azokat más uniós jogi aktus olyan rendelkezése, amely egy adott szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságnak vagy gyakorlásának meghatározott kérdéseit szabályozza adott területeken, és amely ütközik az irányelvvel.

368

Másodszor pontosítani kell, hogy a jelen ítélet 366. pontjában említett nem audiovizuális vagy elektronikus reklámszolgáltatások nem tartozhatnak az irányelv 2. cikke (2) bekezdésének c) és g) pontjában előírt, az elektronikus hírközlési szolgáltatásokra és hálózatokra, valamint az audiovizuális szolgáltatásokra vonatkozó kivételek hatálya alá.

369

Harmadszor meg kell vizsgálni, hogy a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdésében előírt tilalmat a 2006/123 irányelv értelmében vett, a szolgáltatások szabad mozgását korlátozó követelményként, és tágabb értelemben a szolgáltatások szabad mozgása EUMSZ 56. cikk értelmében vett korlátozásának kell‑e tekinteni.

370

Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából egyrészt az következik, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely általános és abszolút jelleggel tilt egy bizonyos tevékenység tekintetében minden reklámot, alkalmas az e tevékenységet gyakorló személyek azon lehetőségének korlátozására, hogy a potenciális ügyfélkörükkel megismertessék magukat és népszerűsítsék az ezen ügyfélkörnek kínált szolgáltatásokat. Következésképpen az ilyen nemzeti szabályozást úgy kell tekinteni, mint amely korlátozza a szolgáltatásnyújtás szabadságát (2025. június 19‑iBizottság kontra Lengyelország [Gyógyszertárak reklámozása] ítélet, C‑200/24, EU:C:2025:459, 73. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

371

Másrészt ezen ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti szabályozás, még ha nem is ír elő ilyen általános és abszolút tilalmat a reklámra vagy a reklám valamely meghatározott formájára vonatkozóan, korlátozhatja az érintett reklámszolgáltatás nyújtásának szabadságát (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 12‑iKonstantinides ítélet, C‑475/11, EU:C:2013:542, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

372

A reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése tehát Magyarország állításával ellentétben korlátozhatja a reklámszolgáltatások határokon átnyúló megrendelését, megvásárlását vagy nyújtását.

373

A jelen ítélet 370. és 371. pontjában ismertetett ítélkezési gyakorlatra tekintettel a 8. § (1a) bekezdésében foglalt tilalom a 2006/123 irányelv értelmében vett, szolgáltatásnyújtás szabadságát korlátozó követelménynek minősül, mivel e rendelkezés korlátozza a reklámszolgáltatásokat nyújtó személyek azon lehetőségét, hogy reklámszolgáltatásaikat Magyarországon népszerűsítsék abban az esetben, ha az általuk kínált, a 8. §‑ban említett tartalmakkal bíró hirdetéseket adott esetben kiskorúak is láthatják vagy hallhatják.

374

Egyébiránt nem adható hely Magyarország azon érvének, amely szerint a reklám nem tartozik a harmonizált területek közé, és ezért a tagállamok a kiskorúak védelmével kapcsolatos követelmények meghatározását illetően széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek.

375

A 2006/123 irányelv (7) preambulumbekezdéséből ugyanis lényegében az következik, hogy az irányelv célzott harmonizációt valósít meg egy olyan általános jogi keret létrehozása érdekében, amely előnyös a szolgáltatások széles köre számára, miközben figyelembe veszi az egyes tevékenységtípusoknak és azok szabályozási rendszerének a sajátosságait.

376

Következésképpen, mivel ez az irányelv – az 1. cikkének (1) bekezdéséből következően – a szolgáltatások tagállamok közötti szabad mozgását gátló akadályok elhárítására irányuló általános rendelkezéseket tartalmaz annak érdekében, hogy hozzájáruljon a szabad és versenyképes szolgáltatási belső piac megvalósításához, a tagállamok – amint azt a Bizottság is megjegyzi – kötelesek mérlegelési jogkörüket az említett irányelvben meghatározott korlátok között gyakorolni.

377

A harmadik kifogás harmadik részében a Bizottság azt rója fel Magyarországnak, hogy nem teljesítette a 2006/123 irányelv 16. és 19. cikkéből, valamint az EUMSZ 56. cikkből eredő kötelezettségeit.

378

Rámutat arra, hogy a köznevelési törvény 9. §‑ának (12) bekezdése előírja, hogy a tanulók részére szervezett, a szexuális kultúráról, a nemi életről, a nemi irányultságról, valamint a szexuális fejlődésről szóló foglalkozások nem irányulhatnak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása, vagy a homoszexualitás népszerűsítésére.

379

Először is a Bizottság azon a véleményen van, hogy az érintett oktatási szolgáltatások a 2006/123 irányelv és az EUMSZ 56. cikk hatálya alá tartoznak.

380

A Bizottság e tekintetben kifejti, hogy a magánszervezetek által nyújtott szolgáltatások ugyanúgy az irányelv és e cikk hatálya alá tartoznak, mint a más tagállamokban letelepedett szolgáltatók által nyújtott oktatási szolgáltatások. A közoktatási intézmények, amelyek elsődleges tevékenységei nem tartoznak az irányelv hatálya alá, szintén folytathatnak olyan kiegészítő tevékenységeket, amelyeket általában díjazás ellenében végeznek, például konferenciák szervezését.

381

A jelen ügyben azonban nem a magyar közoktatásról van szó, hanem az uniós belső piaci szabályok hatálya alá tartozó – többek között az oktatás területén nyújtott – gazdasági tevékenységekről.

382

Mivel a köznevelési törvény 9. §‑ának (12) bekezdése kiterjed a közoktatási intézményekben szervezett, „a szexuális kultúráról, a nemi életről, a nemi irányultságról, valamint a szexuális fejlődésről” szóló foglalkozásokra, érinti a közintézményekkel kapcsolatban álló külső magánszolgáltatókat, így például a képzéseket, a konferenciákat vagy művészeti előadásokat szervező harmadik feleket is. E rendelkezés hatálya tehát nem korlátozódik az oktatásra, hanem az iskolákban szervezett egyéb foglalkozásokra is kiterjed.

383

Márpedig az ilyen foglalkozások alkalmával az uniós civil társadalmi szervezetek készek lennének arra, hogy – gyakran díjazás ellenében – olyan szolgáltatásokat nyújtsanak Magyarországon, illetve Magyarországra, amelyek a 9. § (12) bekezdése értelmében lényegében tilosnak minősülnek.

384

Másodszor, a 9. § (12) bekezdése aránytalan, mivel nem alkalmas a köznevelési törvény céljának megvalósítására, vagyis az 1. cikke (1) bekezdésének megfelelően a gyermekek és fiatalok harmonikus lelki, testi és értelmi fejlődését elősegítő köznevelési rendszer megalkotására. Ez a rendelkezés nem a tanulók fejlődését segíti elő, hanem hátrányos megkülönböztetést valósít meg a magyar és az európai lakosság egy részével szemben. A 9. § (12) bekezdése tehát azáltal, hogy ilyen általános tilalmat állapít meg, túllép a szükséges mértéken.

385

Magyarország először is azt válaszolja, hogy a köznevelési törvény 9. §‑ának (12) bekezdése kizárólag a köznevelési tevékenységre vonatkozik, beleértve az iskolai foglalkozásokat, valamint az oktatás keretében kínált egyéb foglalkozásokat is, így e rendelkezés nem tartozik az EUMSZ 56. cikk és a 2006/123 irányelv hatálya alá.

386

Egyébiránt a magánszervezetek által nyújtott oktatási és kulturális szolgáltatások nem tartoznak a köznevelési törvény hatálya alá, a törvény 9. §‑ának (12) bekezdése pedig nem alkalmazandó ezekre a szolgáltatásokra.

387

E cikk ezzel szemben az EUMSZ 165. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozik, mivel az oktatás tartalmát szabályozza, ami azonban tagállami hatáskörbe tartozik. E tekintetben az a tény, hogy az iskolában több nyelven folyik az oktatás, nem releváns abból a szempontból, hogy az iskola a közoktatási rendszerhez tartozik‑e.

388

Másodszor, a köznevelési törvény 9. §‑ának (12) bekezdése nem a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésnek, a nem megváltoztatásának, valamint a homoszexualitásnak a megjelenítését tiltja, hanem e tartalmak népszerűsítését. A Bizottság továbbá tévesen állítja, hogy egyes szervezetek nem nyújthatnak szolgáltatásokat magyarországi iskoláknak. Ilyen tartalmakat megjelenítő szolgáltatásokat ugyanis az oktatási intézmény alkalmazottain kívül más személy is nyújthat, feltéve hogy a törvény által kijelölt szerv nyilvántartásba vette.

389

Először is meg kell vizsgálni, hogy a köznevelési törvény 9. §‑ának (12) bekezdésében említett közoktatási szolgáltatások a 2006/123 irányelv 4. cikkének 1. pontja értelmében vett „szolgáltatás” fogalma alá tartoznak‑e, és igenlő válasz esetén, hogy ezen irányelv rendelkezései nem ütköznek‑e más uniós jogi aktus olyan rendelkezésével, amely az irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében az adott szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságnak vagy gyakorlásának meghatározott kérdéseit szabályozza.

390

E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kétségtelenül az következik, hogy hiányzik a „szolgáltatás” fogalmának alapvető jellemzője, a szóban forgó szolgáltatás gazdasági ellentételezését képező díjazás abban az esetben, ha az oktatást a közoktatási rendszer keretében nyújtják, mivel az állam nem végez ezzel kapcsolatban díjazással járó tevékenységet (lásd ebben az értelemben: 1988. szeptember 27‑iHumbel és Edel ítélet, 263/86, EU:C:1988:451, 17. és 18. pont; 1993. december 7‑iWirth ítélet, C‑109/92, EU:C:1993:916, 15. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

391

Ezzel szemben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az ezen, főként magántőkéből – többek között a tanulók és szüleik által – finanszírozott oktatási intézmények által adott órák az uniós jog értelmében vett „szolgáltatásnak” minősülnek, ugyanis ezen intézmények célja, hogy díjazás ellenében nyújtsanak szolgáltatást (2010. május 20‑iZanotti ítélet, C‑56/09, EU:C:2010:288, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

392

Így például a 2006/123 irányelv 4. cikkének 1. pontja, valamint az EUMSZ 56. cikk értelmében vett „szolgáltatás” fogalma alá tartoznak a kongregációnak az érintett tagállam által nem finanszírozott, az iskolai előkészítő, iskolán kívüli és tankötelezettségen túli oktatás körébe tartozó oktatási tevékenységei (lásd ebben az értelemben, analógia útján: 2017. június 27‑iCongregación de Escuelas Pías Provincia Betania ítélet, C‑74/16, EU:C:2017:496, 57. pont).

393

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy – amint azt a Bizottság állítja – a köznevelési törvény 9. §‑ának (12) bekezdése az oktatási szolgáltatások széles körére terjed ki, mivel nagyon általánosan előírja, hogy a tanulók részére szervezett, a szexuális kultúráról, a nemi életről, a nemi irányultságról, valamint a szexuális fejlődésről szóló foglalkozások nem irányulhatnak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.

394

Ez a rendelkezés tehát – amint arra a főtanácsnok indítványának 337. pontjában rámutatott – alkalmazható oktatási szolgáltatásokra, vagyis a jelen ügyben a kiskorúak szexuális kultúrával, nemi élettel, nemi irányultsággal vagy szexuális fejlődéssel kapcsolatos oktatására vagy tájékoztatására irányuló azon szolgáltatásokra, amelyek – amennyiben azokat díjazás ellenében, a köznevelés intézményrendszerén kívül, vagy azon belül, de külső szolgáltatók nyújtják – a 2006/123 irányelv 4. cikkének 1. pontja értelmében vett „szolgáltatás” fogalma alá tartoznak.

395

E tekintetben nem releváns Magyarország azon érve, amely szerint a köznevelési törvény 9. §‑ának (12) bekezdése az EUMSZ 165. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozik, mivel az oktatás tartalmát szabályozza.

396

Amint az a jelen ítélet 272. pontjában ismertetett ítélkezési gyakorlatból kitűnik, bár kétségtelen, hogy az EUMSZ 165. cikk (1) bekezdése értelmében a tagállamok rendelkeznek hatáskörrel az oktatás tartalmára és oktatási rendszerük szervezeti felépítésére vonatkozóan, e hatáskör gyakorlása során kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogot, így az EUM‑Szerződés és különösen az EUMSZ 56. cikk szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseit.

397

Másodszor meg kell jegyezni, hogy mivel ezek a szolgáltatások az audiovizuális médiaszolgáltatásoktól eltérő formában vagy nem elektronikusan is nyújthatók, a 2006/123 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése nem alkalmazandó.

398

Harmadszor, ezek az oktatási szolgáltatások nem tartoznak az irányelv 2. cikke (2) bekezdésének j) pontjában előírt kivétel hatálya alá, amely szerint az irányelv nem alkalmazandó többek között a gyermekgondozásra vonatkozó „szociális szolgáltatásokra”.

399

Nem tartoznak ugyanis a „szociális szolgáltatások” e fogalma alá a rendszerint tanulók számára nyújtott olyan oktatási szolgáltatások, mint amelyek a köznevelési törvény 9. §‑ának (12) bekezdésében szerepelnek, mivel az említett fogalom olyan, az emberi méltósághoz való alapvető jog biztosítása szempontjából elengedhetetlen tevékenységekre vonatkozik, amelyek a szolgáltatásban részesülők marginalizálódásának elkerülésére irányulnak, és amelyek ebben az értelemben a társadalmi kohézió és szolidaritás elvének megnyilvánulását jelentik (2013. július 11‑iFemarbel ítélet, C‑57/12, EU:C:2013:517, 43. pont; 2025. december 18‑iSlagelse Almennyttige Boligselskab, Afdeling Schackenborgvænge ítélet, C‑417/23, EU:C:2025:1017, 64. pont).

400

Negyedszer, a 9. § (12) bekezdése olyan követelménynek minősül, amely alkalmas a szolgáltatások 2006/123 irányelv 16. és 19. cikkében biztosított szabad mozgásának korlátozására, amennyiben a tanulók részére a szexuális kultúráról, a nemi életről, a nemi irányultságról, valamint a szexuális fejlődésről szóló foglalkozások megtartására irányuló ezen szolgáltatásokat díjazás ellenében, a köznevelés intézményrendszerén kívül, vagy azon belül, de külső szolgáltatók nyújtják.

401

A jelen ítélet 349. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel az említett 9. § (12) bekezdését úgy kell tekinteni, mint amely kevésbé vonzóvá teszi e szabadság gyakorlását.

402

A Bizottság emlékeztet arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a korlátozó nemzeti intézkedéseknek közérdeken alapuló nyomós indokon kell alapulniuk, alkalmasnak kell lenniük az általuk elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és nem haladhatják meg az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

403

Márpedig sem a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a, sem a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése, sem pedig a köznevelési törvény 9. §‑ának (12) bekezdése nem tekinthető indokoltnak és arányosnak.

404

E korlátozások igazolása érdekében nem lehet hivatkozni a közrendre, a közegészségre, a közbiztonságra vagy a környezetvédelemre, mivel Magyarország nem bizonyította az általa hivatkozott alapvető társadalmi érdeket, nevezetesen a kiskorúak védelmét veszélyeztető, valóságos és kellően komoly veszély fennállását.

405

Következésképpen a jelen ítélet 403. pontjában említett rendelkezések nem felelnek meg a szükségesség és arányosság 2006/123 irányelv 16. cikkében foglalt és az irányelv 19. cikkében említett követelményekre is alkalmazandó elvének, és az EUMSZ 56. cikket is sértik.

406

Magyarország azt állítja, hogy ezek a rendelkezések alkalmasak a kiskorúak egészséges fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődéshez való jogának védelmére irányuló közérdekű cél elérésére, mivel a kiskorúak befolyásolhatósága – a kritikus szemléletmód hiányában – sokkal erősebb, mint a felnőtt korosztály esetében. Ezenkívül az említett rendelkezések nem haladják meg a gyermekek védelmére irányuló cél eléréséhez szükséges mértéket.

407

Közelebbről, a reklámtörvény 8. § (1a) bekezdése szerint a gyermekek által nem látogatott helyeken, vagy olyan kiadványokban, amelyekhez gyermek nem férhet hozzá, továbbra is megjeleníthető a rendelkezésben hivatkozott tartalmú reklám, így tehát teljesülnek a 2008. július 17‑iCorporación Dermoestética ítéletben (C‑500/06, EU:C:2008:421, 35. pont) ismertetett feltételek.

408

A 2006/123 irányelv 16. cikkének (3) bekezdése szerint a szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállamnak lehetősége van arra, hogy követelményeket írjon elő a szolgáltatói tevékenység nyújtásával kapcsolatban, amennyiben azok többek között közrendi vagy közbiztonsági szempontból indokoltak, és összhangban vannak a 16. cikk (1) bekezdésével.

409

Ezen irányelv 16. cikke (1) bekezdése harmadik albekezdése c) pontjának megfelelően e követelményeknek tiszteletben kell tartaniuk az arányosság elvét, ami azt jelenti, hogy alkalmasnak kell lenniük a kitűzött cél elérésének biztosítására, és nem haladhatják meg a cél eléréséhez szükséges mértéket.

410

Egyébiránt az érintett tagállamnak kell bizonyítania, hogy e feltételek teljesülnek (lásd ebben az értelemben: 2020. október 6‑iBizottság kontra Magyarország [Felsőoktatás] ítélet, C‑66/18, EU:C:2020:792, 179. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

411

A jelen ügyben Magyarország ezen a jogcímen a kiskorúak egészséges fizikai, szellemi, érzelmi, illetve erkölcsi fejlődésére hivatkozik.

412

E cél azonban nem igazolhatja a jelen ítélet 352., 373. és 400. pontjában megállapított követelményeket és korlátozásokat.

413

A jelen ítélet 129–133. pontjában ismertetett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően ugyanis a tagállamok nem támaszkodhatnak a 2006/123 irányelv 16. cikke (3) bekezdésének olyan értelmezésére, amely sérti a nemen vagy a szexuális irányultságon alapuló bármely hátrányos megkülönböztetésnek a Charta 21. cikkének (1) bekezdésében foglalt tilalmát, mivel e tilalom az uniós jog általános elveként kógens jelleggel bír.

414

Márpedig – amint az a jelen ítélet 306. pontjában már megállapításra került – mind a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a, mind a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése a nemen és szexuális irányultságon alapuló, e tilalommal összeegyeztethetetlen, közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósít meg. E rendelkezések tehát sértik a Charta 21. cikke (1) bekezdésének lényeges tartalmát. Ezenfelül az ugyanezen pontban hivatkozottakhoz hasonló indokkal meg kell állapítani, hogy a köznevelési törvény 9. §‑ának (12) bekezdése nemen és szexuális irányultságon alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósít meg, amely szintén összeegyeztethetetlen a Charta 21. cikkének (1) bekezdésével.

415

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑ában, a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdésében, illetve a köznevelési törvény 9. §‑ának (12) bekezdésében megállapított követelmények nem igazolhatók a 2006/123 irányelvnek a Charta 21. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 16. cikkének (3) bekezdése alapján.

416

A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a harmadik kifogás megalapozott, és ez a következtetés – a jelen ítélet 326–352., 365–376. és 389–401. pontjában kifejtettekre tekintettel – nem cáfolható Magyarország azon állításával sem, amely szerint a harmadik kifogás nem felel meg a kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetekre alkalmazandó bizonyításfelvételi követelményeknek.

417

Ötödik kifogásával, amelyet negyedikként kell megvizsgálni, a Bizottság azt rója fel Magyarországnak, hogy nem teljesítette a Charta 1., 7., 11. és 21. cikkéből eredő kötelezettségeit.

418

Rámutat, hogy a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a, a reklámtörvény 8. §‑ának (1a) bekezdése, a médiatörvény 9. §‑ának (1) és (6) bekezdése, valamint 32. §‑ának (4a) bekezdése, továbbá a köznevelési törvény 9. §‑ának (12) bekezdése (a továbbiakban együtt: vitatott rendelkezések) sérti a Charta 1., 7., 11. és 21. cikkét, mivel korlátozza a 18 éven aluliak olyan médiatartalmakhoz vagy kereskedelmi közleményekhez való hozzáférését, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsítik vagy jelenítik meg.

419

Először is el kell utasítani Magyarországnak a 2014. április 30‑iPfleger és társai ítéletből (C‑390/12, EU:C:2014:281, 34. pont) eredő ítélkezési gyakorlatra alapított érvét, amely szerint – mivel a közoktatás tartalmának meghatározása tagállami hatáskör – a gyermekvédelmi törvény és a köznevelési törvény nem tartozik az uniós jog hatálya alá, és ezért nem vonatkozik rájuk a Charta tiszteletben tartásának kötelezettsége.

420

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok eljárását illetően a Charta alkalmazási körét a Charta 51. cikkének (1) bekezdése határozza meg, amelynek értelmében a Charta rendelkezéseinek a tagállamok csak annyiban címzettjei, amennyiben az Unió jogát hajtják végre. E tekintetben elegendő megállapítani, hogy a jelen ítéletnek többek között a 281., a 352. és a 400. pontjából az következik, hogy egyrészt a gyermekvédelmi törvény 6/A. §‑a, másrészt pedig a köznevelési törvény 9. §‑ának (12) bekezdése olyan követelményeknek minősülnek, amelyek vagy a 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése, vagy pedig a 2006/123 irányelv 16. és 19. cikke értelmében korlátozzák a szolgáltatások szabad mozgását.

421

Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az ilyen intézkedéseknek összhangban kell lenniük a Chartával, ami többek között azt jelenti, hogy nem korlátozzák a Chartában biztosított jogokat és szabadságokat, vagy ha igen, akkor e korlátozásoknak a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében foglalt követelményekre tekintettel igazolhatóknak kell lenniük (2020. június 18‑iBizottság kontra Magyarország [Az egyesületek átláthatósága] ítélet, C‑78/18, EU:C:2020:476, 103. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

422

Először is helyt kell adni az ötödik kifogásnak arra vonatkozó részében, hogy Magyarország nem teljesítette a Charta 21. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit. Az ilyen kötelezettségszegés ugyanis szükségszerűen következik a jelen ítélet 135–162., 196., 203., 230., 306., 414. és 415. pontjából, amelyekben lényegében megállapítást nyert, hogy az első három kifogás tárgyát képező magyar jogszabályok közül mindegyik sérti e rendelkezés lényeges tartalmát.

423

Először is meg kell vizsgálni, hogy – amint azt a Bizottság állítja – a vitatott rendelkezések korlátozzák‑e a Charta 7. és 11. cikkében biztosított jogokat és szabadságokat, és igenlő válasz esetén, e korlátozások igazolhatók‑e – amint azt Magyarország állítja – a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében foglalt követelményekre tekintettel.

424

A Bizottság azt állítja, hogy a vitatott rendelkezések, amelyek a 18 éven aluli kiskorúak tekintetében korlátozzák a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását és a homoszexualitást népszerűsítő vagy megjelenítő tartalmat vagy reklámot, sértik a nem ciszgender vagy nem heteroszexuális személyeknek a Charta 7. cikkében biztosított, a magán‑ és családi élet tiszteletben tartásához való jogát.

425

A Charta 52. cikkének (3) bekezdése értelmében a 7. cikkében biztosított, a magán‑ és családi élet tiszteletben tartásához való jogot az Emberi Jogok Európai Bíróságának az EJEE 8. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlatával összhangban kell értelmezni.

426

Ezen ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az EJEE 8. cikk értelmében vett „magánélet” fogalmát, amely nem definiálható kimerítően, tágan kell értelmezni, hogy magában foglalja az ember testi és lelki épségét, valamint a „személyes fejlődéshez” vagy az önrendelkezéshez való jogot.

427

Egyébiránt – szintén ezen ítélkezési gyakorlat szerint – a nemi identitás, a név, a szexuális irányultság, valamint a szexuális élet egyaránt az EJEE 8. cikke által védett személyes szférába tartozik, amelynek elsődleges célja az egyén védelme a hatóságok önkényes beavatkozásával szemben.

428

Annak megállapításához, hogy egy adott csoportra vonatkozó megnyilvánulások elérik‑e az EJEE 8. cikkének alkalmazásának szintjét, az Emberi Jogok Európai Bírósága figyelembe veszi egyrészt a csoportot alkotó személyek jellemzőit, másrészt az említett csoportra vonatkozóan tett negatív megnyilvánulások pontos tartalmát, valamint a megnyilvánulások formáját, terjedelmét és általános kontextusát.

429

E kritériumokra tekintettel a Bizottság úgy véli, hogy a vitatott rendelkezések, valamint a nem ciszgender vagy nem heteroszexuális személyek és életek képviseletének a vitatott rendelkezések alkalmazásából eredő megszüntetése önmagában megbélyegző hatással bírhat. Ezt a megbélyegzést megerősíti, hogy egy jogszabály írja elő azt, hogy meg kell védeni a gyermekeket a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása vagy a homoszexualitás megjelenítésével szemben. Ezt tovább súlyosbítja a módosító törvény szövegkörnyezete, amely összekapcsolja a pedofília jelentette veszélyeket nem ciszgender vagy nem heteroszexuális személyek puszta létével együtt járó kockázattal, azzal az implicit üzenettel, hogy az ilyen személyek ugyanolyan veszélyesek, mint a pedofilok.

430

E rendelkezések azzal, hogy a nem ciszgender vagy nem heteroszexuális személyeket közvetlenül hátrányosan megkülönböztetik, a marginalizálódásukhoz és a megbélyegzésükhöz vezetnek, megsértve ezzel a Charta 7. cikkében biztosított, a magán‑ és a családi élet tiszteletben tartásához való jogot.

431

Magyarország erre azt válaszolja, hogy a vitatott rendelkezéseket nem értelmezhetők úgy, hogy sértik a nem ciszgender vagy nem heteroszexuális személyek magán‑ és családi életének tiszteletben tartásához való jogot. E rendelkezéseknek nincs sem hátrányosan megkülönböztető, sem megbélyegző célja, és nem értelmezhetők úgy, hogy az ilyen személyeket károsnak vagy a társadalomra nézve veszélyt jelentőnek kell tekinteni.

432

E tagállam kétségtelenül elismeri, hogy a Charta 7. cikke értelmében vett „magánélet” fogalma tág fogalom, és magában foglalja a személyes fejlődéshez és az önrendelkezéshez való jogot.

433

Mindazonáltal a Bizottság nem bizonyította, hogy a vitatott rendelkezések sértik a nem ciszgender vagy nem heteroszexuális személyek magán‑ és családi életének tiszteletben tartásához való, e cikk értelmében vett jogát, és ezek a rendelkezések a kiskorúaknak csak bizonyos szituációkban való védelmére vonatkoznak, és nincs társadalmi méretű kihatásuk.

434

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 7. cikke szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán‑ és családi életét, otthonát és kapcsolattartását tiszteletben tartsák.

435

A Bíróságnak már volt alkalma hangsúlyozni, hogy ez a rendelkezés a személy nemi identitását és szexuális irányultságát a magánélete alkotóelemeként és egyik legintimebb aspektusaként védi. Így e rendelkezés mindenki számára magában foglalja az annak meghatározásához való jogot, hogy emberi lényként melyek az identitását alkotó elemek, ami magában foglalja a transznemű személyeknek a személyes kiteljesedéshez, a testi és lelki épséghez, valamint a nemi identitásuk és szexuális irányultságuk tiszteletben tartásához és elismeréséhez való jogát (lásd ebben az értelemben: 2024. október 4‑iMirin ítélet, C‑4/23, EU:C:2024:845, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

436

A Charta 7. cikke e célból azon negatív kötelezettségeken kívül, amelyek célja a nem ciszgender – köztük a transznemű – vagy nem heteroszexuális személyeknek a hatóságok önkényes beavatkozásával szembeni védelme, pozitív kötelezettségeket is előír a tagállamok számára, ami a nemi identitáshoz való jog tényleges tiszteletben tartását biztosító, hatékony és hozzáférhető eljárások bevezetését is magában foglalja. Ezenkívül e jog különös jelentőségére tekintettel az államok ezen a téren csak korlátozott mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek (lásd ebben az értelemben: 2024. október 4‑iMirin ítélet, C‑4/23, EU:C:2024:845, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

437

Ezenkívül a Charta 52. cikke (3) bekezdésének megfelelően, amely arra irányul, hogy – az uniós jog autonómiájának sérelme nélkül, és különösen nem akadályozva azt, hogy az uniós jog kiterjedtebb védelmet nyújtson – biztosítsa a Chartában foglalt jogok és az ezeknek megfelelő, az EJEE‑ben biztosított jogok közötti szükséges összhangot, a Bíróság az általa a Charta 7. cikkében biztosított jogok tekintetében végzett értelmezés során egyebek mellett a védelem minimális szintjeként veszi figyelembe az e jogoknak megfelelő, az EJEE 8. cikkének (1) bekezdésében biztosított jogokat, ahogyan az Emberi Jogok Európai Bírósága értelmezi azokat (lásd ebben az értelemben: 2022. december 8‑iOrde van Vlaamse Balies és társai ítélet, C‑694/20, EU:C:2022:963, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2025. november 25‑iWojewoda Mazowiecki ítélet, C‑713/23, EU:C:2025:917, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

438

E tekintetben az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a „magánéletnek” az EJEE 8. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogalma tág fogalom, amely nem definiálható kimerítően. Ez a fogalom kiterjed a személy testi és lelki épségére, és néha magában foglalja az egyén fizikai és társadalmi identitásának szempontjait is, köztük a másokkal való kapcsolat kialakításához és fenntartásához való jogot, a „személyes fejlődéshez” való jogot vagy magát az önrendelkezéshez való jogot. Egyébiránt a nemi identitás, a név, a szexuális irányultság és a szexuális élet az EJEE 8. cikkének (1) bekezdése által védett személyes szférába tartozik (lásd ebben az értelemben: EJEB, 2010. szeptember 23., Schüth kontra Németország, CE:ECHR:2010:0923JUD000162003, 53. §, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

439

Az EJEE 8. cikke a „szociális magánélethez” való jogot is magában foglalja és biztosítja, vagyis azt, hogy az egyénnek lehetősége legyen a társadalmi identitásának fejlesztésére (lásd ebben az értelemben: EJEB, 2017. szeptember 5., Bărbulescu kontra Románia, CE:ECHR:2017:0905JUD006149608, § 70).

440

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának az EJEE 8. cikkére vonatkozó ezen ítélkezési gyakorlatára tekintettel a Charta 7. cikkében biztosított, a magán‑ és a családi élet tiszteletben tartásához való jog tehát mind a személyes, mind a társadalmi szférában különös jelentőséggel bír a nemi identitás és a szexuális irányultság védelme szempontjából (lásd ebben az értelemben: 2018. január 25‑iF ítélet, C‑473/16, EU:C:2018:36, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

441

A jelen ügyben a vitatott rendelkezések, amennyiben korlátozzák a kiskorúaknak az olyan tartalmakhoz vagy reklámokhoz való hozzáférését, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsítik vagy jelenítik meg, a Charta 7. cikke értelmében vett „magánélet” fogalmának hatálya alá tartoznak.

442

E rendelkezések ugyanis az egyén nemi identitásának mint – a jelen ítélet 435. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében – a magánélete alkotóelemének és egyik legintimebb aspektusának a kialakulását érintik.

443

Márpedig tekintettel arra, hogy az említett rendelkezések a kiskorúaknak csak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsítő vagy megjelenítő tartalmakhoz vagy kereskedelmi közleményekhez való hozzáférését korlátozzák, meg kell állapítani, hogy az ilyen korlátozás sértő és megbélyegző jellegű a társadalom ezen rendelkezésekkel érintett tagjaival szemben.

444

Először is, ez a sértő és megbélyegző jelleg abból ered, hogy a társadalom ezen tagjait, azaz a nem ciszgender – köztük a transznemű – vagy nem heteroszexuális személyeket kizárólag a nemi identitásuk vagy a szexuális irányultságuk alapján tekintik a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésére károsnak.

445

Másodszor, a vitatott rendelkezéseknek megfelelően az olyan tartalmak vagy kereskedelmi közlemények korlátozása, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsítik vagy jelenítik meg, nemcsak hogy marginalizálja a nem ciszgender – köztük a transznemű – vagy nem heteroszexuális személyeket, de a nyilvános szférában erősíti is a nemi identitásuk vagy szexuális irányultságuk megbélyegző megítélését.

446

Harmadszor – amint arra lényegében a Bizottság is hivatkozik – az a tény, hogy egy olyan jogalkotási aktus, mint a módosító törvény, címében az szerepel, hogy „a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről” szól, közben pedig azt írja elő, hogy a kiskorúakat védelemben kell részesíteni a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás megjelenítésével szemben, szintén növelheti a vitatott rendelkezések sértő és megbélyegző hatását, sőt akár nem ciszgender vagy nem heteroszexuális személyekkel szembeni gyűlöletkeltő magatartás elterjedését, akiket így a szexuális bűnelkövetőkkel lehet összekötni.

447

Negyedszer, bár a tagállamokat pozitív kötelezettség terheli arra vonatkozóan, hogy – amint az a jelen ítélet 436. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik – biztosítsák mindenki számára a nemi identitás kialakításának tényleges tiszteletben tartásához való jogot, e rendelkezésekből kitűnik, hogy – amint az lényegében a jelen ítélet 136. pontjában is már megállapításra került – bizonyos típusú személyes vagy nemi identitásokat, kapcsolatokat vagy családokat előnyben részesítenek másokkal szemben, ami hozzájárul az ettől eltérő típusú identitások, kapcsolatok vagy családok megbélyegzéséhez.

448

Következésképpen az említett rendelkezésekben arra vonatkozóan előírt tilalom, hogy kiskorúak számára olyan tartalmakat vagy reklámokat tegyenek elérhetővé, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsítik vagy jelenítik meg, a nem ciszgender – köztük a transznemű – vagy nem heteroszexuális személyek magán‑ és családi életének tiszteletben tartásához való, a Charta 7. cikkében biztosított jog különösen súlyos korlátozását képezi.

449

A Bizottság azt állítja, hogy a vitatott rendelkezések, amelyek a 18 éven aluliak tekintetében korlátozzák a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását és a homoszexualitást népszerűsítő vagy megjelenítő tartalmat vagy reklámot, sértik a Charta 11. cikkében biztosított véleménynyilvánítás szabadságához való jogot. E jogsértés nem korlátozódik a nem ciszgender vagy nem heteroszexuális személyekre, mivel nemtől vagy szexuális irányultságtól függetlenül minden polgár arra irányuló jogát korlátozza, hogy ilyen tartalmakat közöljön és kapjon.

450

A Bizottság konkrétan arra hivatkozik, hogy e rendelkezések korlátozzák a médiaszolgáltatók, a reklámszolgáltatók és a kereskedelmi tevékenységük során reklámot használó szolgáltatók, valamint az oktatási szolgáltatók azon jogát, hogy bizonyos tartalmakat szándékuknak, meggyőződésüknek vagy személyes választásuknak megfelelően közvetítsenek.

451

Egyébiránt az említett rendelkezések negatív hatással vannak arra is, hogy az emberek – köztük a nem ciszgender vagy nem heteroszexuális személyek – ugyanolyan módon kaphassanak vagy juttathassanak kifejezésre információkat, mintha heteroszexuális vagy ciszgender személyeket érintő kapcsolatokról vagy kérdésekről szeretnének kommunikálni.

452

Ezeket a rendelkezéseket tágan és homályosan fogalmazták meg, így a tartalmak széles skáláját fedik le, és nagy mérlegelési mozgásteret engednek annak eldöntésében, hogy milyen típusú tartalom minősül egy adott szexuális irányultság „népszerűsítésének”.

453

Magyarország azt állítja, hogy a vitatott rendelkezések nem érintik közvetlenül a nem ciszgender vagy nem heteroszexuális személyek véleménynyilvánításának szabadságához való jogát, mivel ezek a személyek nem címzettjei a rendelkezéseknek, amelyek csupán a kiskorúak életének egyes, pontosan meghatározott színterein korlátozzák az ilyen tartalmak megjelenítését, illetve népszerűsítését.

454

Ebben az összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy a kiskorúak a felnőtteknél sérülékenyebbek, mivel a személyiségük még kialakulatlan, így életkoruknál fogva különleges védelmet igényelnek egyes érzékeny tartalmak népszerűsítése, illetve megjelenítése esetén. Az említett rendelkezések célja tehát annak korlátozása, hogy a kiskorú a szülőktől független forrásból, szülői ellenőrzés teljes hiányában kapjon felvilágosítást.

455

E rendelkezéseket tehát nem lehet úgy értelmezni, hogy minden polgár arra vonatkozó jogát korlátozzák, hogy ilyen tartalmakat közöljön és kapjon, mivel a közlés korlátozása csak bizonyos helyzetekre és csak a kiskorúakra vonatkozik.

456

Magyarország pontosítja, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem abszolút alapjog, hanem számos tekintetben korlátozható, különösen amikor mások jogainak védelméről van szó, így a jelen ügyben a kiskorúak, valamint szüleik vagy gondviselőik jogainak védelméről, akiket megillet a jog, hogy gyermekük neveléséről maguk dönthessenek.

457

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 11. cikkének (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, amely magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna, továbbá országhatárokra való tekintet nélkül.

458

E cikk (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét tiszteletben kell tartani.

459

Amint az a jelen ítélet 437. pontjában kifejtett megfontolásokból is következik, a Charta 52. cikke (3) bekezdésének megfelelően a Bíróság a Charta 11. cikkében biztosított jogok értelmezése során egyebek mellett a védelem minimális szintjeként veszi figyelembe az e jogoknak megfelelő, az EJEE 10. cikkében biztosított jogokat, ahogyan az Emberi Jogok Európai Bírósága az ítélkezési gyakorlatában értelmezte azokat.

460

A véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom fejlődésének és az egyén kibontakozásának alapvető feltételét képezi, és főszabály szerint nem csupán azokra az „információkra”, illetve „eszmékre” vonatkozik, amelyeket kedvezően fogadnak vagy ártalmatlannak, illetve közömbösnek tartanak, hanem azokra is, amelyek sértők, megbotránkoztatók vagy zavarók, mégpedig a pluralizmus, a tolerancia és a szellemi nyitottság biztosítása érdekében, amelyek nélkül nincs demokratikus társadalom (lásd ebben az értelemben: 2023. január 12‑iMigracijos departamentas [Politikai véleményen alapuló üldöztetési okok] ítélet, C‑280/21, EU:C:2023:13, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

461

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Charta 11. cikke értelmezése szempontjából releváns ítélkezési gyakorlatára tekintettel az „információk”, illetve az „eszmék” e rendelkezés szerinti fogalmát tágan kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2023. január 12‑iMigracijos departamentas [Politikai véleményen alapuló üldöztetési okok] ítélet, C‑280/21, EU:C:2023:13, 32. pont).

462

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis az EJEE 10. cikke mindenki számára biztosítja a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, és az nemcsak az információk tartalmára, hanem terjesztésük eszközeire is vonatkozik, ezen eszközök bármilyen korlátozása pedig érinti az információk megismeréséhez és közléséhez való jogot (2022. április 26‑iLengyelország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑401/19, EU:C:2022:297, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

463

Ez a szabadság különösen a kereskedelmi jellegű, többek között reklámüzenetként megjelenő információk vállalkozó általi terjesztésére is vonatkozik (2021. február 3‑iFussl Modestraße Mayr ítélet, C‑555/19, EU:C:2021:89, 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

464

Az információk megismerésének a Charta 11. cikkének (1) bekezdésében biztosított alapvető szabadságát kiegészítve a 11. cikk (2) bekezdésének célja elősegíteni az információk előállításának és műsorra tűzésének Unión belüli sokszínűségét (2013. január 22‑iSky Österreich ítélet, C‑283/11, EU:C:2013:28, 51. pont).

465

Az ítélkezési gyakorlatból tehát az következik, hogy az olyan nemzeti intézkedés, amely korlátozza a közzétételi lehetőségeket vagy megtiltja a hozzáférést bizonyos olyan tartalmakhoz vagy reklámokhoz, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsítik vagy jelenítik meg, az érintett szolgáltatók tekintetében a Charta 11. cikkében biztosított véleménynyilvánítás szabadsága megsértésének minősül (lásd ebben az értelemben: 2021. február 3‑iFussl Modestraße Mayr ítélet, C‑555/19, EU:C:2021:89, 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

466

A jelen ügyben először is meg kell állapítani, hogy a vitatott rendelkezések korlátozzák a médiaszolgáltatók, a reklámszolgáltatók és a kereskedelmi tevékenységük során reklámot használó szolgáltatók, valamint az oktatási szolgáltatók azon jogát, hogy a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsítő vagy megjelenítő tartalmakat, illetve reklámokat tegyenek közzé. Ezek a rendelkezések tehát korlátozzák az „információk” közléséhez való, a Charta 11. cikkében biztosított jogot, és tágabb értelemben az információk előállításának és műsorra tűzésének Unión belüli sokszínűségét.

467

Másodszor, az említett rendelkezések azzal a hatással is járnak, hogy korlátozzák a Charta 11. cikkében mindenki számára biztosított azon jogot, hogy olyan információkat kapjanak, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsítik vagy jelenítik meg.

468

Így a vitatott rendelkezések nemcsak a kiskorúakkal szemben korlátozzák a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, hanem az ilyen tartalmakat megismerni kívánó nagyközönség, valamint az ilyen tartalmakat a nyilvános szférában reklám, közérdekű közlemény vagy társadalmi célú reklám formájában terjesztő szolgáltatók tekintetében is.

469

Harmadszor, ebben az összefüggésben nem lehet helyt adni Magyarország azon érvelésének, amely szerint e rendelkezések nem érintik közvetlenül a nem ciszgender vagy nem heteroszexuális személyek véleménynyilvánítási szabadsághoz való jogát, mivel nem címzettjei az említett rendelkezéseknek.

470

A Charta 11. cikke ugyanis – amint az a jelen ítélet 466–468. pontjából is kitűnik – az ugyanezen rendelkezésekben említett tartalmak közzétételének vagy megismerésének bármely tilalmára vagy korlátozására alkalmazandó, és nem csupán a nem ciszgender – köztük a transznemű – vagy nem heteroszexuális személyek véleménynyilvánításának feltételeire.

471

Következésképpen a vitatott rendelkezésekben arra vonatkozóan előírt tilalom, hogy kiskorúak számára olyan tartalmakat vagy reklámokat tegyenek elérhetővé, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsítik vagy jelenítik meg, a Charta 11. cikkében biztosított véleménynyilvánítási és tájékozódási szabadságba való különösen súlyos beavatkozásnak minősül.

472

A Bizottság a jelen ítélet 96–105. pontjában kifejtettekhez lényegében hasonló okokból azt állítja, hogy a Charta 7. és 11. cikkében biztosított jogok és szabadságok korlátozásai nem tekinthetők igazoltnak vagy arányosnak a Charta 52. cikkének (1) bekezdésére tekintettel. Magyarország a maga részéről a jelen ítélet 115–122. pontjában kifejtettekhez lényegében hasonló okokból azt állítja, hogy ezek a korlátozások szükségesek és arányosak az általuk elérni kívánt célhoz, vagyis egyrészt a gyermek mindenek felett álló érdekéhez képest, amelyet a Charta 24. cikkének (2) bekezdése ír elő, másrészt pedig a szülőknek a Charta 14. cikkének (3) bekezdésében elismert azon jogához képest, hogy gyermekeik számára vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő oktatást és nevelést biztosítsanak.

473

Márpedig a jelen ítélet 135–162. pontjában foglalt megállapításokra tekintettel, amelyek teljes mértékben alkalmazhatók a Charta 7. és 11. cikkében biztosított jogokba és szabadságokba való, a módosító törvény szóban forgó rendelkezéseiből eredő különösen súlyos beavatkozások vizsgálatára, meg kell állapítani, hogy ezek a beavatkozások nem igazolhatók e célkitűzésekkel.

474

A Bíróságnak az ötödik kifogás vizsgálata keretében továbbá értékelnie kell, hogy a vitatott rendelkezések a Charta 1. cikkét is sértik‑e.

475

A Bizottság azt állítja, hogy a vitatott rendelkezések sértik a Charta 1. cikkét, mivel nemcsak hogy nemen és szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetést valósítanak meg, de a homoszexualitásnak, a születési nemtől való eltérésnek, valamint a nem megváltoztatásának a népszerűsítését vagy megjelenítését is ugyanazon szabályoknak és korlátozásoknak vetik alá, mint amelyek az erőszak és a pornográfia kiskorúak számára történő közzétételére vonatkoznak.

476

Az említett rendelkezések ily módon súlyos, adott esetben kegyetlen bűncselekményekkel társítják a homoszexualitást, a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, valamint a nem megváltoztatását.

477

E minősítésnek az a következménye, hogy a nem heteroszexuális személyeket – köztük azokat, akiknek a neme vagy nemi identitása nem felel meg születési nemüknek – erkölcsi és jogi szempontból „egyenértékűnek” kell tekinteni a társadalomra nézve alapvető fenyegetést jelentő személyekkel.

478

A nem ciszgender vagy nem heteroszexuális személyeknek kötelező erejű jogszabályokban a pedofíliával, az erőszakkal és a pornográfiával való összekapcsolása azzal a hatással jár, hogy az ilyen személyek a társadalom szemében „gyűlöletessé” válnak, kiközösítést, illetve kitaszítást érdemelnek.

479

E tekintetben a Charta 1. cikke szerinti emberi méltóság sérelmét tovább súlyosbítják a vitatott rendelkezések elfogadásának körülményei. A Bizottság e tekintetben hangsúlyozza, hogy ezeket a rendelkezéseket tagállami szervek javasolták és fogadták el, és azok törvényerővel bírnak, ami az EJEB 2023. január 23‑i Macatė kontra Litvánia ítéletéből (CE:ECHR:2023:0123JUD006143519) eredő ítélkezési gyakorlat értelmében erősíti a rendelkezések kiközösítő és megbélyegző hatását.

480

Ezenkívül Magyarország azon érve, amely szerint a módosító törvény címe, azaz „A pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2021. évi LXXIX. törvény” csupán a magyar jogszabály‑szerkesztési követelményeknek megfelelő összefoglaló cím, amely arra utal, hogy melyek azok a területek, jogszabályok, amelyeket a benne szereplő módosítások érintenek, csalárd kifogásnak minősül. A törvény rendelkezései ugyanis a nem ciszgender, illetve nem heteroszexuális emberekre és életmódokra vonatkozó tartalmak szabályozására és korlátozására helyezik a hangsúlyt.

481

E megfontolásokra tekintettel az olyan intézkedések elfogadása, amelyekkel a Charta 21. cikkében felsorolt okok közül egy vagy több alapján valakit hátrányosan megkülönböztetnek és megbélyegeznek, az adott személy méltóságának megsértéseként értelmezhető.

482

Magyarország egyrészt vitatja, hogy a vitatott rendelkezésekben említett tartalmakra ugyanazok a korlátozások vonatkoznának, mint amelyek az erőszak és a pornográfia kiskorúak számára történő közzétételére alkalmazandók. Azok közzététele ugyanis nem a médiatörvény 9. §‑ának (6) bekezdésében említett V. kategóriába, hanem a 9. § (7) bekezdése alapján a VI. kategóriába tartozik.

483

Másrészt e tagállam a módosító törvény címére alapított, a jelen ítélet 480. pontjában kifejtett érvre hivatkozva azt állítja, hogy nincs alapja annak a következtetésnek, hogy a vitatott rendelkezések tárgyát képező, a kiskorúakra potenciálisan veszélyes tartalmak Magyarország negatív értékítéletét, megbélyegző szándékot, koncepciót vagy az emberi méltóság elleni támadási szándékot tükröznek.

484

Az EJEB 2023. január 23‑i Macatė kontra Litvánia ítéletét (CE:ECHR:2023:0123JUD006143519) illetően e tagállam továbbá azt válaszolja, hogy abból semmilyen érdemi következtetés nem vonható le a vitatott rendelkezések Chartával való összeegyeztethetőségét illetően, mivel e rendelkezések nem általában véve tiltják meg bizonyos információk kiskorúak számára való hozzáférhetővé tételét, hanem speciális kontextusokban, meghatározott indokkal. Így tehát sokkal szűkebb körben érvényesülnek, mint az utóbbi ítéletben szereplő nemzeti jogi előírás.

485

A Charta 1. cikke szerint az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell.

486

A Chartához fűzött magyarázatokból kitűnik, hogy az 1. cikk értelmében vett emberi méltóság nem csupán egy az alapjogok közül, hanem az alapjogok kiinduló pontjául is szolgál. E tekintetben e magyarázatok többek között az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése által 1948. december 10‑én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára (kihirdette: 1976. évi 8. törvényerejű rendelet) hivatkoznak, amely preambulumába illesztette az emberi méltóságot, azzal a megfogalmazással, hogy „az emberi közösség valamennyi tagja veleszületett méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak az elismerése a szabadság, az igazságosság és a világbéke alapja”. Az említett magyarázatok szerint ebből az következik, hogy egyetlen, a Chartában megállapított jog sem gyakorolható úgy, hogy sértse mások emberi méltóságát, továbbá az emberi méltóság a Chartában megállapított jogok lényegi tartalmának része. Ezért akkor is tiszteletben kell tartani, ha az adott jog maga korlátozott terjedelmű.

487

A jelen ügyben – amint az a jelen ítélet 444. és 445. pontjából is kitűnik – meg kell állapítani, hogy a vitatott rendelkezéseknek az a következménye, hogy a kisebbséget alkotó, nem ciszgender – köztük transznemű – vagy nem heteroszexuális személyeket kizárólag a nemi identitásuk vagy a szexuális irányultságuk miatt megbélyegzik és marginalizálják.

488

A jelen ítélet 446. pontjában kifejtettekkel azonos okokból továbbá a módosító törvény címéből – a vitatott rendelkezések megbélyegző és marginalizáló hatásával együtt – az következik, hogy Magyarország egy kötelező erejű jogalkotási aktusban a nem ciszgender vagy nem heteroszexuális tulajdonságot a pedofil bűnözéssel kapcsolta össze. Az ilyen, a nem ciszgender – köztük a transznemű – vagy nem heteroszexuális személyekre nézve sértő és megbélyegző összekapcsolás, amely gyűlöletkeltő magatartás elterjedéséhez is vezethet velük szemben, sérti e személyeknek a Charta 1. cikke értelmében vett emberi méltóságát.

489

Amint azt a Bizottság állítja, ez az összekapcsolás és ez a megbélyegzés ahhoz vezet, hogy egy, a pluralista társadalom szerves részét képező csoportot úgy kezelnek, mint amely fenyegetést jelent a társadalomra nézve, és olyan különleges jogi bánásmódot érdemel, ami a csoport társadalmi „láthatatlanságának” kialakulását, fenntartását vagy megerősítését eredményezi, megsértve ezzel a Charta 1. cikkét.

490

Ezeket a megállapításokat nem kérdőjelezi meg Magyarország azon érve sem, miszerint az erőszak és a pornográfia kiskorúak számára történő közzététele nem a médiatörvény 9. §‑ának (6) bekezdésében említett V. kategóriába, hanem a 9. § (7) bekezdése alapján a VI. kategóriába tartozik.

491

E tekintetben elegendő annyit megállapítani, hogy a közzétételi kategóriák közötti ezen különbségtétel nem érinti azt a megállapítást, hogy a módosító törvény címéből a nem ciszgender – köztük a transznemű – vagy nem heteroszexuális személyek pedofil bűnözőkkel való összekapcsolása következik, és együttesen érvényesül a vitatott rendelkezések megbélyegző és marginalizáló hatásával.

492

Következésképpen a vitatott rendelkezésekben arra vonatkozóan előírt tilalom, hogy kiskorúak számára olyan tartalmakat vagy reklámokat tegyenek elérhetővé, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsítik vagy jelenítik meg, sérti a nem ciszgender vagy nem heteroszexuális személyeknek a Charta 1. cikkében védett emberi méltóságát.

493

A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy az ötödik kifogás megalapozott, és ez a következtetés a jelen ítélet 434–448., 457–471. és 485–492. pontjában kifejtettekre tekintettel nem cáfolható Magyarország azon állításával sem, amely szerint az ötödik kifogás nem felel meg a kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetekre alkalmazandó bizonyításfelvételi követelményeknek.

494

Ötödikként vizsgálandó hatodik kifogásával a Bizottság azt rója fel Magyarországnak, hogy azáltal, hogy elfogadta a módosító törvényt, nem teljesítette az EUSZ 2. cikkből eredő kötelezettségeit, mivel az első három és az ötödik kifogás tárgyát képező, e törvényben foglalt rendelkezések sértik az emberi méltóság tiszteletben tartására, az egyenlőségre és az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó, e cikkben említett értékeket.

495

Az említett törvény a magyar és az európai társadalom szerves részét képező társadalmi csoport – a nem ciszgender vagy nem heteroszexuális személyek – marginalizálását és kizárását célzó, szándékos és összehangolt politika visszatükröződése és kifejeződése, ami közvetlenül ellentétes az EUSZ 2. cikkben említett uniós alapértékekkel, és különösen súlyos, nagyszámú és kirívó jogsértésekről van szó.

496

Az uniós jog megsértésének, és különösen a Charta 1., 7., 11. és 21. cikke együttes megsértésének mértékére tekintettel a Bizottság úgy véli, hogy ezek a jogsértések az e társadalmi csoporthoz tartozó személyek megbélyegzésének egyértelmű szándékát tükrözik, amely nem egyeztethető össze ezekkel az értékekkel.

497

A Bizottság emlékeztet arra, hogy a tagállamok az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének első albekezdésében rögzített lojális együttműködés elve alapján kötelesek a területükön biztosítani az uniós jog alkalmazását és tiszteletben tartását, és e célból a Szerződésekből, illetve az Unió intézményeinek jogi aktusaiból eredő kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében megtenni a megfelelő általános vagy különös intézkedéseket.

498

Az EUSZ 49. cikk, amely úgy rendelkezik, hogy bármely európai állam kérheti felvételét az Unióba, azt is kimondja, hogy az Unió olyan államokat foglal magában, amelyek szabadon és önként kötelezték el magukat az EUSZ 2. cikkben említett közös értékek iránt, tiszteletben tartják azokat, és elkötelezettek azok érvényesítése mellett.

499

Mivel az említett értékek az Unió mint közös jogrend identitását határozzák meg, a Bizottság emlékeztet arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az Uniónak a Szerződésekben előírt hatáskörein belül képesnek kell lennie arra, hogy megvédje ezeket az értékeket.

500

Márpedig az EUSZ 7. cikk szerinti eljárás nem az egyetlen eszköz ezen értékek védelmére.

501

A Bíróság így megállapította, hogy ezen eljáráson kívül a Szerződések számos – gyakran különböző másodlagos jogi aktusokban konkretizált – rendelkezése biztosít az uniós intézmények számára hatáskört az ezen értékeknek valamely tagállamban történt megsértésének megvizsgálására, megállapítására és adott esetben szankcionálására.

502

Ráadásul az említett eljárás eltér a kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetektől abban az értelemben, hogy először is az uniós Szerződések releváns rendelkezéseiben foglalt követelmények nem egyeznek meg, mivel az EUSZ 7. cikk (2) bekezdése alkalmazásának feltételéül azt írja elő, hogy a tagállam „súlyosan és tartósan” megsértette az EUSZ 2. cikkben említett értékeket. Másodszor, az EUSZ 7. cikk lehetővé teszi a Szerződések alkalmazásából eredő jogok – köztük a Tanácsban való szavazati jogok – felfüggesztését, ezt a következményt azonban a Bíróság nem írhatja elő az EUMSZ 258. cikk szerinti kötelezettségszegést megállapító ítéletben.

503

A Bíróságnak így tehát hatáskörrel kell rendelkeznie annak biztosítására, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák az EUSZ 2. cikkben rögzített értékeket. Márpedig erre vonatkozó konkrét és kifejezett rendelkezés hiányában nem fogadható el a Bíróság hatáskörének korlátozása.

504

A Bizottság továbbá úgy véli, hogy az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésére nem lehet hivatkozni az EUSZ 2. cikk alkalmazásától való eltérés érdekében. Az EUSZ 4. cikk (2) bekezdése értelmében vett „nemzeti identitás” nem jelent általános indokot az uniós jogrendben alkalmazandó alapvető elvektől és jogoktól való eltérésre.

505

Ezen intézmény a Bíróság ítélkezési gyakorlatára hivatkozva így előadja, hogy valamely tagállam csak akkor hivatkozhat az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésére, ha bizonyítani tudja, hogy nemzeti identitása ténylegesen sérül, és szabályai objektív megfontolásokon alapulnak, kellően indokoltak és arányosak, valamint megfelelnek a Chartában foglalt alapvető jogoknak és az uniós jog általános elveinek.

506

A Bizottság hozzáteszi, hogy a módosító törvény annak kimondásával, hogy a kiskorúakat védelemben kell részesíteni a nem ciszgender vagy nem heteroszexuális személyek, valamint az általuk folytatott életmód megjelenítésével és népszerűsítésével szemben, abból az előfeltevésből indul ki, hogy az ilyen tartalmakat károsnak kell tekinteni, és azok természetüknél, valamint létezésüknél fogva veszélyt jelentenek a társadalomra nézve. Az elővigyázatosság elvére való hivatkozás azt a megközelítést tükrözi, amely szerint a nemi sokszínűség egy potenciálisan veszélyes „termékkel” egyenértékű.

507

Az EUSZ 2. cikkből eredő jogi kötelezettségeket illetően egyébként ezen intézmény azon az állásponton van, hogy annak szövegében semmi nem utal arra, hogy e cikk jogilag ne lenne kötelező erejű.

508

Mindenekelőtt az EU‑Szerződés preambulumából az következik, hogy az EUSZ 2. cikk nem pusztán programjellegű rendelkezés. A Bíróság ebben az összefüggésben kimondta, hogy az EUSZ 2. cikk nem egyszerűen politikai iránymutatások vagy szándékok kinyilvánítása, hanem olyan értékek összefoglalása, amelyek az Unió mint közös jogrend identitásának részét képezik.

509

Az uniós jog általános elvei általánosan vannak meghatározva, és azokat gyakran más, elsődleges vagy másodlagos jogi rendelkezések konkretizálják, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének kötelező erejűek vagy egyértelműek.

510

Ezenkívül a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy az EUSZ 2. cikk jogilag kötelező jellege összhangban van a tagállamok között létesítendő kölcsönös bizalommal, mivel minden tagállam osztozik az összes többi tagállammal az Unió alapjául szolgáló közös értékekben, ahogyan ez az EUSZ 2. cikkben is szerepel.

511

A Bizottság továbbá megjegyzi, hogy Magyarország állításával ellentétben az EUSZ 2. cikk az uniós jogszabályoknak – így konkrétan a jelen ügyben a Charta 1., 7., 11. és 21. cikkének – csak bizonyos súlyosságú, illetve horizontális jellegű megsértésének megállapítására jogosítja fel.

512

A ne bis in idem elvének Magyarország által szintén hivatkozott állítólagos megsértésével kapcsolatban a Bizottság rámutat, hogy a jelen ügyben nincs szó szankció kiszabásáról, mivel a tagállami kötelezettségszegést az EUMSZ 258. cikk alapján megállapító határozat pusztán deklaratív jellegű. A Bizottság mindenesetre a Bíróság ítélkezési gyakorlatára hivatkozva azt állítja, hogy ezen elv kizárólag a magánszemélyek javára alkalmazható.

513

Magyarország ezzel szemben azt állítja, hogy az EUSZ 2. cikk olyan általános jellegű rendelkezés, amely nem szolgálhat a kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset jogalapjául, mivel az Unió közös értékeit sorolja fel. E cikk nem teremt önálló hatáskört sem a Bizottság számára a tagállami jogrendszerek korlátlan felülvizsgálatára sem.

514

Az a tény, hogy e cikk kötelező erővel bír, nem jelenti azt, hogy a megsértése az EUMSZ 258. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset tárgyát képezheti. Az EUSZ 7. cikk szerinti eljárás szolgál az EUSZ 2. cikkben rögzített értékek kikényszerítésének fő terepéül.

515

A 2022. február 16‑iMagyarország kontra Parlament és Tanács ítéletből (C‑156/21, EU:C:2022:97, 157. és 158. pont) az következik, hogy az EUSZ 2. cikkben rögzített értékek terjedelmét a Charta és az EUM‑Szerződés egyes rendelkezései pontosítják, és ezek a rendelkezések lehetnek adott esetben kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset tárgyai, az EUSZ 2. cikk önmagában nem. Következésképpen az EUSZ 2. cikkben megállapított értékek súlyos megsértésére kizárólag az EUSZ 7. cikk szerinti eljárás vonatkozik.

516

Egyébiránt Magyarország azt állítja, hogy a nemzeti alkotmányos identitásának tiszteletben tartására nem azzal a céllal hivatkozott, hogy az uniós Szerződések be nem tartását igazolja, mivel a módosító törvény nem sérti sem e Szerződéseket, sem a másodlagos uniós jog rendelkezéseit. Ezzel szemben azt állítja, hogy a tagállamok mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a nemzeti identitásukhoz szorosan kötődő kérdések esetében a társadalom alapvető érdekei védelmi szintjének a meghatározásában, ezt a mérlegelési mozgásteret pedig Collins főtanácsnok is hangsúlyozta a Commune d’Ans ügyre vonatkozó indítványában (C‑148/22, EU:C:2023:378, 45. pont).

517

Végül a ne bis in idem elvébe ütközhet az, ha valamely tagállamot mind a Chartában foglalt alapvető jogok, mind pedig az EUSZ 2. cikk megsértése alapján elmarasztalnak.

518

Mindenesetre a módosító törvénynek nem célja a nem ciszgender vagy nem heteroszexuális személyek megbélyegzése, illetve társadalomból való kirekesztése.

519

A fenti megfontolásokra tekintettel a hatodik kifogás elfogadhatatlan, illetve másodlagosan megalapozatlan.

520

Először is, ami Magyarország azon érvét illeti, amely szerint az EUSZ 2. cikk nem tartalmaz olyan konkrét követelményeket, amelyek önmagukban kötelezettségszegési eljárás alapját képezhetnék, előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az Unió saját alkotmányos kerettel rendelkezik. E keretbe tartoznak az EUSZ 2. cikkben felsorolt alapvető értékek – amely rendelkezés értelmében az Unió „az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok tiszteletben tartásának értékein alapul” –, az uniós jog általános elvei, a Charta rendelkezései, valamint az EU‑ és EUM‑Szerződés rendelkezései (lásd ebben az értelemben: 2019. április 30‑i1/17[EU‑Kanada átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás] vélemény, EU:C:2019:341, 110. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

521

Az EUSZ 49. cikknek megfelelően ezen értékek tiszteletben tartása az Unióhoz való csatlakozás előfeltétele minden olyan európai állam számára, amely felvételét kéri az Unióba, és az tehát olyan államokat foglal magában, amelyek szabadon és önként kötelezték el magukat az említett értékek iránt, és folyamatosan elkötelezettek azok érvényesítése mellett (lásd ebben az értelemben: 2022. február 16‑iMagyarország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑156/21, EU:C:2022:97, 124. pont; 2022. február 16‑iLengyelország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑157/21, EU:C:2022:98, 142. pont; 2022. március 29‑iGetin Noble Bank ítélet, C‑132/20, EU:C:2022:235, 104. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

522

Amint ugyanis egy tagjelölt állam tagállammá válik, egy olyan jogi struktúrához csatlakozik, amely azon az alapvető előfeltevésen alapul, mely szerint minden tagállam osztozik az összes többi tagállammal az Unió alapjául szolgáló, az e cikkben foglalt közös értékekben, és elismeri, hogy azok osztják ezen értékeket vele. Ez az előfeltevés az uniós jog természetéből adódó, sajátos és alapvető jellemzői közé tartozik, amelyek az uniós jognak a tagállami jogokhoz és a nemzetközi joghoz viszonyított autonómiájából fakadnak. Ezen előfeltevés maga után vonja és igazolja a tagállamok közötti kölcsönös bizalom fennállását ezen értékek elismerése, és így az azokat végrehajtó uniós jog tiszteletben tartása tekintetében (lásd ebben az értelemben: 2022. február 16‑iMagyarország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑156/21, EU:C:2022:97, 125. pont; 2022. február 16‑iLengyelország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑157/21, EU:C:2022:98, 143. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

523

Ebből következően az EUSZ 2. cikkben foglalt értékek tagállam általi tiszteletben tartása a Szerződések e tagállamra való alkalmazásából eredő valamennyi jog gyakorlásának feltételét képezi. Ezen értékek tiszteletben tartása ugyanis nem redukálható olyan kötelezettséggé, amelyet a tagjelölt országnak az Unióhoz való csatlakozása érdekében kell teljesítenie, és amely alól a csatlakozását követően mentesülhet (2022. február 16‑iMagyarország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑156/21, EU:C:2022:97, 126. pont; 2022. február 16‑iLengyelország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑157/21, EU:C:2022:98, 144. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

524

A tagállamok egyébiránt nem módosíthatják jogszabályaikat oly módon, hogy az az EUSZ 2. cikkben rögzített értékek védelmének gyengülését eredményezze. A tagállamok ily módon kötelesek gondoskodni arról, hogy ezen értékek tekintetében ne kerüljön sor visszalépésre (lásd ebben az értelemben: 2021. április 20‑iRepubblika ítélet, C‑896/19, EU:C:2021:311, 63. és 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

525

Ebből következően az EUSZ 2. cikk nem egyszerűen politikai iránymutatások vagy szándékok kinyilvánítása, hanem olyan értékek összefoglalása, amelyek az Unió mint közös jogrend identitásának részét képezik, és arra kötelezi a tagállamokat, hogy fenntartsák és érvényesítsék azokat. Ezek az értékek a tagállamokra nézve jogilag kötelező erejű, konkrétabb kötelezettségeket tartalmazó elvekben és rendelkezésekben testesülnek meg (lásd ebben az értelemben: 2022. február 16‑iMagyarország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑156/21, EU:C:2022:97, 232. pont; 2022. február 16‑iLengyelország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑157/21, EU:C:2022:98, 264. pont).