1

Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetében a felperes Amazon EU Sàrl, az Amazon Services Europe Sàrl jogutódja, az Amazon Store platformját az (EU) 2022/2065 európai parlamenti és tanácsi rendelet 33. cikkének (4) bekezdése alapján online óriásplatformnak minősítő, 2023. április 25‑i C(2023) 2746 final bizottsági határozat (a továbbiakban: megtámadott határozat) megsemmisítését kéri.

2

A felperes üzemelteti az Amazon Store platformot, az általa vagy harmadik fél eladók által forgalmazott fogyasztási cikkek webáruházát. Az üzlet különböző internetes oldalakon érhető el, többek között a „www.amazon.fr”, „www.amazon.de”, „www.amazon.es”, „www.amazon.it”, „www.amazon.nl”, „www.amazon.pl”, „www.amazon.se” és „www.amazon.com.be” oldalon.

3

A felperes a digitális szolgáltatások egységes piacáról és a 2000/31/EK irányelv módosításáról szóló, 2022. október 19‑i (EU) 2022/2065 európai parlamenti és tanácsi rendelet (digitális szolgáltatásokról szóló rendelet) (HL 2022. L 277., 1. o.; HL 2023. L 3., 20. o.) 24. cikkének (2) bekezdése alapján 2023. február 17‑én a „www.zalando.de” internetes oldalán közzétette, hogy az Amazon Store platform aktív igénybe vevőinek havi átlagos száma az Európai Unióban (a továbbiakban: NMM) meghaladja a 45 milliót.

4

Az Európai Bizottság 2023. február 22‑én egyrészt közölte az Amazon.com, Inc.‑kel és a felperessel az előzetes megállapításait, amelyek szerint az Amazon Store platform megfelel a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése szerinti online óriásplatformnak való minősítés feltételeinek.

5

Másrészt a Bizottság a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (4) bekezdése alapján tájékoztatta a Luxemburgi Nagyhercegséget arról, hogy az Amazon Store platformot online óriásplatformnak szándékozik minősíteni.

6

A Luxemburgi Nagyhercegség 2023. február 27‑én tájékoztatta a Bizottságot, hogy nem kíván észrevételt tenni.

7

2023. március 15‑én a felperes benyújtotta a Bizottság előzetes megállapításaira vonatkozó észrevételeit, és nem vitatta, hogy az Amazon Store platform megfelel a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése szerinti online óriásplatformnak minősítés feltételeinek.

8

A megtámadott határozatban a Bizottság az Amazon Store platformot a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (4) bekezdése alapján az e rendelet 33. cikkének (1) bekezdése értelmében vett online óriásplatformnak minősítette.

9

A felperes és a Bundesverband E‑Commerce und Versandhandel Deutschland eV (bevh) lényegében azt kéri, hogy a Törvényszék:

10

A Bizottság, az Európai Parlament és a Bureau européen des unions de consommateurs (BEUC) azt kéri, hogy a Törvényszék:

11

Az Európai Unió Tanácsa azt kéri, hogy a Törvényszék utasítsa el a keresetet.

12

Keresete alátámasztása érdekében a felperes három, a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése, valamint 38. és 39. cikke ellen irányuló jogellenességi kifogásra alapított jogalapra hivatkozik.

13

A Bizottság, a Tanács és a BEUC azt állítja, hogy az első jogalap elfogadhatatlan.

14

A Tanács azt állítja, hogy az első jogalapot mint elfogadhatatlant el kell utasítani, mivel a felperes azt nem pontosította eléggé ahhoz, hogy a megalapozottságát meg lehessen vizsgálni. E tekintetben megjegyzi, hogy a keresetlevél 166. és 203. pontja között „ellentmondás” áll fenn, következésképpen nem állapítható meg, hogy a felperes kizárólag a megtámadott határozat jogszerűségét vitatja‑e, vagy a 2022/2065 rendelet bizonyos rendelkezéseinek jogellenességére is hivatkozik. Egyébiránt arra hivatkozik, hogy abban az esetben, ha a felperes az ilyen rendelkezések jogellenességére hivatkozna, nem lehet meghatározni, hogy az említett rendelet 33. vagy 34–43. cikkéről van‑e szó.

15

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 21. cikkének első bekezdése értelmében, amely ugyanezen alapokmány 53. cikkének első bekezdése szerint a Törvényszék előtti eljárásra is irányadó, valamint a Törvényszék eljárási szabályzata 76. cikkének d) pontja értelmében a keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát, a felhozott jogalapokat és érveket, valamint az említett jogalapok rövid ismertetését. Ezen elemeknek kellően egyértelműnek és pontosnak kell lennie ahhoz, hogy – akár további információ nélkül is – lehetővé tegyék az alperes számára védekezésének előkészítését, a Törvényszék számára pedig a keresetről való határozathozatalt. A jogbiztonság és a gondos igazságszolgáltatás biztosítása érdekében a kereset elfogadhatóságához az szükséges, hogy azok a lényeges ténybeli vagy jogi körülmények, amelyeken a kereset alapul, összefüggően és érthetően kitűnjenek magából a keresetlevélből (2012. március 29‑iBizottság kontra Észtország ítélet, C‑505/09 P, EU:C:2012:179, 34. pont).

16

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a keresetlevél szövege alapján kellő pontossággal meghatározható az első jogalap tartalma ahhoz, hogy értékelni lehessen annak megalapozottságát.

17

A keresetlevél 10. és 12. pontjában ugyanis a felperes kifejti, hogy első jogalapjával a 2022/2065 rendelet 33. cikkének jogszerűségét kívánja vitatni azzal az indokkal, hogy e rendelkezés sérti az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 7., 11., 16., 17. és 20. cikkét. Ehhez hasonlóan, a jogalapjai elfogadhatóságának alátámasztására felhozott érvelés során, a keresetlevél 134. és 135. pontjában lényegében emlékeztet arra, hogy az első jogalap keretében felhozott jogellenességi kifogás e rendelet 33. cikke ellen irányul. Ezenkívül az ugyanezen jogalapnap a keresetlevélben szereplő címéből kitűnik, hogy a felperes vitatja az említett rendelet 33. cikkének (1) bekezdésében szereplő, online óriásplatformnak minősítésre vonatkozó kritérium jogszerűségét. Végül többek között a keresetlevél 166–169. és 187–189. pontjából következik, hogy a felperes vitatja az említett kritérium, és ebből következően a szóban forgó rendelet 33. cikke (1) bekezdésének jogszerűségét, amennyiben az az ugyanezen rendelet 34–43. cikkében foglalt kötelezettségeket írja elő számára.

18

Egyébiránt a Tanács által hivatkozott azon körülmény, amely szerint a felperes álláspontja szerint a 2022/2065 rendelet 34–43. cikkében foglalt kötelezettségek jogellenesek, nem összeegyeztethetetlen azzal, hogy első jogalapjával arra hivatkozik, hogy e rendelet 33. cikkének (1) bekezdése jogellenes, mivel ilyen – szintén jogellenes – kötelezettségeket ír elő számára.

19

E körülmények között, bár a felperes a keresetlevél 203. pontjában kétségkívül azt fejti ki, hogy a megtámadott határozat a Chartába ütköző kötelezettségeket ír elő számára, meg kell állapítani, hogy valójában arra hivatkozik, hogy ez a határozat a 2022/2065 rendelet 33. cikke (1) bekezdésének végrehajtására irányuló intézkedés, amely maga is jogellenes, amennyiben számára ilyen kötelezettségeket eredményez.

20

Ebből következik, hogy a Tanács állításával ellentétben a keresetlevélből kellő egyértelműséggel kitűnik, hogy első jogalapjával a felperes a 2022/2065 rendelet 33. cikke (1) bekezdésének jogellenességére hivatkozik. Mindent egybevetve meg kell állapítani, hogy a Tanács beadványaiban maga is kifejtett egy másodlagos érvelést, amely e jogalap ilyen értelmezése alapján annak érdemi elutasítására irányult.

21

Következésképpen a Tanács által hivatkozott elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.

22

A Bizottság és a BEUC azt állítja, hogy az első jogalapot mint elfogadhatatlant el kell utasítani, mivel e jogalappal a felperes a 2022/2065 rendelet azon rendelkezéseinek jogellenességére hivatkozik, amelyek nem képezik a megtámadott határozat jogalapját, és nem állnak közvetlen jogi kapcsolatban vele.

23

Egyrészt ugyanis a Bizottság megjegyzi, hogy a megtámadott határozatot a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (4) bekezdése alapján fogadták el, és a felperes nem hivatkozik e rendelkezés jogellenességére. Ezenkívül, bár a Bizottság azt állítja, hogy az e rendelet 33. cikkének (1) bekezdése ellen irányuló jogellenességi kifogásra alapított jogalap elfogadható, azonban megállapítja, hogy – noha az első jogalap formálisan e rendelkezés jogellenességére hivatkozik – a felperes valójában csak azt vitatja, hogy akkor vonatkozhatnak a piacterekre az e rendelet 34–43. cikkében foglalt kötelezettségek, ha az NMM‑jük eléri a 45 milliót. Márpedig az említett rendelet 34–43. cikke nem áll közvetlen jogi kapcsolatban a megtámadott határozattal.

24

Másrészt a BEUC azt állítja, hogy a felperes vitathatta volna a 2022/2065 rendelet 34–43. cikkében foglalt kötelezettségek piacterekre való alkalmazhatóságát. Arra hivatkozik azonban, hogy első jogalapjával a felperes valójában magának az említett kötelezettségeknek a jogszerűségét vitatja, holott azok nem állnak közvetlen jogi kapcsolatban a megtámadott határozattal.

25

A bevh által támogatott felperes arra hivatkozik, hogy az első jogalap elfogadható.

26

Az EUMSZ 277. cikk értelmében az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdésében megállapított határidő lejárta ellenére az Európai Unió intézményei, szervei vagy hivatalai által elfogadott, általános hatályú jogi aktusokra vonatkozó jogvitában bármelyik fél élhet az EUMSZ 263. cikk második bekezdésében meghatározott eszközökkel annak érdekében, hogy az Európai Unió Bírósága előtt e jogi aktus alkalmazhatatlanságára hivatkozzon.

27

Ez a rendelkezés azon általános elv kifejeződése, amely minden fél számára biztosítja azt a jogot, hogy annak a határozatnak a megsemmisítése céljából, amelynek ő a címzettje, járulékosan vitassa az e határozat jogi alapját képező általános hatállyal bíró jogi aktusok érvényességét (lásd: 2020. szeptember 8‑iBizottság és Tanács kontra Carreras Sequeros és társai ítélet, C‑119/19 P és C‑126/19 P, EU:C:2020:676, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

28

Mivel az EUMSZ 277. cikknek nem célja az, hogy lehetővé tegye valamely fél számára bármely általános hatállyal bíró jogi aktus alkalmazhatóságának kereset érdekében történő vitatását, azon aktusnak, amelynek a jogellenességére hivatkoznak, a kereset tárgyát képező ügyben közvetlenül vagy közvetve alkalmazandónak kell lennie (lásd: 2020. szeptember 8‑iBizottság és Tanács kontra Carreras Sequeros és társai ítélet, C‑119/19 P és C‑126/19 P, EU:C:2020:676, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

Ily módon – az egyedi határozatokkal szemben indított megsemmisítés iránti keresetekkel összefüggésben – ismerte el a Bíróság, hogy érvényesen képezhetik jogellenességi kifogás tárgyát egy általános hatállyal bíró jogi aktus azon rendelkezései, amelyek az említett határozatok alapját képezik, vagy amelyek közvetlen jogi kapcsolatban állnak ilyen határozatokkal (lásd: 2020. szeptember 8‑iBizottság és Tanács kontra Carreras Sequeros és társai ítélet, C‑119/19 P és C‑126/19 P, EU:C:2020:676, 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30

A Bíróság ugyanakkor megállapította, hogy elfogadhatatlan az azon általános hatállyal bíró jogi aktussal szemben felhozott jogellenességi kifogás, amely jogi aktusnak a megtámadott egyedi határozat nem képezi a végrehajtási intézkedését (lásd: 2020. szeptember 8‑iBizottság és Tanács kontra Carreras Sequeros és társai ítélet, C‑119/19 P és C‑126/19 P, EU:C:2020:676, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

31

E tekintetben, először is, a fenti 17–20. pontból az következik, hogy a felperes a keresetlevélben a 2022/2065 rendelet 33. cikke (1) bekezdésének jogellenességére hivatkozik, amennyiben e rendelkezés bizonyos piactereket az e rendelet 34–43. cikkében előírt kötelezettségek hatálya alá von.

32

Másodszor meg kell állapítani, hogy a felperes hivatkozhat a 2022/2065 rendelet 33. cikke (1) bekezdésének jogellenességére, amint azt lényegében a Bizottság és a BEUC is elismeri.

33

A 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése ugyanis úgy rendelkezik, hogy a rendszerszintű kockázatok kezelése érdekében e rendelet 34–43. cikkében meghatározott további kötelezettségek azokra az online platformokra alkalmazandók, amelyek NMM‑je legalább 45 millió, és amelyeket e rendelet 33. cikkének (4) bekezdése értelmében online óriásplatformnak minősítettek.

34

A 2022/2065 rendelet 33. cikkének (4) bekezdése szerint a Bizottság határozatot fogad el, amelyben online óriásplatformnak minősíti azt az online platformot, amelynek NMM‑je eléri vagy meghaladja az e rendelet 33. cikkének (1) bekezdésében említett számot.

35

Ebből következik, hogy bár a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (4) bekezdése felhatalmazza a Bizottságot arra, hogy egy online platformot online óriásplatformnak minősítsen, az említett rendelet 33. cikkének (1) bekezdése határozza meg azokat az online platformokat, amelyeket az említett rendelet 34–43. cikkének alkalmazása céljából így kell minősíteni.

36

A Bizottság így a megtámadott határozatban megállapította, hogy az Amazon Store platformot „a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése értelmében vett online óriásplatformnak” kell minősíteni.

37

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat, noha azt a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (4) bekezdése alapján fogadták el, az e rendelet 33. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kritériumot alkalmazza. Így ez utóbbi rendelkezés esetleges jogellenessége – és ennek következtében az EUMSZ 277. cikk alapján való alkalmazhatatlansága – szükségképpen az említett határozat megsemmisítését vonja maga után.

38

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat közvetlen jogi kapcsolatban áll e rendelet 33. cikkének (1) bekezdésével.

39

Ebből következik, hogy a Bizottság és a BEUC által felhozott elfogadhatatlansági kifogásokat el kell utasítani.

40

Amint az a fenti 31. pontban megállapításra került, első jogalapjával a felperes a 2022/2065 rendelet 33. cikke (1) bekezdésének jogellenességére hivatkozik, amennyiben az bizonyos piactereket az e rendelet 34–43. cikkében előírt kötelezettségek hatálya alá von.

41

Az első jogalap lényegében öt részből áll, amelyek azon alapulnak, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése sérti a Charta 7. cikkét, 11. cikkének (1) bekezdését, 16. cikkét, 17. cikkének (1) bekezdését és 20. cikkét.

42

A bevh által támogatott felperes rámutat, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése, amennyiben bizonyos piactereket az e rendelet 34–43. cikkében előírt kötelezettségek hatálya alá von, sérti a Charta 16. cikkét. Konkrétan arra hivatkozik, hogy e kötelezettségek jelentős terhet rónak rá, következésképpen a vállalkozás szabadságába való beavatkozásnak minősülnek. Hozzáteszi, hogy az említett kötelezettségek nem alkalmasak az említett rendelet célkitűzéseinek megvalósítására. E tekintetben megjegyzi, hogy a szóban forgó kötelezettségek olyan rendszerszintű kockázatok csökkentésére irányulnak, amelyeket nem a piacterek okoznak. Megállapítja továbbá, hogy a piacterek nem minősülnek „rendszernek”, és ezért nem jelenthetnek „rendszerszintű” kockázatokat. Végül arra hivatkozik, hogy az uniós jogalkotó céljainak elérése érdekében más, kevésbé korlátozó intézkedéseket is elfogadhatott volna.

43

A Bizottság, amelyet a Parlament, a Tanács és a BEUC támogat, vitatja a felperes érvelését.

44

A felperes azt állítja, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése, amennyiben bizonyos piactereket az e rendelet 34–43. cikkében előírt kötelezettségek hatálya alá von, a Charta 16. cikkében biztosított vállalkozás szabadságába való beavatkozásnak minősül.

45

A Charta 16. cikke szerint a vállalkozás szabadságát, az uniós joggal és a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban, el kell ismerni.

46

Az EUSZ 6. cikk (1) bekezdése harmadik albekezdésének és a Charta 52. cikke (7) bekezdésének megfelelően a Chartához fűzött magyarázatokat (HL 2007. C 303., 17. o.) figyelembe kell venni annak értelmezéséhez.

47

A Chartához fűzött magyarázatok pontosítják, hogy „[a Charta 16. cikke] az [Európai Unió Bíróságának] ítélkezési gyakorlatán alapul, amely elismerte a kereskedelmi és gazdasági tevékenység gyakorlásának szabadságát […], valamint a szerződési szabadságot […], továbbá az [EUMSZ] 119. [cikk] (1) és (3) bekezdésén, amely elismeri a szabad versenyt”, és hogy „[t]ermészetesen e jogot az uniós jog és a nemzeti jogszabályok tiszteletben tartásával kell gyakorolni”, továbbá hogy „[e] jog a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében meghatározott korlátozásoknak vethető alá”.

48

Így meg kell állapítani, hogy a Charta 16. cikkében biztosított védelem a gazdasági vagy kereskedelmi tevékenység gyakorlásának a szabadságát, valamint a szerződéses szabadságot és a szabad versenyt biztosítja (lásd: 2013. január 22‑iSky Österreich ítélet, C‑283/11, EU:C:2013:28, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49

A vállalkozás szabadsága többek között a vállalkozások azon jogát is magában foglalja, hogy – az őket a saját cselekményeikért terhelő felelősség körében – szabadon rendelkezhessenek a rendelkezésükre álló gazdasági, műszaki és pénzügyi forrásokkal (2014. március 27‑iUPC Telekabel Wien ítélet, C‑314/12, EU:C:2014:192, 49. pont; 2021. december 21‑iBank Melli Iran ítélet, C‑124/20, EU:C:2021:1035, 78. pont).

50

Következésképpen a vállalkozás szabadságába való beavatkozásnak minősül azon intézkedés, amely olyan terhet ró a címzettjére, amely korlátozza a rendelkezésére álló források szabad felhasználását, hiszen arra kötelezi, hogy olyan intézkedéseket hozzon, amelyek jelentős költségekkel járhatnak a számára, számottevő kihatással lehetnek tevékenységeinek megszervezésére, illetve bonyolult és komplex műszaki megoldásokat igényelhetnek (lásd ebben az értelemben: 2014. március 27‑iUPC Telekabel Wien ítélet, C‑314/12, EU:C:2014:192, 50. pont; 2024. június 27‑iGestore dei Servizi Energetici ítélet, C‑148/23, EU:C:2024:555, 64. pont).

51

A jelen ügyben a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése az online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatókat – köztük a piactereket – az e rendelet 34–43. cikkében meghatározott kötelezettségek hatálya alá vonja.

52

A 2022/2065 rendelet 34–43. cikkéből az következik, hogy az online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatóknak azonosítaniuk, elemezniük és értékelniük kell a szolgáltatásuk kialakításából vagy működéséből eredő rendszerszintű kockázatokat (34. cikk), ennek megfelelően ki kell igazítaniuk szolgáltatásuk kialakítását, jellemzőit és működését, módosítaniuk kell szerződési feltételeiket és korlátozniuk kell a hirdetések megjelenítését (35. és 36. cikk), és azokat saját költségükre független ellenőrzésnek kell alávetni (37. cikk), minden ajánlórendszerük esetében legalább egy olyan lehetőséget kell biztosítaniuk, amely nem profilalkotáson alapul (38. cikk), közzé kell tenniük az interfészükön az általuk közzétett hirdetésekre vonatkozó információkat (39. cikk), hozzáférést kell biztosítaniuk a kutatók számára bizonyos adataikhoz (40. cikk), megfelelést támogató szervezeti egységet kell létrehozniuk a szervezetükön belül (41. cikk), átláthatósági jelentéseket kell közzé tenniük (42. cikk), és felügyeleti díjat kell fizetniük a Bizottságnak (43. cikk).

53

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a 2022/2065 rendelet 34–43. cikke arra kötelezi az online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatókat, hogy olyan intézkedéseket hozzanak, amelyek jelentős költségekkel járhatnak számukra, jelentős hatást gyakorolhatnak tevékenységük megszervezésére, vagy bonyolult és komplex műszaki megoldásokat igényelhetnek.

54

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése a Charta 16. cikkében biztosított vállalkozás szabadságába való beavatkozásnak minősül, mivel az e rendelet 34–43. cikkében foglalt kötelezettségeknek való megfelelésre kötelezi az online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatókat.

55

A Charta 52. cikkének (1) bekezdése szerint a Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, a lényeges tartalmuk tiszteletben tartásával, és az arányosság elvére figyelemmel korlátozható, és csak akkor és annyiban, ha és amennyiben az elengedhetetlen, és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.

56

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az arányosság elve megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai alkalmasak legyenek a szóban forgó szabályozás által kitűzött jogszerű célok elérésére, és ne haladják meg az e célok eléréséhez szükséges mértéket (lásd: 2014. április 8‑iDigital Rights Ireland és társai ítélet, C‑293/12 és C‑594/12, EU:C:2014:238, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

57

A bírósági felülvizsgálattal kapcsolatban a Bíróság elismerte, hogy az uniós jogalkotó széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkezik a ráruházott hatáskörök gyakorlása során, amennyiben magatartása politikai, gazdasági és szociálpolitikai döntéseket igényel, illetve amikor összetett értékelést és mérlegelést kell végeznie (lásd: 2019. január 30‑iPlanta Tabak ítélet, C‑220/17, EU:C:2019:76, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Pontosította, hogy a fogyasztóvédelem területén történő jogalkotás ilyen döntést foglal magában (lásd ebben az értelemben: 2015. december 17‑iNeptune Distribution ítélet, C‑157/14, EU:C:2015:823, 76. pont; 2017. június 8‑iDextro Energy kontra Bizottság ítélet, C‑296/16 P, nem tették közzé, EU:C:2017:437, 49. pont).

58

E körülmények között kizárólag a meghozott intézkedés nyilvánvalóan alkalmatlan jellege érintheti az ilyen intézkedés jogszerűségét egy olyan területen, mint amilyenről a jelen ügyben van szó, és amelyen a hatáskörrel rendelkező intézmény az által elérni kívánt célra tekintettel széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik (lásd ebben az értelemben: 2002. december 10‑iBritish American Tobacco [Investments] és Imperial Tobacco ítélet, C‑491/01, EU:C:2002:741, 123. pont; 2016. május 4‑iLengyelország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑358/14, EU:C:2016:323, 79. pont).

59

A Charta 16. cikkének szövegéből továbbá az következik, hogy a vállalkozás szabadsága széles körű közhatalmi beavatkozásoknak vethető alá, amelyek a gazdasági tevékenység gyakorlásának közérdekből való korlátozását jelenthetik (2013. január 22‑iSky Österreich ítélet, C‑283/11, EU:C:2013:28, 46. pont). Így emlékeztetni kell arra, hogy a vállalkozás szabadsága nem jelent korlátlan jogosultságot, és azt a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló körülmények között össze kell egyeztetni a Charta 38. cikkével, amely – az EUMSZ 169. cikkhez hasonlóan – az Unió politikáiban a fogyasztók védelme magas szintjének biztosítására irányul (2021. március 23‑iAirhelp ítélet, C‑28/20, EU:C:2021:226, 49. pont). Így különösen meg kell jegyezni, hogy a fogyasztók védelmére irányuló célkitűzés jelentősége igazolhatja az egyes gazdasági szereplőket érő – akár jelentős mértékű – negatív gazdasági következményeket (2021. március 23‑iAirhelp ítélet, C‑28/20, EU:C:2021:226, 50. pont; 2021. szeptember 2‑iAssociation of Independent Meat Suppliers és Cleveland Meat Company ítélet, C‑579/19, EU:C:2021:665, 97. pont).

60

A jelen ügyben a felperes nem vitatja, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése nem érinti a piactereket üzemeltető szolgáltatók vállalkozási szabadságának lényeges tartalmát. Végezetül meg kell állapítani, hogy az e rendelet 34–43. cikkében előírt kötelezettségek nem akadályozzák meg e szolgáltatókat, hogy vállalkozói tevékenységet gyakoroljanak, vagyis azt, hogy a fogyasztók távollévők közötti szerződéseket köthessenek a kereskedőkkel. Ehhez hasonlóan a felperes azt sem vitatja, hogy e kötelezettségeket jogalkotási aktus írja elő, következésképpen azokat a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében törvény által előírtnak kell tekinteni.

61

Azt állítja viszont a felperes, hogy a vállalkozás szabadságába való beavatkozás nyilvánvalóan aránytalan, mivel először is a piacterek nem okoznak a 2022/2065 rendelet értelmében vett rendszerszintű kockázatokat, másodszor, az e piacterek szolgáltatóira nézve kevésbé korlátozó intézkedések is lehetővé teszik e rendelet célkitűzéseinek elérését, harmadszor pedig az említett szolgáltatók által viselendő költségek jelentősek.

62

A 2022/2065 rendelet 1. cikke úgy rendelkezik, hogy annak célja, hogy hozzájáruljon a közvetítő szolgáltatások belső piacának megfelelő működéséhez, az olyan biztonságos, kiszámítható és megbízható online környezetre vonatkozó harmonizált szabályok meghatározásával, amely elősegíti az innovációt, és amelyben a Chartában rögzített alapvető jogok, köztük a fogyasztóvédelem elve hatékony védelmet élveznek.

63

A 2022/2065 rendelet (75) preambulumbekezdése kifejti, hogy „[t]ekintettel arra, hogy a – különösen a szolgáltatások igénybe vevőinek számában kifejezett – hatókörük kiterjedtségéből fakadóan az online óriásplatformok fontos szerepet játszanak azáltal, hogy elősegítik a nyilvánosság körében zajló vitákat, a gazdasági ügyleteket, valamint az információk, vélemények és elképzelések nyilvános terjesztését, továbbá befolyásolják, hogy a szolgáltatás igénybe vevői az interneten hogyan jutnak hozzá az információkhoz, illetve ott hogyan közölnek információkat, az ilyen platformot üzemeltető szolgáltatók vonatkozásában a valamennyi online platformra vonatkozó követelményeken felül elő kell írni néhány további, kifejezetten rájuk vonatkozó kötelezettséget is”.

64

E rendelet (76) preambulumbekezdése hozzáteszi, hogy „[a]z online óriásplatformok és a nagyon népszerű online keresőprogramok olyan társadalmi kockázatok forrásai lehetnek, amelyek hatókörüket és hatásukat illetően eltérnek a kisebb platformokhoz fűződő kockázatoktól”. E preambulumbekezdés azt is pontosítja, hogy „[a]z ilyen online óriásplatformot […] üzemeltető szolgáltatókra ezért – társadalmi hatásukkal arányos módon – a kellő gondosság kötelezettsége tekintetében a legmagasabb szintű előírásoknak kell vonatkozniuk”, és „[h]a egy online platform […] aktív igénybe vevőinek száma – egy hat hónapos időszak átlagában számítva – eléri az Unió népességének jelentős részét, az online platformból […] eredő rendszerszintű kockázatok aránytalanul negatív hatást gyakorolhatnak az Unióban”, továbbá „[i]lyen jelentős elérés akkor áll fenn, ha az említett szám meghaladja a 45 millióban meghatározott operatív küszöbértéket, ami az uniós népesség 10%‑ának felel meg”.

65

E tekintetben a 2022/2065 rendelet 34. cikkének (1) bekezdése tartalmazza azoknak a rendszerszintű kockázatoknak a listáját, amelyeket az online óriásplatformok okozhatnak.

66

Mindenekelőtt, a 2022/2065 rendelet 34. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerint a rendszerszintű kockázatok magukban foglalják a jogellenes tartalmak online óriásplatformok használatával történő terjesztését is. E rendelet 3. cikkének h) pontja szerint ez pontosabban „bármely olyan információ” terjesztésével kapcsolatos kockázatokra vonatkozik, „amely önmagában vagy egy tevékenységgel kapcsolatban, beleértve a termékek értékesítését […], nem felel meg az uniós jognak vagy bármely tagállam – az uniós joggal összhangban álló – jogának, függetlenül az adott jog pontos tárgyától vagy jellegétől”.

67

A 2022/2065 rendelet 34. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében továbbá a rendszerszintű kockázatok magukban foglalják „az alapvető jogok gyakorlását érintő tényleges vagy várható negatív hatások[at], különös tekintettel a Charta 1. cikkében foglalt, az emberi méltósághoz való alapvető jogra, a Charta 7. cikkében foglalt, a magán‑ és a családi élet tiszteletben tartásához való alapvető jogra, a Charta 8. cikkében foglalt, a személyes adatok védelméhez való alapvető jogra, a Charta 11. cikkében foglalt, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságához való alapvető jogra – beleértve a tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét –, valamint a Charta 21. cikkében foglalt, a megkülönböztetés tilalmához való alapvető jogra, a Charta 24. cikkében foglalt, a gyermekek jogainak védelméhez való alapvető jogra és a Charta 24. cikkében foglalt, a magas szintű fogyasztóvédelemhez való alapvető jogra”.

68

Végül a 2022/2065 rendelet 34. cikke (1) bekezdésének c) és d) pontja pontosítja, hogy a rendszerszintű kockázatok magukban foglalják „a polgári közbeszédre, valamint a választási folyamatokra és a közbiztonságra gyakorolt bármely tényleges vagy várható negatív hatás[t]”, továbbá „a nemi alapú erőszakkal, a közegészség és a kiskorúak védelmével összefüggő tényleges vagy előre látható negatív hatások[at], valamint a személyek testi és szellemi jóllétére gyakorolt súlyos negatív következmények[et]”.

69

E tekintetben a felperes elsőként azt állítja, hogy a piacterek nem okoznak rendszerszintű kockázatokat, mivel a pénzügyi intézményekkel ellentétben nem képezik egy „rendszer” részét. Míg ugyanis ez utóbbiak „tevékenységük egymáshoz kapcsolódó jellege” miatt „globális pénzügyi rendszert” alkotnak, a piacterek nem függenek egymástól, következésképpen nem alkotnak rendszert. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a piacterek nem okozhatnak rendszerszintű kockázatokat. Azt állítja továbbá, hogy a piacterek, a közösségi hálózatok, a tartalommegosztó szolgáltatások és a keresőszolgáltatások sem minősülnek „rendszernek”, és nem áll fenn közöttük az összekapcsolódás veszélye.

70

Elegendő azonban megjegyezni, hogy a felperes által javasoltakkal szemben a 2022/2065 rendelet nem arra irányul, hogy azokat a rendszerszintű kockázatokat előzze meg, amelyeket a piacterek egy „rendszer” részeként jelenthetnek. Amint ugyanis az a fenti 64. pontból kitűnik, e rendelet célja a társadalom egészét érintő rendszerszintű kockázatok csökkentése, amennyiben azok az Unió népességének jelentős részét érinthetik. Ebből következik, hogy azon körülmény alapján, hogy a piacterek egymástól is és a más típusú online platformoktól is függetlenek, és nem alkotnak rendszert, nem zárható ki, hogy a piacterek előidézhetik a 2022/2065 rendelet 34. cikkének (1) bekezdésében említett rendszerszintű kockázatok némelyikét.

71

Másodsorban a felperes azt állítja, hogy a piactereken megjelenített hirdetések és fogyasztói észrevételek elsősorban az e piactereken forgalmazott termékekre vonatkoznak. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a piacterek nem okoznak kockázatot a demokratikus folyamatok, a közegészségügy, a dezinformáció, az emberi méltóság, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadsága, a magánélet, az adatvédelem, a hátrányos megkülönböztetés és a gyermekek jogai tekintetében. Hozzáteszi, hogy nem nyert bizonyítást, hogy az online óriásplatformok kockázatot jelentenének a fogyasztókra nézve, sem pedig az, hogy jelentős szerepet játszanának az illegális kereskedelemből származó állatok, illetve a veszélyes vagy hamisított termékek értékesítésében.

72

Ugyanakkor, először is a felperes nem vitatja, hogy a szolgáltatás igénybe vevői hirdetésekkel vagy észrevételekkel is közvetíthetnek jogellenes, illetve politikai és vallási tartalmakat. Épp ellenkezőleg, maga is hivatkozik arra, hogy a piacterek az általános szerződési feltételeikben olyan szabályokat írnak elő, amelyek célja a jogellenes vagy – a többek között az alapvető jogok gyakorlására, a társadalmi párbeszédre, a választási folyamatokra, valamint a közegészség és a kiskorúak védelmére – negatív hatású tartalmak terjesztésének megakadályozása. Így pontosítja, hogy a reklámra vonatkozó általános feltételeiben kifejezetten megtiltotta „a veszélyes helyzetben lévő, például sisak nélkül kerékpározó gyermekeket bemutató hirdetéseket; a valótlan, félrevezető vagy megtévesztő tartalmakat; az obszcén, tiltott, rágalmazó, jogellenes vagy más személy magánéletét sértő hirdetést; politikai tartalmakat, például politikus vagy politikai párt melletti vagy elleni kampányokat, választási kampányokat, illetve közéleti vitákkal kapcsolatos politikai kérdésekhez kapcsolódó tartalmakat; a vallással kapcsolatos véleményeket, ideérve valamely vallás védelmét vagy annak bírálatát; [és] megkülönböztetést megvalósító tartalmat”.

73

Másodszor, a felperes elismeri, hogy lehetséges, hogy jogellenes termékeket forgalmaznak a piactereken, ugyanakkor úgy véli, hogy az ilyen áruk kis piacokon való forgalmazása valószínűbb, mivel a nagy piacterek jobban ügyelnek a jóhírnevükre. E körülmények között meg kell állapítani, hogy a piacterek felhasználhatók jogellenes tartalmak terjesztésére, különösen veszélyes vagy nem megfelelő termékek értékesítésével kapcsolatban, következésképpen negatív hatásuk lehet a fogyasztóvédelemre. Egyébiránt a felperes nem vitatja a BEUC által megállapított azon tényt, hogy az Amazon Store platformon ténylegesen jelen vannak jogellenes tartalmak, annak ellenére, hogy e platform erőfeszítéseket tesz az eltávolításukra.

74

A felperes továbbá azt állítja, hogy egy veszélyes termék forgalmazása nem gyorsabb egy magas NMM‑mel rendelkező online platformon. Nem terjeszt azonban elő egyetlen olyan bizonyítékot sem, amely alátámaszthatná ezen állítást. Egyébiránt az a tény, hogy egy online platform magas NMM‑mel rendelkezik, növeli azon személyek számát, akik a szóban forgó terméket beszerezhetik.

75

Harmadsorban, a bevh azzal érvel, hogy a 2022/2065 rendelet 34–43. cikkében előírt kötelezettségek nem teszik lehetővé a fogyasztók védelmének olyan szintű javítását, hogy ahhoz hasonló szintű védelmet élvezzenek, mint az offline platformokon, és így az e rendelet 34. cikkének (1) bekezdése értelmében vett rendszerszintű kockázatok megelőzését sem. Konkrétan azt állítja, hogy a 2022/2065 rendelet 34–37. cikkében kifejezetten meghatározott kötelezettségek „túllépnek az »offline környezetre« vonatkozó rendelkezéseken”, és homályosak.

76

E tekintetben a 2022/2065 rendelet (12) preambulumbekezdése kétségtelenül kimondja, hogy „e rendelet alkalmazásában a »jogellenes tartalom« fogalmának nagyjából az offline környezetre vonatkozóan létező szabályokat kell tükröznie”. Mindazonáltal, egyrészt – a bevh által javasoltakkal szemben – ebből nem lehet arra következtetni, hogy a jogalkotó nem volt jogosult arra, hogy a fogyasztók védelme érdekében szigorúbb intézkedéseket fogadjon el a piacterekre vonatkozóan, mint a „fizikai” üzletekre vonatkozóan. Másrészt a bevh nem terjeszt elő olyan bizonyítékot, amely alapján megállapítható lenne, hogy a 2022/2065 rendelet 34–43. cikke a pontatlansága miatt nem járul hozzá a fogyasztók védelméhez.

77

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a jogalkotó nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát, amikor úgy ítélte meg, hogy a legalább 45 milliós MMN‑mel rendelkező piacterek különböző, a 2022/2065 rendelet 34. cikke (1) bekezdésének a)–d) pontja értelmében vett rendszerszintű kockázatokat okozhatnak.

78

A felperes azt állítja, hogy a 2022/2065 rendelet célkitűzéseinek elérése érdekében a jogalkotó elfogadhatott volna kevésbé korlátozó alternatív intézkedéseket is.

79

A fenti 58. pontból azonban az következik, hogy a vállalkozás szabadsága csak akkor sérül, ha a jogalkotó a szóban forgó szabályozás által követett célra tekintettel nyilvánvalóan alkalmatlan intézkedést fogad el. Ebből következik, hogy önmagában az a tény, hogy a jogalkotó elfogadhatott volna kevésbé korlátozó intézkedéseket is, nem elegendő a Charta 16. cikke megsértésének megállapításához.

80

Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a felperes által hivatkozott kevésbé korlátozó intézkedések semmi esetre sem teszik lehetővé a 2022/2065 rendelet célkitűzéseinek ugyanolyan hatékony elérését.

81

Ugyanis, először is, a felperes arra hivatkozik, hogy a jogalkotó kizárhatta volna a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdésében említett online óriásplatformok piactereit e rendelet 34–43. cikkének hatálya alól annak érdekében, hogy e cikkek alkalmazását kizárólag azokra a szolgáltatásokra korlátozza, amelyek az említett rendelet 34. cikkének (1) bekezdésében említett rendszerszintű kockázatokat okozhatnak.

82

Mindazonáltal, amint az a fenti 77. pontból következik, a piacterek számos, a 2022/2065 rendelet 34. cikke (1) bekezdésének a)–d) pontjában említett rendszerszintű kockázatot okozhatnak. Ezért az említett rendelet 33. cikkének (1) bekezdésében említett online óriásplatformok piactereinek kizárása gyengíthetné az említett rendelet azon képességét, hogy mérsékelje ezeket a kockázatokat.

83

Másodszor, a felperes és a bevh arra hivatkozik, hogy a jogalkotó elfogadhatott volna „minőségi” kritériumokat, amint azt más uniós jogágakban, köztük a távközlési ágazatban tette, vagy egyszerű vélelemrendszert állíthatott volna fel, amint azt a digitális ágazat vonatkozásában a versengő és tisztességes piacokról, valamint az (EU) 2019/1937 és az (EU) 2020/1828 irányelv módosításáról szóló, 2022. szeptember 14‑i (EU) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendeletben (digitális piacokról szóló jogszabály) (HL 2022. L 265., 1. o.; helyesbítés: HL L, 2025/90024) tette. A felperes hozzáteszi, hogy az online óriásplatformnak minősítés csak néhány online platformra vonatkozik. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy az e kritériumok alkalmazása érdekében a Bizottságtól kért további erőfeszítés nem lenne aránytalan azon költségek nagyságához képest, amelyek az említett szolgáltatókat az ilyen minősítés folytán terhelik.

84

E tekintetben nem vitatott, hogy a Bizottság a 2022/2065 rendeletre irányuló javaslathoz csatolt hatásvizsgálatban kifejtette, hogy fontolóra vette, hogy az NMM‑kritériumon kívül más kritériumokat is figyelembe vegyen, köztük az érintett online platform társadalmi és gazdasági hatását figyelembe vevő „minőségi” kritériumokat. Azonban úgy ítélte meg, hogy az ilyen minőségi kritériumok figyelembevétele eseti megközelítést tenne szükségessé, ami jogbizonytalanságot és az online óriásplatformnak való minősítés hosszabb és költségesebb folyamatát eredményezhetné.

85

Márpedig sem a felperes, sem a bevh nem vitatja, hogy egy ilyen eljárás hosszadalmasabb és költségesebb lett volna a Bizottság számára. E körülmények között elegendő megállapítani, hogy a felperes által hivatkozott kritériumok késleltették volna a 2022/2065 rendelet 34–43. cikkében előírt kötelezettségek végrehajtását, és megfosztották volna a Bizottságot a rendeletben ráruházott feladatok ellátásához szükséges források egy részétől.

86

Harmadszor, a felperes arra hivatkozik, hogy a jogalkotó a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdésével az online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatókat kizárólag annyiban vethette volna alá az e rendelet 39. cikkében említett kötelezettségnek, amennyiben az az adattárnak a kutatók és a hatóságok rendelkezésre bocsátását írja elő, a teljes nyilvánosságnak azonban nem.

87

A 2022/2065 rendelet 39. cikke úgy rendelkezik, hogy az online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatók összeállítják és online interfészük egy meghatározott részében nyilvánosan hozzáférhetővé tesznek egy kereshető és megbízható, több szempontú lekérdezést lehetővé tevő eszköz segítségével, és alkalmazásprogramozási felületeken keresztül egy adattárat, amely tartalmazza többek között a hirdetés tartalmát, beleértve a termék, a szolgáltatás vagy a márka nevét és a hirdetés tárgyát; azt, hogy mely természetes vagy jogi személy nevében került sor a hirdetés megjelenítésére és mely időszakban; azt, hogy a hirdetés a szolgáltatást igénybe vevők kifejezetten egy vagy több adott csoportjának kívánták‑e megjeleníteni, és ha igen, az erre a célra használt főbb paramétereket, beleértve adott esetben az egy vagy több ilyen meghatározott csoport kizárására használt főbb paramétereket is; a szolgáltatás elért igénybe vevőinek teljes számát, és adott esetben a hirdetés által konkrétan megcélzott igénybe vevők egy vagy több csoportjának összesített számát a tagállamok szerinti bontásban.

88

E tekintetben a 2022/2065 rendelet (69) preambulumbekezdése pontosítja, hogy a szolgáltatás igénybe vevőire „különösen súlyos negatív hatásokkal” járhat, ha „az érdeklődésüknek megfelelően optimalizált, célzott technikákon alapuló hirdetéseket látnak, amelyek potenciálisan gyenge pontjaikat használják ki”. Ugyanezen rendelet (95) preambulumbekezdése hozzáteszi, hogy az online óriásplatformok által használt hirdetési rendszerek „további nyilvános és szabályozási felügyeletet igényelnek a méretükből, illetve azon képességükből kifolyólag, hogy a platform [..] online interfészén és azon kívül tanúsított magatartásuk alapján megcélozzák és elérjék a szolgáltatás igénybe vevőit”, és az adattárnak „mag[á]ban kell foglalni[a] mind a célcsoport‑meghatározási kritériumokat, mind pedig a terjesztésre vonatkozó kritériumokat, különösen azokban az esetekben, ha kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek – például kiskorúak – számára megjelenített hirdetésekről van szó”.

89

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a 2022/2065 rendelet 39. cikke alapján hozzáférhetővé tett adatok lehetővé teszik a fogyasztók számára, hogy tájékozódjanak a nekik szánt hirdetésekről. Ezenkívül, amint arra a Tanács rámutat, e rendelkezések azt is lehetővé teszik a média és a fogyasztóvédelmi szervezetek számára, hogy ellenőrizzék az online óriásplatformokon terjesztett hirdetéseket, különösen a jogellenes vagy nem megfelelő termékek bizonyos közönség – például kiskorúak – körében történő népszerűsítésének megakadályozása érdekében. Következésképpen meg kell állapítani, hogy e rendelkezés különösen alkalmas arra, hogy korlátozza a jogellenes tartalom terjesztését, hozzájáruljon a fogyasztóvédelem magas szintjéhez, és elkerülje a kiskorúak védelmét érintő negatív hatásokat. Ebből következik, hogy alkalmas arra, hogy e rendelet 34. cikkének (1) bekezdése alapján megelőzzön különböző rendszerszintű kockázatokat. Márpedig ez a cél nehezebben volna elérhető, ha csak a kutatók és a hatóságok férnének hozzá az érintett adatokhoz.

90

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a felperes a Charta 16. cikke megsértésének megállapítása érdekében megalapozatlanul állítja, hogy a jogalkotó elfogadhatott volna kevésbé korlátozó alternatív intézkedéseket.

91

A felperes azt állítja, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése jelentős költségeket ró a piactereket üzemeltető szolgáltatókra azáltal, hogy az e rendelet 34–43. cikkében foglalt kötelezettségeket írja elő számukra.

92

Elsőként, a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság a hatásvizsgálatában kevéssé hihető gazdasági feltételezésekből indult ki, és nem vett figyelembe bizonyos, a 2022/2065 rendelet 38. és 39. cikkének végrehajtásából eredő költségeket. Azt állítja, hogy a Bizottság a 2022/2065 rendeletre irányuló javaslat indokolásában tévesen állapította meg, hogy „[a] vállalkozás szolgáltatókat megillető szabadsága tekintetében a belső piaci széttagoltság csökkentése ellensúlyozza a vállalkozások költségeit”, „[a] javaslat óvintézkedéseket vezet be, hogy enyhítse a szolgáltatók terhét, beleértve az ismételt indokolatlan bejelentések elleni intézkedéseket és a megbízható bejelentők előzetes hatósági ellenőrzését”, „[t]ovábbá, egyes kötelezettségek az online óriásplatformokra vonatkoznak, amelyeken gyakran merülnek fel a legsúlyosabb kockázatok, és amelyek képesek a többletteher vállalására”.

93

E tekintetben meg kell állapítani, hogy az uniós jogalkotó nem köteles minden körülmények között hatásvizsgálatot végezni, és az ilyen hatásvizsgálat egyáltalán nem köti őt (lásd ebben az értelemben: 2024. október 4‑iLitvánia és társai kontra Parlament és Tanács [Mobilitási csomag] ítélet, C‑541/20–C‑555/20, EU:C:2024:818, 230. pont). Ebből következik, hogy – még ha bizonyítást nyerne is – az, hogy a Bizottság a hatásvizsgálatában túlságosan optimista gazdasági feltételezésekre támaszkodott, és alábecsülte az online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatók által viselendő költségeket, önmagában nem elegendő annak bizonyításához, hogy az említett rendelet rendelkezései önmagukban nyilvánvalóan aránytalan beavatkozást jelentenek a vállalkozás szabadságába.

94

Másodsorban, a felperes azt állítja, hogy a 2022/2065 rendelet 38. cikkében említett kötelezettség korlátozza azon képességét, hogy tájékoztassa ügyfeleit az Amazon Store platformján kínált ajánlatokról. Arra hivatkozik, hogy e kötelezettség egyrészt kárt okoz az ügyfeleinek, mivel nem teszi lehetővé számukra, hogy könnyen megtalálják azokat a termékeket, amelyek a leginkább érdekelhetik őket, másrészt pedig nem teszi lehetővé az említett rendelet értelmében vett rendszerszintű kockázat megelőzését. Úgy véli továbbá, hogy a profilalkotáson alapuló ajánlórendszerek lehetővé teszik a kis‑ és középvállalkozások (kkv) termékeinek népszerűsítését, és azok hiányában az ismertebb vállalkozások termékeit lenne kénytelen népszerűsíteni. Emellett arra hivatkozik, hogy az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett, „Európai megközelítés az online félretájékoztatás kezelésére” című bizottsági közleményéből (COM(2018) 236 final) következően e rendelkezés célja, hogy biztosítsa a nyilvánosság hozzáférését különböző információforrásokhoz a közösségi hálózatokon, a tartalommegosztó szolgáltatásokon és a keresőszolgáltatásokon. Márpedig az ilyen célkitűzés a piactereket illetően nem releváns.

95

E tekintetben a 2022/2065 rendelet 38. cikke úgy rendelkezik, hogy az ajánlórendszereket használó online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatók minden ajánlórendszerük esetében legalább egy olyan lehetőséget biztosítanak, amely nem a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27‑i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelethez (általános adatvédelmi rendelet) (HL 2016. L 119., 1. o. helyesbítések: HL 2016. L 314., 72. o.; HL 2018. L 127., 2. o.; HL 2021. L 74., 35. o.) 4. cikkének 4. pontjában foglalt fogalommeghatározás szerinti profilalkotáson alapul.

96

A 2016/679 rendelet 4. cikke úgy határozza meg a profilalkotás fogalmát, mint a „személyes adatok automatizált kezelésének bármely olyan formája, amelynek során a személyes adatokat valamely természetes személyhez fűződő bizonyos személyes jellemzők értékelésére, különösen a munkahelyi teljesítményhez, gazdasági helyzethez, egészségi állapothoz, személyes preferenciákhoz, érdeklődéshez, megbízhatósághoz, viselkedéshez, tartózkodási helyhez vagy mozgáshoz kapcsolódó jellemzők elemzésére vagy előrejelzésére használják”.

97

Ami az ajánlórendszereket illeti, a 2022/2065 rendelet (70) preambulumbekezdése szerint „[a]z online platformok üzletvitelének alapvető részét képezi, hogy hogyan priorizálják és jelenítik meg az információkat az online interfészükön annak érdekében, hogy elősegítsék és optimalizálják az információkhoz való hozzáférést a szolgáltatás igénybe vevői számára”, és „[e]rre például az információk algoritmikus javaslásával, rangsorolásával és priorizálásával, a szöveges és egyéb vizuális megjelenítések révén történő különbségtétellel vagy a szolgáltatás igénybe vevője által biztosított információk egyéb feldolgozása révén kerül sor”. E preambulumbekezdés azt is tartalmazza, hogy „[a]z ilyen ajánlórendszerek jelentős hatást gyakorolhatnak a szolgáltatás igénybe vevőinek az információk online lehívására és az azokkal való interakcióra való képességére, többek között megkönnyíthetik a releváns információk keresését a szolgáltatás igénybe vevői számára, és hozzájárulhatnak a jobb felhasználói élményhez”, valamint „[e]mellett fontos szerepet játszanak egyes üzenetek sokszorosításában, az információk rendkívül gyors terjesztésében és az online magatartás ösztönzésében”.

98

Először is meg kell jegyezni, hogy a 2022/2065 rendelet 38. cikke arra irányul, hogy lehetővé tegye az online óriásplatformok igénybe vevői számára, hogy bizonyos mértékig megválasszák a hozzájuk érkező információkat, amint az e rendelet (70) preambulumbekezdéséből következik. Közelebbről, az említett rendelet 38. cikke lehetőséget biztosít az igénybe vevőknek arra, hogy csak olyan termékeket ajánljanak nekik, amelyek kiválasztását nem befolyásolta személyes adataik gyűjtése.

99

E körülmények között egyrészt meg kell állapítani, hogy a 2022/2065 rendelet 38. cikke nem zárja ki, hogy az online óriásplatformok igénybe vevői profilalkotáson alapuló ajánlórendszert használjanak. Ezenkívül e rendelkezés lehetővé teszi ezen igénybe vevők számára, hogy visszatérjenek a profilalkotáson alapuló lehetőséghez abban az esetben, ha nem elégedettek az ilyen profilalkotás hiányában kapott ajánlatokkal.

100

Következésképpen meg kell állapítani, hogy – a felperes állításával ellentétben – a 2022/2065 rendelet 38. cikke nem okozhat kárt a piacterek fogyasztóinak.

101

Másrészt meg kell állapítani, hogy a 2022/2065 rendelet 38. cikke megerősíti a fogyasztók jogait azáltal, hogy lehetőséget biztosít számukra, hogy kifejezzék választásukat a számukra ajánlott termékekkel kapcsolatban. E rendelkezés tehát legalábbis hozzájárulhat a fogyasztóvédelem magas szintjéhez, következésképpen e rendelet 34. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján megelőzhet egy rendszerszintű kockázatot.

102

Másodszor meg kell állapítani, hogy a felperes által hivatkozott azon tény, hogy a 2022/2065 rendelet 38. cikke a piactereken működő kkv‑kkel szemben a nagyvállalkozásokat részesíti előnyben, nem bizonyítja az e piactereket üzemeltető szolgáltatók vállalkozási szabadságának megsértését.

103

Továbbá, egyrészt, amint a keresetlevél A.2. mellékletében szereplő gazdasági tanulmányból (a továbbiakban: a felperes gazdasági tanulmánya) kitűnik, a profilalkotáson alapuló ajánlórendszerek a „réstermékek” eredményesebb forgalmazását teszik lehetővé, ez nem ad magyarázatot arra, hogy a nagyvállalkozások miért nem képesek termékválasztékukon belül a szakközönség számára ilyen termékeket kifejleszteni. Így, még ha feltételezzük is, hogy a profilalkotáson alapuló ajánlórendszerek elősegítik a réstermékek forgalmazását, ebből nem lehet arra következtetni, hogy az ilyen rendszerek jellegüknél fogva kedvezőek lennének a kkv‑k számára.

104

Másrészt, amint arra lényegében a Bizottság rámutat, a felperes nem fejti ki, hogy a piacterek miért nem képesek arra, hogy lehetővé tegyék a fogyasztók számára, hogy felületükön a réstermékek azonosítását lehetővé tevő kritériumok szerinti kereséseket végezhessenek.

105

Következésképpen a felperes nem bizonyítja, hogy a 2022/2065 rendelet 38. cikke jelentős költségeket róna a kkv‑kra, következésképpen pedig a piactereket üzemeltető szolgáltatókra.

106

Harmadszor meg kell állapítani, hogy a felperes a 2022/2065 rendelet jogszerűségének vitatása céljából nem hivatkozhat eredményesen a COM(2018) 236 bizottsági közleményre, amely kizárólag a Bizottságtól származik, és amely nem kötelező erejű. Bár e közleményből kitűnik, hogy a Bizottság szándéka szerint „[o]lyan eszközöket kell biztosítani [az online platformok] felhasználó[i] részére, amelyek lehetővé teszik, hogy testreszabott és interaktív online tapasztalatokra tegyenek szert annak érdekében, hogy könnyebben fedezhessék fel a tartalmakat és férjenek hozzá az alternatív nézőpontokat ismertető különböző hírforrásokhoz”, és így küzdhessenek a félretájékoztatás ellen, ebből nem vonható le az a következtetés, hogy az említett rendelet 38. cikke egyébként nem teheti lehetővé a fogyasztók piacterekkel kapcsolatos tájékoztatásának javítását.

107

Harmadsorban, a felperes rámutat, hogy a 2022/2065 rendelet 39. cikke következtében a hirdetők Amazon Store platformon folytatott reklámtevékenységeire vonatkozó bizalmas információk juthatnak nyilvánosságra. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy ez a platform kevésbé vonzó lesz a hirdetők számára, különösen azon online platformokhoz képest, amelyeket nem minősítettek online óriásplatformnak. Egyébiránt arra hivatkozik, hogy az említett rendelkezésben előírt kötelezettség végrehajtása a Bizottság által a hatásvizsgálatában megbecsültnél magasabb költségekkel jár.

108

Amint az a fenti 87. pontban megállapításra került, a 2022/2065 rendelet 39. cikke információk nyilvános terjesztését írja elő, amelyek többek között magukban foglalják a hirdetés tartalmát, beleértve a termék, a szolgáltatás vagy a márka nevét és a hirdetés tárgyát; azt, hogy mely természetes vagy jogi személy nevében került sor a hirdetés megjelenítésére és mely időszakban; azt, hogy a hirdetés a szolgáltatást igénybe vevők kifejezetten egy vagy több adott csoportjának kívánták‑e megjeleníteni, és ha igen, az erre a célra használt főbb paramétereket, beleértve adott esetben az egy vagy több ilyen meghatározott csoport kizárására használt főbb paramétereket is; a szolgáltatás elért igénybe vevőinek teljes számát, és adott esetben a hirdetés által konkrétan megcélzott igénybe vevők egy vagy több csoportjának összesített számát a tagállamok szerinti bontásban.

109

Márpedig a felperes nem terjeszt elő olyan bizonyítékot, amely alátámaszthatná, hogy a 2022/2065 rendelet 39. cikkében említett információk terjesztése negatív hatással lenne az Amazon Store platform által a hirdetőkre gyakorolt vonzerőre.

110

A felperes gazdasági tanulmánya ugyanis annak megállapítására szorítkozik, hogy a hirdetés tartalmára, célirányultságára és sikerére vonatkozó információk lehetővé teszik a hirdető versenytársai számára, hogy lemásolják a stratégiáját. E tanulmány ezzel kapcsolatban pontosítja, hogy a hirdetések „sikerére” vonatkozó információk „döntő fontosságúak”.

111

Bizonyos információk azonban – köztük a hirdetések tartalmára vonatkozók – a 2022/2065 rendelet 39. cikkétől függetlenül, jellegüknél fogva hozzáférhetők a nyilvánosság számára. Ezenkívül a felperes nem ad elő semmilyen érvet annak alátámasztására, hogy a célirányultságra vonatkozó információk nem vezethetők le az érintett platform vizsgálatából, figyelembe véve a szóban forgó hirdetés tárgyát képező termék jellegét. A hirdetés sikerére vonatkozó információval ellentétben továbbá a célirányultságra vonatkozó információt nem minősíti „döntő fontosságúnak” a felperes.

112

Ami a hirdetés sikerére vonatkozó információkat illeti, a felperes gazdasági tanulmánya egy korábbi, 1953‑as gazdasági tanulmányra hivatkozik, amelynek következtetései nem biztos, hogy alkalmazhatók az online platformokra. Ezenkívül a felperes e tanulmánya nem pontosítja, hogyan határozható meg a hirdetés sikere. Ha a felperes a szóban forgó hirdetés tárgyát képező termék értékesítésének esetleges növekedését érti ez alatt, akkor elegendő megjegyezni, hogy a 2022/2065 rendelet 39. cikke nem írja elő ilyen információk terjesztését.

113

Negyedsorban, a felperes arra hivatkozik, hogy a 2022/2065 rendelet 40. cikkének (4) és (12) bekezdése arra kötelezi, hogy a „rendszerszintű kockázatok” tanulmányozása céljából az adatok „korlátlan” mennyiségét tegye hozzáférhetővé, beleértve a bizalmas adatokat is, noha ilyen kockázatok fennállása nem bizonyított.

114

A 2022/2065 rendelet 40. cikkének (4) bekezdése értelmében a letelepedési hely szerinti digitális szolgáltatási koordinátor indokolt kérelmére az online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatóknak – a kérelemben meghatározott észszerű határidőn belül – biztosítaniuk kell az olyan ellenőrzött kutatók adatokhoz való hozzáférését, akik megfelelnek a 40. cikk (8) bekezdésében szereplő követelményeknek, kizárólag olyan kutatások céljára, amelyek hozzájárulnak a jelen rendelet 34. cikkének (1) bekezdése szerint meghatározott, az Unióban felmerülő rendszerszintű kockázatok felderítéséhez, azonosításához és megértéséhez, valamint az ugyanezen rendelet 35. cikke szerinti kockázatcsökkentési intézkedések megfelelőségének, hatékonyságának és hatásainak értékeléséhez.

115

A 2022/2065 rendelet 40. cikkének (8) bekezdésében meghatározott feltételek között szerepel az, hogy a kutatóknak igazolniuk kell, hogy képesek az egyes kérelmekhez kapcsolódó adatvédelmi és bizalmas adatkezelési követelmények betartására és a személyes adatok védelmére. Kérelmükben továbbá ismertetniük kell az e célból bevezetett megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket.

116

Emellett a 2022/2065 rendelet 40. cikkének (5) bekezdése kimondja, hogy az online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatók kérheti a letelepedési hely szerinti digitális szolgáltatási koordinátort a kérelem módosítására, ha úgy ítéli meg, hogy az alábbi két ok egyikéből kifolyólag nem tud hozzáférést adni a kért adatokhoz, többek között azért, mert az ilyen hozzáférés megadása a bizalmas információk, különösen az üzleti titkok védelme szempontjából jelentős mértékű sebezhetőséghez vezetne.

117

Végül a 2022/2065 rendelet 40. cikkének (12) bekezdése hozzáteszi, hogy az online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatóknak indokolatlan késedelem nélkül hozzáférést kell biztosítaniuk az adatokhoz – beleértve a valós idejű adatokat is, amennyiben ez technikailag lehetséges –, feltéve, hogy az adatok online interfészükön nyilvánosan hozzáférhetők azon kutatók számára – beleértve a nonprofit szervekhez, szervezetekhez és egyesületekhez tartozó kutatókat is –, akik megfelelnek az említett rendelet 40. cikke (8) bekezdése b)–e) pontjában foglalt feltételeknek, és akik az adatokat kizárólag olyan kutatás céljára használják fel, amely ugyanezen rendelet 34. cikke (1) bekezdésének megfelelően hozzájárul az Unión belüli rendszerszintű kockázatok felderítéséhez, azonosításához és megértéséhez.

118

E tekintetben először is, amint az a fenti 77. pontban megállapításra került, a legalább 45 millió NMM‑mel rendelkező piacterek különböző, a 2022/2065 rendelet 34. cikkének (1) bekezdésében említett rendszerszintű kockázatot jelenthetnek. Ebből következik, hogy – a felperes állításával ellentétben – e rendelet 40. cikke, amely arra irányul, hogy lehetővé tegye az e rendszerszintű kockázatok felderítéséhez, azonosításához és megértéséhez hozzájáruló kutatásokat, elősegíthetik az e piacterek által jelentett rendszerszintű kockázatok csökkentéséhez.

119

Másodszor meg kell jegyezni, hogy a 2022/2065 rendelet 40. cikkének (5) bekezdése lehetővé teszi az online óriásplatformot üzemeltető szolgáltató számára, hogy a bizalmas adatok védelme céljából kérje az adatokhoz való hozzáférés iránti kérelem módosítását. Ezenkívül, amennyiben a kérelem módosítása ellenére az említett szolgáltatónak ilyen adatokat kell szolgáltatnia, meg kell állapítani, hogy a 2022/2065 rendelet 40. cikkének (8) bekezdése előírja az érintett kutatók számára annak igazolását, hogy képesek megőrizni a kapott adatok bizalmas jellegét. E tekintetben – a felperes állításával ellentétben – a jogalkotó nem volt köteles e rendeletben leírni azokat a konkrét intézkedéseket, amelyeket a kutatóknak a kapott adatok bizalmas jellegének megőrzése érdekében meg kell hozniuk. Elegendő ugyanis, hogy arra kötelezte a kutatókat, hogy egyrészt igazolják, hogy minden egyes hozzáférés iránti kérelem esetében képesek megőrizni az e kérelem tárgyát képező adatok biztonságát és bizalmas jellegét, másrészt pedig arra, hogy maguk ismertessék az e célból hozott technikai és szervezési intézkedéseket.

120

Ötödsorban, a felperes és a bevh arra hivatkozik, hogy a 2022/2065 rendelet 34–43. cikkében foglalt kötelezettségek végrehajtása jelentős terheket ró a piactereket üzemeltető szolgáltatókra, ideértve azt is, hogy informatikai rendszereiken bonyolult módosításokat kell végrehajtaniuk. Ugyanakkor nem nyújtották be módosítások költségbecslését, még a felperes gazdasági tanulmányában sem. Egyébiránt, még ha feltételezzük is, hogy e költségek valóban jelentősek többek között az online óriásplatformot üzemeltető azon szolgáltatók számára is, amelyek nagy erőforrásokhoz férhetnek hozzá, meg kell állapítani, hogy – amint az a fenti 59. pontban megállapításra került – a fogyasztóvédelem céljának jelentősége igazolhatja az egyes gazdasági szereplőket érő, akár jelentős mértékű, negatív gazdasági következményeket.

121

E körülmények között a felperes és a bevh megalapozatlanul állítja, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése nyilvánvalóan nem alkalmas e rendelet célkitűzéseinek elérésére, következésképpen pedig sérti a Charta 16. cikkét.

122

Következésképpen az első jogalap első részét el kell utasítani, anélkül hogy határozni kellene a válaszban e rész alátámasztására felhozott bizonyos érvek Bizottság által vitatott elfogadhatóságáról.

123

A bevh által támogatott felperes rámutat, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése, amennyiben bizonyos piactereket az e rendelet 34–43. cikkében előírt kötelezettségek hatálya alá von, sérti a Charta 17. cikkének (1) bekezdését. Azzal érvel, hogy e kötelezettségek jelentős hatást gyakorolnak a tevékenységeire, következésképpen a tulajdonhoz való jogába való beavatkozásnak minősülnek.

124

A Bizottság, amelyet a Parlament, a Tanács és a BEUC támogat, vitatja a felperes érvelését.

125

A Charta 17. cikkének (1) bekezdésének értelmében „[m]indenkinek joga van ahhoz, hogy jogszerűen szerzett tulajdonát birtokolja, használja, azzal rendelkezzen, és azt örökül hagyja”, továbbá „[t]ulajdonától senkit sem lehet megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből, a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel, valamint az ezáltal elszenvedett veszteségekért kellő időben fizetett méltányos összegű kártalanítás mellett történik”. E cikk azt is előírja, hogy „[a] tulajdon használatát, az általános érdek által szükségessé tett mértékben, törvénnyel lehet szabályozni”.

126

A Charta 17. cikkének (1) bekezdésében biztosított védelem olyan vagyoni értékű jogokra terjed ki, amelyekből a jogrendre tekintettel olyan megszerzett jogi helyzet következik, amely lehetővé teszi, hogy a jogosult e jogait saját maga javára önállóan gyakorolja (2013. január 22‑iSky Österreich ítélet, C‑283/11, EU:C:2013:28, 34. pont). Így a Bíróság kimondta, hogy az adminisztratív jellegű terhek nem minősülnek a tulajdonhoz való jogba történő beavatkozásnak (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 1989. július 11‑iSchräder HS Kraftfutter ítélet, 265/87, EU:C:1989:303, 16. és 17. pont).

127

A jelen ügyben – a Bizottsághoz hasonlóan – meg kell állapítani, hogy a felperes nem terjeszt elő azon állításának alátámasztására szolgáló érvelést, amely szerint a 2022/2065 rendelet 34–43. cikkében előírt kötelezettségek a tulajdonhoz való jogába történő beavatkozásnak minősülnek.

128

Ezenfelül meg kell jegyezni, hogy a 2022/2065 rendelet 34–43. cikkében előírt és a fenti 52. pontban ismertetett kötelezettségek kétségtelenül adminisztratív terheket rónak az online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatókra, de nem fosztják meg őket az említett platformok tulajdonjogától. Ezenkívül, még ha feltételezzük is, hogy e kötelezettségek a szóban forgó szolgáltatók tulajdonhoz való jogába való beavatkozásnak tekinthetők, meg kell állapítani, hogy e beavatkozásokat a fenti 62–120. pontban a Charta 16. cikkét illetően kifejtettekhez hasonló indokok mindenképpen igazolják.

129

Ebből következik, hogy a felperes és a bevh megalapozatlanul állítja, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése sérti a Charta 17. cikkét.

130

Következésképpen az első jogalap második részét el kell utasítani.

131

A bevh által támogatott felperes azt állítja, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése, amennyiben bizonyos piactereket az e rendelet 34–43. cikkében előírt kötelezettségek hatálya alá von, sérti a Charta 20. cikkében kimondott egyenlő bánásmód elvét. E tekintetben megállapítja, hogy az említett rendelet 33. cikkének (1) bekezdése azonos módon kezeli az online platformok különböző típusait, úgymint különösen az online keresőprogramokat, holott ez utóbbiak, a közösségi hálózatok és a tartalommegosztó szolgáltatások olyan konkrét kockázatokat idéznek elő, amelyeket a piacterek nem. Ezenkívül megjegyzi, hogy e rendelkezés eltérően kezeli az összehasonlítható helyzeteket, kizárva a hatálya alól azokat a kiskereskedőket és piactereket, amelyek NMM‑je nem éri el a 45 milliót.

132

A Bizottság, amelyet a Parlament, a Tanács és a BEUC támogat, vitatja a felperes érvelését.

133

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az egyenlő bánásmód elve az uniós jog általános elve, amelyet többek között a Charta 20. cikke rögzít, és úgy rendelkezik, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő.

134

Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az egyenlő bánásmód elve megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, és hogy az eltérő helyzeteket ne kezeljék azonosan, kivéve ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható (2010. szeptember 14‑iAkzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság és társai ítélet, C‑550/07 P, EU:C:2010:512, 55. pont; 2023. június 6‑iO. G. [Harmadik állambeli állampolgárral szemben kibocsátott európai elfogatóparancs] ítélet, C‑700/21, EU:C:2023:444, 42. pont). Annak meghatározásához, hogy fennáll‑e az említett elv ilyen megsértése, különösen azon rendelkezés tárgyát és célját kell alapul venni, amelyről azt állítják, hogy sérti ezen elvet (lásd: 2018. szeptember 6‑iPiessevaux kontra Tanács ítélet, C‑454/17 P, nem tették közzé, EU:C:2018:680, 79. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

135

A jelen ügyhöz hasonló területen továbbá, ahol a jogalkotó széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, az egyenlő bánásmód elve csak akkor sérül, ha a jogalkotó a szóban forgó szabályozással elérni kívánt célkitűzéshez képest önkényes vagy nyilvánvalóan nem megfelelő különbségtételt alkalmaz (lásd ebben az értelemben: 2022. július 14‑iBizottság kontra VW és társai ítélet, C‑116/21 P–C‑118/21 P, C‑138/21 P és C‑139/21 P, EU:C:2022:557, 127. pont; 2023. március 9‑iGrossetête kontra Parlament ítélet, C‑714/21 P, nem tették közzé, EU:C:2023:187, 48. pont).

136

A jelen ügyben a felperes elsőként azt állítja, hogy egyfelől a piacterek, másfelől pedig a közösségi hálózatok és a tartalommegosztó szolgáltatások és az online keresőprogramok nincsenek összehasonlítható helyzetben a 2022/2065 rendelet 34–43. cikkében előírt kötelezettségek alkalmazása szempontjából. Konkrétan azt állítja, hogy e kötelezettségek olyan kockázatok megelőzésére irányulnak, amelyeket a közösségi hálózatok, a tartalommegosztó szolgáltatások és az online keresőprogramok okozhatnak, a piacterek azonban nem. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy e rendelet 33. cikkének (1) bekezdése helytelenül alkalmazandó ez utóbbiakra.

137

Mindazonáltal, először is meg kell állapítani, hogy – amint az a fenti 77. pontból következik – a legalább 45 millió NMM‑mel rendelkező piacterek számos, a 2022/2065 rendelet 34. cikke (1) bekezdésének a)–d) pontjában említett rendszerszintű kockázatot okozhatnak.

138

Másodszor, amennyiben a felperes további magyarázat nélkül állítja, hogy a 2022/2065 rendelet 34–43. cikkében előírt kötelezettségek „nagy száma” nem a fogyasztók védelmére, illetve a hamisított vagy veszélyes termékek forgalmazásának megakadályozására irányul, elegendő megjegyezni, hogy nem jelöli meg azokat a rendelkezéseket, amelyekre hivatkozik. Ezenkívül, bár azt állítja, hogy e rendelet 38. cikke nem teszi lehetővé azon valószínűség csökkentését, hogy a fogyasztó jogellenes termékekre vonatkozó ajánlatokat kapjon, meg kell állapítani, hogy e rendelkezés a fenti 101. pontban kifejtett okok miatt mégis hozzájárul a fogyasztói jogok megerősítéséhez. Egyébiránt a fenti 71–74. és 77. pontból az következik, hogy – a felperes által javasoltakkal szemben – a piacterek által okozott kockázatok semmi esetre sem korlátozódnak a fogyasztók védelmére negatív hatást gyakorló kockázatokra, sem pedig a hamisított vagy veszélyes termékek forgalmazásával kapcsolatos kockázatokra.

139

Harmadszor, a felperes arra hivatkozik, hogy a „viták, a tartalmak és az információk terjesztését” illetően a piactereket ugyanúgy kell kezelni, mint a felhőszolgáltatásokat (cloud computing) és az internetes tárhelyszolgáltatásokat, amelyek nem minősülnek a 2022/2065 rendelet értelmében vett online platformoknak, és amelyekre következésképpen nem vonatkozik e rendelet 33. cikkének (1) bekezdése.

140

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a 2022/2065 rendelet (13) preambulumbekezdése pontosítja, hogy „a felhőszolgáltatás vagy az internetes tárhely‑szolgáltatás nem tekinthető online platformnak, amennyiben bizonyos információk nyilvános terjesztése az ilyen szolgáltatások kisebb és kiegészítő elemének vagy kisebb funkcionalitásának minősül”. Márpedig a felperes nem vitatja, hogy az információknak a szolgáltatás igénybe vevője kérésére a nyilvánosság számára történő terjesztése nem minősül a piacterek kisebb és kiegészítő elemének vagy kisebb funkcionalitásának. Következésképpen meg kell állapítani, hogy az említett rendelet 33. cikkének (1) bekezdése, amennyiben az a piacterekre vonatkozik, bizonyos felhőszolgáltatásokra és internetes tárhelyszolgáltatásokra viszont nem, nem alkalmaz önkényes vagy nyilvánvalóan nem megfelelő különbségtételt az említett rendelet 34. cikkének (1) bekezdésében említett rendszerszintű kockázatok megelőzése céljából.

141

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése, amennyiben az a piacterekre, a közösségi hálózatokra, a tartalommegosztó szolgáltatásokra és az online keresőprogramokra egyaránt alkalmazandó, nem nyilvánvalóan alkalmatlan az e rendelet 34. cikkének (1) bekezdésében említett rendszerszintű kockázatok megelőzésére.

142

Másodsorban a felperes arra hivatkozik, hogy az NMM‑jüktől függetlenül a piactereket üzemeltető valamennyi szolgáltatót azonos módon kellene kezelni a 2022/2065 rendelet 34–43. cikkében előírt kötelezettségek alkalmazása szempontjából. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy e rendelet 33. cikkének (1) bekezdése tévesen alkalmazandó a piactereket üzemeltető azon szolgáltatókra, amelyek NMM‑je eléri vagy meghaladja a 45 milliót.

143

A felperes e tekintetben először is azt állítja, hogy a jogellenes tartalmak terjesztésével kapcsolatos kockázatok jelentősebbek a kis piactereken, mint a nagy piactereken, és ezért paradox további kötelezettségeket előírni ez utóbbiakat üzemeltető szolgáltatókkal szemben. Különösen megjegyzi, hogy a jogellenes termékeket, így a veszélyes vagy hamisított termékeket elsősorban a kis piacokon, a közösségi hálózatokon keresztül, vagy a darkneten forgalmazzák. Arra hivatkozik, hogy csekély a kockázata, hogy az ilyen termékeket nagy piactereken forgalmazhatják. Hozzáteszi, hogy a 2022/2065 rendelet (72) preambulumbekezdéséből az következik, hogy e rendelet valamennyi piactér számára különböző kötelezettségeket ír elő, amelyek arra irányulnak, hogy „elriasszák [őket] az alkalmazandó szabályok megsértésével történő áruértékesítéstől és szolgáltatásnyújtástól”. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a jogalkotó maga is elismerte, hogy a jogellenes termékek forgalmazásához kapcsolódó kockázatok nem jelentenek rendszerszintű kockázatot, és azok nem növekednek az aktív igénybe vevők számával.

144

Mindazonáltal egyrészt a felperes elismeri, hogy a piacterek – méretüktől függetlenül – felhasználhatók a veszélyes vagy jogellenes termékek forgalmazásának megkönnyítésére.

145

Másrészt, még ha bizonyítást is nyerne, hogy a felperes vagy a legalább 45 millió NMM‑mel rendelkező piactereket üzemeltető többi szolgáltató mindeddig hatékonyan ellenőrizte a platformjaikon terjesztett információkat, ez nem zárja ki, hogy e szolgáltatók révén a jövőben nagyszámú személyhez juthat el jogellenes tartalom, mivel az NMM‑jük legalább 45 millió. Következésképpen, és amint az a fenti 73., 74. és 77. pontból következik, meg kell állapítani, hogy a legalább 45 millió NMM‑mel rendelkező piactér az Unió jelentős részére jogellenes tartalmakat juttathat el, következésképpen a 2022/2065 rendelet 34. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében rendszerszintű kockázatot okozhat.

146

E körülmények között – a jogalkotó által a 2022/2065 rendelet (76) preambulumbekezdésében megfogalmazottakhoz hasonlóan – meg kell jegyezni, hogy a legalább 45 millió NMM‑mel rendelkező piacterek olyan társadalmi kockázatok forrásai lehetnek, amelyek hatókörüket és hatásukat illetően eltérnek a kisebb platformokhoz fűződő kockázatoktól.

147

Egyébiránt a felperes azon állítása, hogy a 2022/2065 rendelet valamennyi piactér számára előír a veszélyes vagy jogellenes termékek forgalmazásának megelőzésére irányuló kötelezettségeket, nem elegendő annak bizonyításához, hogy a legalább 45 millió NMM‑mel rendelkező piacterek tekintetében előírt további kötelezettségek nyilvánvalóan alkalmatlanok lennének az említett rendelet 34. cikkének (1) bekezdésében említett rendszerszintű kockázatok megelőzésére.

148

Másodszor a felperes azt állítja, hogy a 45 milliós NMM eléréséhez az online óriásplatformoknak a gyakorlatban mindenképp több tagállamban kell működniük. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy az ezen online óriásplatformokat üzemeltető szolgáltatókkal szemben előírt kötelezettségek nem alkalmazandók az egyetlen tagállamban működő, online platformot üzemeltető szolgáltatókra, még akkor sem, ha e tagállam lakosságának jelentős részéhez eljuthat az említett platformok tartalma. E tekintetben megjegyzi, hogy ezt az eltérő bánásmódot nem igazolja bizonyos – nemzeti jellegű – rendszerszintű kockázatok, így köztük a demokratikus folyamattal kapcsolatos kockázatok megelőzése.

149

Mindazonáltal, egyrészt a felperes nem fejti ki, hogy bizonyos kockázatok miért csak nemzeti jellegűek, még akkor sem, ha uniós szinten is létezik demokratikus folyamat, amint az az EUSZ 10. cikkből és az EUMSZ 22. cikk (2) bekezdéséből következik.

150

Másrészt a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (2) bekezdéséből és e rendelet (76) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a jogalkotó úgy ítélte meg, hogy egy online platform uniós szinten rendszerszintű kockázatokat okozhat, ha NMM‑je eléri vagy meghaladja az Unió népességének 10%‑át. Márpedig meg kell állapítani, hogy azok az online platformok, amelyek csak egy tagállamban vannak jelen, és amelyek NMM‑je nem éri el a 45 milliót, még akkor is, ha e tagállam lakosságának jelentős részéhez el is jut a tartalmuk, kevésbé valószínűek, hogy uniós szinten rendszerszintű kockázatokkal járnának, mint azok az online platformok, amelyek NMM‑je meghaladja a 45 milliót.

151

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése, amennyiben csak a legalább 45 millió NMM‑mel rendelkező piactereket üzemeltető szolgáltatókra alkalmazandó, nem alkalmaz önkényes vagy nyilvánvalóan nem megfelelő különbségtételt az említett rendelet 34. cikkének (1) bekezdésében említett rendszerszintű kockázatok megelőzése céljából.

152

Harmadsorban a felperes arra hivatkozik, hogy a 2022/2065 rendelet 34–43. cikke szerinti kötelezettségek alkalmazása szempontjából a piactereket üzemeltető szolgáltatókat ugyanúgy kell kezelni, mint a kiskereskedőket. Megállapítja ugyanis, hogy a kiskereskedőkre, vagyis azokra a vállalkozásokra, amelyek kizárólag a saját termékeiket forgalmazzák az interneten, nem vonatkozik e rendelet 33. cikkének (1) bekezdése, miközben a piacterekhez hasonlóan lehetővé teszik a fogyasztók számára, hogy távollévők között kötött szerződéseket kössenek a kereskedővel.

153

Ugyanakkor, egyrészt a kiskereskedők honlapjaitól eltérően az online platformok a szolgáltatás igénybe vevője által szolgáltatott információkat terjesztik. Így, míg a kiskereskedők internetes oldalai főszabály szerint csak a saját információikat terjesztik, az online platformok személyek nagy számától származó információkat terjeszthetnek. A felperes gazdasági tanulmányából így kitűnik, hogy több millió eladó forgalmazza áruit az Amazon Store platformon.

154

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a kiskereskedőkkel szemben az online platformokat üzemeltető szolgáltatók nem feltétlenül ismerik a platformjukon terjesztett valamennyi információt. Végül meg kell állapítani, hogy ezért mentesülnek a felelősség alól, aminek jogszerűségét a felperes nem vitatja. Így a 2022/2065 rendelet 6. cikkéből az következik, hogy e szolgáltatók nem felelősek a szolgáltatás igénybe vevőjének kérésére tárolt információkért, amennyiben nincsen tudomásuk jogellenes tevékenységről vagy jogellenes tartalomról. E rendelet 8. cikke e tekintetben hozzáteszi, hogy ugyanezekre a szolgáltatókra nem vonatkozik olyan általános kötelezettség, amelynek értelmében nyomon kellene követniük az általuk továbbított vagy tárolt információkat, vagy jogellenes tevékenységre utaló tények vagy körülmények aktív feltárására kellene törekedniük.

155

Ezért meg kell jegyezni, hogy a kiskereskedőktől eltérően a nagy online platformokat üzemeltető szolgáltatók akaratlanul megkönnyíthetik a jogellenes tartalmak terjesztését, anélkül, hogy ezért felelősségre lehetne őket vonni.

156

Másrészt a Bizottság a hatásvizsgálatában megállapította, hogy „a legnagyobb online platformok, így a közösségi hálózatok vagy az online piacterek egyedi helyzete az azonosított problémák egyik fontos tényezője”, „[v]iszonylag kevés számú online platform tömöríti a felhasználók – mind fogyasztók, mind kereskedők – igen magas számát”, valamint „[a]z óriásplatformok nagyobb társadalmi és gazdasági kockázatot jelentenek, mivel de facto nyilvános terekké váltak, és rendszerszintű szerepük van több millió polgár és vállalkozás számára”. A Bizottság arra is rámutatott, hogy „[m]ás szavakkal, sokkal jelentősebb hatást gyakoroltak a társadalomra és az egységes piacra, mint a kisebb méretű platformok, mivel a közönség széles köréhez jutnak el”. A Bizottság ily módon megjegyezte, hogy az online óriásplatformoknak jelentős szerepük van mind a fogyasztók, mind pedig a termékeiket e platformokon forgalmazó eladók számára. Márpedig nem vitatott, hogy a kiskereskedők nem játszanak ilyen szerepet, legalábbis ezen eladókhoz viszonyítva.

157

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése, amennyiben a legalább 45 millió NMM‑mel rendelkező piactereket üzemeltető szolgáltatókra alkalmazandó, a kiskereskedőkre pedig nem, nem alkalmaz önkényes vagy nyilvánvalóan nem megfelelő különbségtételt az említett rendelet 34. cikkének (1) bekezdésében említett rendszerszintű kockázatok megelőzése céljából.

158

Ebből következik, hogy a felperes és a bevh megalapozatlanul állítja, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése sérti a Charta 20. cikkét.

159

Következésképpen az első jogalap harmadik részét el kell utasítani.

160

A bevh által támogatott felperes azt állítja, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése, amennyiben bizonyos piactereket az e rendelet 38. cikkében előírt kötelezettség hatálya alá von, sérti a Charta 11. cikkének (1) bekezdésében rögzített véleménynyilvánítás és tájékozódás szabadságát. Megjegyzi ugyanis, hogy ez a kötelezettség abban áll, hogy mindegyik ajánlórendszer tekintetében olyan lehetőséget kell biztosítani, amely nem profilalkotáson alapul. Így az említett kötelezettség sérti a piacterek kereskedelmi véleménynyilvánítási szabadságát, mivel megakadályozza őket abban, hogy a legrelevánsabb termékeket mutassák be a fogyasztóknak. Akadályozza továbbá a piactereken jelen lévő harmadik fél eladók azon képességét is, hogy hatékonyan népszerűsítsék termékeiket és kommunikáljanak vevőikkel. Végül az nem igazolható az említett rendeletben említett rendszerszintű kockázatok megelőzésével.

161

A Bizottság, amelyet a Parlament, a Tanács és a BEUC támogat, vitatja a felperes érvelését.

162

A Charta 11. cikkének (1) bekezdése értelmében mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson.

163

A Chartához fűzött magyarázatok pontosítják, hogy a Charta 11. cikke megfelel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4‑én aláírt egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. tv.; a továbbiakban: EJEE) 10. cikkének.

164

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az EJEE 10. cikke, amely a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát védi, különösen a kereskedelmi jellegű információk vállalkozó általi, többek között reklámüzenetek formájában történő terjesztésére vonatkozik (lásd: 2021. február 3‑iFussl Modestraße Mayr ítélet, C‑555/19, EU:C:2021:89, 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

165

Amint arra a fenti 95. pont emlékeztet, a 2022/2065 rendelet 38. cikke úgy rendelkezik, hogy az ajánlórendszereket használó online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatók minden ajánlórendszerük esetében legalább egy olyan lehetőséget biztosítanak, amely nem profilalkotáson alapul.

166

E tekintetben egyrészt meg kell jegyezni, hogy a felperes nem fejti ki, hogy a 2022/2065 rendelet 38. cikke, amely csak az online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatókra alkalmazandó, miért korlátozhatná azt, hogy az adott piacon termékeket értékesítő eladók milyen módon mutatják be kereskedelmi jellegű információikat, köztük reklámüzeneteiket. Ebből következik, hogy a felperes megalapozatlanul állítja, hogy e rendelkezés az említett eladók véleménynyilvánítási és tájékozódási szabadságába való beavatkozásnak minősül.

167

Másrészt meg kell jegyezni, hogy a 2022/2065 rendelet 38. cikke, amely arra kötelezi az online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatókat, hogy minden ajánlórendszerük esetében legalább egy olyan lehetőséget biztosítanak, amely nem profilalkotáson alapul, korlátozza azt, ahogyan e szolgáltatók meg tudják jeleníteni a platformjukon forgalmazott termékeket abban az esetben, ha a szolgáltatás igénybe vevője ilyen lehetőséget választana.

168

A 2022/2065 rendelet 38. cikke ezért beavatkozást jelent a piacterek véleménynyilvánítási és tájékozódási szabadságába.

169

Emlékeztetni kell azonban arra, hogy a Charta 11. cikkében biztosított jogok nem korlátlan jogosultságként jelennek meg, hanem a társadalomban betöltött szerepükre tekintettel kell őket figyelembe venni (2020. október 6‑iPrivacy International ítélet, C‑623/17, EU:C:2020:790, 63. pont). Amint az a fenti 55. pontból következik, e jogok csak a törvény által, e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával, és az arányosság elvére figyelemmel csak annyiban korlátozhatók, amennyiben az elengedhetetlen, és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.

170

Márpedig a jelen ügyben először is nem vitatott, hogy a 2022/2065 rendelet 38. cikkéből eredő korlátozást jogalkotási aktus írja elő, következésképpen azt úgy kell tekinteni, mint amelyet törvény ír elő.

171

Másodszor, ez nem érinti az online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatók véleménynyilvánítási és tájékozódási szabadságának lényeges tartalmát. Egyrészt ugyanis a 2022/2065 rendelet 38. cikke nem tartalmaz olyan szabályokat, amelyek korlátoznák e szolgáltatók azon szabadságát, hogy a platformjukon forgalmazott termékeket egy nem profilalkotáson alapuló ajánlórendszer keretében mutassák be. Másrészt e rendelkezés nem tiltja meg az említett szolgáltatók számára, hogy profilalkotáson alapuló ajánlórendszereket kínáljanak, amennyiben e rendszerek mindegyike esetében legalább egy olyan lehetőséget biztosítanak, amely nem profilalkotáson alapul.

172

Harmadszor, a 2022/2065 rendelet 38. cikkéből eredő korlátozás az Unió által elismert általános érdekű célkitűzést követ. Amint ugyanis az a fenti 101. pontban megállapításra került, e rendelkezés hozzájárulhat a fogyasztóvédelem Charta 38. cikkében rögzített magas szintjéhez.

173

Negyedszer, a megállapított beavatkozás arányosságát illetően hangsúlyozni kell, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának az EJEE 10. cikkének (2) bekezdésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az érintett hatóságok bizonyos fokú mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek annak megítélésében, hogy fennáll‑e olyan kényszerítő társadalmi szükséglet, amely igazolhatja a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását. Ezen ítélkezési gyakorlat szerint ez különösen elengedhetetlen a kereskedelem területén, és különösen egy olyan összetett és változó területen, mint a hirdetések (lásd ebben az értelemben: 2021. február 3‑iFussl Modestraße Mayr ítélet, C‑555/19, EU:C:2021:89, 91. pont).

174

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a 2022/2065 rendelet 38. cikkében foglalt azon kötelezettség, hogy minden ajánlórendszer esetében legalább egy olyan lehetőséget kell biztosítani, amely nem profilalkotáson alapul, egyensúlyt teremt az online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatók kereskedelmi véleménynyilvánítási szabadsága és a fogyasztóvédelem között. Így a jogalkotó a jelentős mérlegelési mozgásterének túllépése nélkül tekinthette úgy, hogy a fogyasztóvédelem megköveteli, hogy a fogyasztók – amennyiben úgy kívánják – az online óriásplatformokon használt minden ajánlórendszer esetében hozzáférhessenek egy olyan lehetőséghez, amely nem profilalkotáson alapul.

175

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a felperes és a bevh megalapozatlanul állítja, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése sérti a Charta 11. cikkét.

176

Ebből következik, hogy az első jogalap negyedik részét el kell utasítani.

177

A bevh által támogatott felperes azt állítja, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése, amennyiben bizonyos piactereket az e rendelet 39. cikkében, valamint 40. cikkének (4) és (12) bekezdésében előírt kötelezettségek hatálya alá von, sérti a bizalmas adatoknak a Charta 7. cikkében biztosított védelmét. Egyrészt ugyanis az említett rendelet 39. cikkében említett információk nyilvánosságra hozatala jelentős kárt okozhat a piactereket üzemeltető szolgáltatók üzletének. Másrészt ugyanezen rendelet 40. cikkének (4) és (12) bekezdése következtében számos adatot közölhetnek a kutatókkal. E rendelkezés továbbá nem ír elő elegendő garanciát ezen adatok bizalmas jellegének megőrzésére. Végül sem a szóban forgó rendelet 39. cikke, sem 40. cikkének (4) és (12) bekezdése nem igazolható az e rendeletben említett rendszerszintű kockázatok megelőzésével.

178

A Bizottság, amelyet a Parlament, a Tanács és a BEUC támogat, vitatja a felperes érvelését.

179

A Charta 7. cikke értelmében mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán‑ és családi életét, otthonát és kapcsolattartását tiszteletben tartsák.

180

Az Alapjogi Chartához fűzött magyarázatok szerint a Charta 7. cikke által biztosított jogok megfelelnek az EJEE 8. cikke által biztosított jogoknak. Ebből következőleg a Charta 52. cikke (3) bekezdésének megfelelően az e jogokra jogszerűen alkalmazható korlátozás mértéke azonos az EJEE 8. cikkében megengedettel.

181

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a „magánélet” fogalma nem zárja ki a természetes és jogi személyek szakmai vagy kereskedelmi tevékenységeit (lásd ebben az értelemben: 2008. február 14‑iVarec ítélet, C‑450/06, EU:C:2008:91, 48. pont; 2024. július 29‑iBelgian Association of Tax Lawyers és társai ítélet, C‑623/22, EU:C:2024:639, 126. pont).

182

A jelen ügyben egyrészt, amint az a fenti 87. pontból következik, a 2022/2065 rendelet 39. cikke előírja, hogy az online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatóknak a hirdetési tevékenységükkel kapcsolatos információkat tartalmazó adattárat kell összeállítaniuk és nyilvánosan hozzáférhetővé tenniük az érintett hirdetés megjelenítésének teljes időtartama alatt, majd azt követően egy évig. E rendelkezés ezenkívül pontosítja, hogy az említett szolgáltatóknak biztosítaniuk kell, hogy ez az adattár ne tartalmazza a szolgáltatás igénybe vevőinek személyes adatait, akik számára a hirdetés megjelenítésre került vagy kerülhetett volna.

183

Másrészt a fenti 114. és 117. pontból következik, hogy a 2022/2065 rendelet 40. cikkének (4) és (12) bekezdése előírja, hogy a letelepedési hely szerinti digitális szolgáltatási koordinátor indokolt kérelmére az online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatóknak bizonyos adatokat – köztük bizalmas adatokat – kell az ellenőrzött kutatókkal közölniük.

184

E körülmények között rá kell mutatni, hogy a 2022/2065 rendelet 39. cikke, valamint 40. cikkének (4) és (12) bekezdése, amennyiben arra kötelezi az online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatókat, hogy olyan információkat közöljenek, amelyek bizalmasak lehetnek, a Charta 7. cikkében biztosított magánélet tiszteletben tartásához való jogba való beavatkozásnak minősül.

185

A Charta 7. cikkében biztosított jogok azonban nem korlátlan jogosultságként jelennek meg, hanem a társadalomban betöltött szerepükre tekintettel kell őket figyelembe venni (2020. július 16‑iFacebook Ireland és Schrems ítélet, C‑311/18, EU:C:2020:559, 172. pont; 2024. július 29‑iBelgian Association of Tax Lawyers és társai ítélet, C‑623/22, EU:C:2024:639, 134. pont). Amint az a fenti 55. pontból következik, e jogok csak a törvény által, e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával, és az arányosság elvére figyelemmel csak annyiban korlátozhatók, amennyiben az elengedhetetlen, és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.

186

Elsőként, a jelen ügyben nem vitatott, hogy a 2022/2065 rendelet 39. cikkéből, valamint 40. cikkének (4) és (12) bekezdéséből eredő korlátozásokat jogalkotási aktus írja elő, következésképpen azokat úgy kell tekinteni, mint amelyeket törvény ír elő.

187

Másodsorban az online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatók magánéletének tiszteletben tartásához való jogának lényeges tartalma nem sérül.

188

Ugyanis, először is, a 2022/2065 rendelet 39. cikke csak meghatározott időre és a piacterek gazdasági tevékenységének csak adott körére írja elő az információk terjesztését. E tekintetben a felperes maga is elismeri, hogy hirdetési bevételei az összes bevételének csupán 7%‑át teszik ki. Ezenkívül, amint az a fenti 110. és 112. pontban megállapításra került, e rendelkezés nem írja elő a hirdetés sikerére vonatkozó információk terjesztését, amelyek tekintetében a felperes azt állítja, hogy kereskedelmi szempontból ezen információk a legérzékenyebbek. Egyébiránt ezen információk egy része, mint például a hirdetések tartalmára, valamint a szóban forgó hirdetések tárgyát képező termékekre és márkára vonatkozó adatok, nem bizalmasak. Végül ugyanezen rendelkezés kizárja a szolgáltatás azon igénybe vevői személyes adatainak terjesztését, akiknek az említett hirdetések eljutnak.

189

A felperes emellett a Törvényszék által a tárgyaláson feltett kérdésre válaszolva kétségtelenül arra hivatkozott, hogy a 2022/2065 rendelet 39. cikke (2) bekezdésének b) és c) pontja megköveteli azon természetes személy kilétének közlését, akinek a nevében a hirdetést megjelenítették, vagy aki azt fizette. Meg kell azonban állapítani, hogy ezen információ közlése önmagában nem nyújthat betekintést az érintett személy magán‑ és családi életébe. E körülmények között a kizárólag a hirdető kilétének közlése nem minősül a Charta 7. cikkében biztosított jogok lényeges tartalma megsértésének (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2017. július 26‑i 1/15 [EU‑Kanada PNR‑megállapodás] vélemény, EU:C:2017:592, 150. és 151. pont; 2022. november 22‑iLuxembourg Business Registers ítélet, C‑37/20 és C‑601/20, EU:C:2022:912, 50–52. pont; 2024. március 21‑iLandeshauptstadt Wiesbaden ítélet, C‑61/22, EU:C:2024:251, 80. és 81. pont).

190

Másodszor, a 2022/2065 rendelet 40. cikkének (4) és (12) bekezdése csak a letelepedési hely szerinti digitális szolgáltatási koordinátor indokolt kérelmére és olyan ellenőrzött kutatók általi felhasználás esetén írja elő az információközlést, akik az említett rendelet 40. cikke (8) bekezdésének d) pontjával összhangban igazolták többek között, hogy megfelelnek az adatvédelmi és bizalmas adatkezelési követelményeknek.

191

Harmadsorban, ami az arányosság elvének tiszteletben tartását illeti, először is meg kell győződni arról, hogy a 2022/2065 rendelet 39. cikkében, valamint 40. cikkének (4) és (12) bekezdésében előírt kötelezettségek alkalmasak‑e az Unió által elismert közérdekű cél megvalósítására, másodszor arról, hogy a magánélet tiszteletben tartásához való alapvető jogba történő azon beavatkozás, amely az említett kötelezettségekből eredhet, a feltétlenül szükséges mértékre korlátozódik‑e abban az értelemben, hogy a kitűzött cél észszerűen nem érhető el ugyanilyen hatékony módon más, e jogot kevésbé sértő eszközökkel, és – amennyiben valóban így van – meg kell győződni harmadszor arról, hogy e beavatkozás nem aránytalan‑e, és nem okoz‑e túlzott hátrányokat az említett célhoz képest, ami különösen e cél jelentőségének és az említett beavatkozás súlyosságának egymással szembeni mérlegelését feltételezi (lásd ebben az értelemben: 2024. július 29‑iBelgian Association of Tax Lawyers és társai ítélet, C‑623/22, EU:C:2024:639, 139. pont). E tekintetben azonban emlékeztetni kell arra, hogy a magánéletbe való beavatkozás joga tovább terjedhet a szakmai vagy kereskedelmi tevékenységek esetében, mint más esetekben (lásd ebben az értelemben: 2002. október 22‑iRoquette Frères ítélet, C‑94/00, EU:C:2002:603, 29. pont; 2024. július 29‑iBelgian Association of Tax Lawyers és társai ítélet, C‑623/22, EU:C:2024:639, 127. pont).

192

Márpedig, először is, a bevh állításával ellentétben a 2022/2065 rendelet 39. cikkéből, valamint 40. cikkének (4) és (12) bekezdéséből eredő korlátozások alkalmasak az Unió által elismert általános érdekű célkitűzés megvalósítására. Amint ugyanis az a fenti 89. és 118. pontban megállapításra került, e rendelkezések célja a rendszerszintű kockázatok csökkentése többek között a fogyasztóvédelem Charta 38. cikkében biztosított magas szintjének előmozdítása érdekében.

193

Másodszor, amint az a fenti 86–89. pontból következik, a felperes által hivatkozott, a 2022/2065 rendelet 39. cikkében szereplő alternatív intézkedések nem teszik lehetővé a fogyasztóvédelem azonos szintjének elérését.

194

Ezenkívül a felperes nem terjeszt elő más olyan bizonyítékot, amely alátámasztaná, hogy a 2022/2065 rendelet 39. cikke meghaladná az ahhoz feltétlenül szükséges mértéket, hogy lehetővé tegye a fogyasztók számára, hogy megismerjék az online óriásplatformokon terjesztett hirdetéseket, ideértve azokat is, amelyek – az alkalmazott célcsoport‑meghatározási paraméterek miatt – nem jutnak el hozzájuk, és megértsék, hogy az említett paraméterek miatt miért csak bizonyos hirdetések jutnak el hozzájuk, míg mások nem. Azt sem bizonyítja, hogy e rendelkezés meghaladná az ahhoz feltétlenül szükséges mértéket, hogy lehetővé tegye a média és a fogyasztóvédelmi szervezetek számára az online óriásplatformokon terjesztett hirdetések ellenőrzését, különösen a jogellenes vagy nem megfelelő termékek bizonyos közönség – például kiskorúak – körében történő népszerűsítésének megakadályozása érdekében.

195

Ehhez hasonlóan a felperes nem terjeszt elő olyan bizonyítékot sem, amely alapján megállapítható lenne, hogy a 2022/2065 rendelet 40. cikkének (4) és (12) bekezdése meghaladná az Unión belüli rendszerszintű kockázatok felderítéséhez, azonosításához és megértéséhez feltétlenül szükséges mértéket. A felperes egyébként nem hivatkozik arra, hogy e rendelkezés helyett léteznek olyan alternatív intézkedések, amelyek lehetővé tennék ugyanezen cél elérését.

196

Harmadszor, egyrészt – amint az a fenti 111. és 188. pontban felidézésre került – a 2022/2065 rendelet 39. cikke alapján terjesztett információk a piacterek gazdasági tevékenységének csak egy adott körére vonatkoznak. Ezen információk egy része továbbá, mint például a szóban forgó hirdetések tartalmára, valamint a szóban forgó hirdetések tárgyát képező termékekre és márkára vonatkozó információk, nem bizalmasak, és a felperes számára legérzékenyebb üzleti adatok, vagyis a hirdetés sikerére vonatkozó információk nem képezik részét az említett rendelkezés alapján terjesztett információknak.

197

Ráadásul, amennyiben a felperes a tárgyaláson a 2022/2065 rendelet 39. cikke (2) bekezdésének b) és c) pontjában említett természetes személyek kilétének közlésére hivatkozott, meg kell állapítani, hogy e közlés csak azokra a hirdetőkre vonatkozik, akik úgy döntöttek, hogy online óriásplatformon jelenítenek meg hirdetéseket. Az említett rendelkezésből továbbá az következik, hogy az adattár nem tartalmaz természetes személyre vonatkozó adatokat, ha a hirdetést jogi személy jelenítette meg és fizette. Így e hirdetők bármikor létrehozhatnak egy jogi személyt azért, hogy ne kelljen felfedniük személyazonosságukat.

198

Másrészt a 2022/2065 rendelet 40. cikkének (4) és (12) bekezdése csak azt írja elő, hogy meghatározott esetekben adatokat kell közölni az ellenőrzött kutatókkal oly módon, hogy megőrizzék azok esetleges bizalmas jellegét.

199

Egyébiránt a Bíróság ítélkezési gyakorlatában hangsúlyozta a vállalkozókhoz képest hátrányos helyzetben lévő fogyasztók számára biztosított védelemhez fűződő közérdek jellegét és fontosságát (lásd: 2019. április 3‑iAqua Med ítélet, C‑266/18, EU:C:2019:282, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Márpedig a fogyasztóvédelemre irányuló cél még nagyobb jelentőségű a felpereshez hasonló, online óriásplatformot üzemeltető szolgáltatókkal szemben, amelyek – amint az a fenti 77. pontban megállapításra került – rendszerszintű kockázatokat jelenthetnek a társadalomra nézve.

200

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése, amennyiben bizonyos piactereket az e rendelet 39. cikkében, valamint 40. cikkének (4) és (12) bekezdésében előírt kötelezettségek hatálya alá von, nem minősül a Charta 7. cikkében biztosított, a magánélet tiszteletben tartásához való jogba történő aránytalan beavatkozásnak, és nem okoz aránytalan hátrányokat a kitűzött célokhoz képest.

201

Ebből következik, hogy a felperes és a bevh megalapozatlanul állítja, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése sérti a Charta 7. cikkét.

202

Végül a bevh azt állítja, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése sérti a személyes adatoknak a Charta 8. cikke által biztosított védelmét, amennyiben bizonyos piactereket az e rendelet 39. cikkében előírt kötelezettségek hatálya alá von. Arra hivatkozik, hogy az ez utóbbi rendelkezés alapján terjesztett adatok között szerepel „azon természetes vagy jogi személy megjelölése, akinek vagy amelynek nevében a hirdetést megjelenítik és fizetik”. Márpedig elegendő megállapítani, hogy személyes adatai csak természetes személyeknek lehetnek, a jogi személyeknek nem, amint az a Chartához fűzött magyarázatokból, valamint a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24‑i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvből (HL 1995. L 281., 31. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 15. kötet, 355. o.) következik, amelyre e magyarázatok utalnak. Ráadásul, még ha feltételezzük is, hogy a bevh a 2022/2065 rendelet 39. cikke (2) bekezdésének b) és c) pontjában említett természetes személyekre kívánt hivatkozni, meg kell állapítani, hogy a Charta 8. cikkének megsértése a fenti 189. és 197. pontban kifejtett okokból mindenképpen kizárt.

203

Következésképpen az első jogalap ötödik részét el kell utasítani, anélkül hogy határozni kellene a válaszban e rész alátámasztására felhozott bizonyos érvek Bizottság által vitatott elfogadhatóságáról.

204

Következésképpen az első jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

205

Második és harmadik jogalapjával a felperes a 2022/2065 rendelet 38., illetve 39. cikkének jogellenességére hivatkozik.

206

A felperes azt állítja, hogy a második és a harmadik jogalap keretében kifejtett érvelést úgy kell értelmezni, hogy azt az első jogalap keretében is kifejtette.

207

Közelebbről, amint az a fenti 19. és 31. pontban megállapításra került, első jogalapjával a felperes azt állítja, hogy a 2022/2065 rendelet 33. cikkének (1) bekezdése jogellenes, mivel bizonyos piactereket az e rendelet 34–43. cikkében említett kötelezettségek hatálya alá von, amelyek maguk is jogellenesek. A válasz 32. pontjából következik, hogy a kifejezetten az említett rendelet 38. és 39. cikkére vonatkozó, az első jogalap keretében kifejtett érvelését úgy kell tekinteni, mint amelyet a második és a harmadik jogalap keretében is kifejt, és fordítva.

208

Következésképpen, mivel az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani, a második és a harmadik jogalapot is mint megalapozatlant el kell utasítani, anélkül hogy határozni kellene azoknak a Bizottság, a Parlament, a Tanács és a BEUC által vitatott elfogadhatóságáról.

209

A fentiek összességéből következik, hogy a keresetet teljes egészében el kell utasítani, anélkül hogy határozni kellene a második kereseti kérelemnek a Bizottság által vitatott elfogadhatóságáról.

210

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a Bizottság költségeinek viselésére, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban felmerült költségeket is.

211

Ezenkívül az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése értelmében az eljárásba beavatkozó intézmények maguk viselik saját költségeiket. A Parlament és a Tanács tehát maga viseli saját költségeit.

212

Hasonlóképpen, az eljárási szabályzat 138. cikkének (3) bekezdése alapján a BEUC és a bevh maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hetedik tanács)

a következőképpen határozott: